Története bejárta az internetet, cipőit felkapták a divatblogok, és újabban pop-up iskolát nyitott. Szibériától Budapestig, filmtől a cipőkig, Anna rendelületlen. Műhelyében látogattam meg. Anna rögvest teával kínált, miközben a magyarul beszélő Roger kedvesen helyet foglalt mellettem. Lendülete rám ragadt, hangosan kacagva beszélgettünk. Amikor tavaly cipőt kerestem, éppen nem volt a méretem és a kedvenc fazonom. Mindenesetre lenyűgözött, hogy a cipők valóban egyediek, azaz nem feltétlenül (méret) sorozatban készülnek el. Embert a cipőhöz kell keríteni, vagy cipőhöz az embert. Sokkolóan hat rám hogy bezárta két üzletét, de Anna szeme csillog: most éppen dobolni tanul.

A Vosztokban Anna Zaboevával beszélgettem legutóbb (részleteket ld. lent).

Nem mindennapos cipőbemutatón voltunk Misával nemrég, az alkalomhoz szabott bőrsortokban asztalitánccal mutatták be a lányok Annával az élen a Pleasemachine új cipőit. Fogalmam sincs hányan figyeltek fel a cipőkre, mindenesetre megtudtuk, hogy akár mi is összerakhatunk egy-egy lábbelit, ruhadarabot, vagy táskát Anna műhelyében és vezetésével akár egy nap alatt is. 

Roger és Anna. Anna és a dobütők és Roger.

Anna kisfilmje (mármint amit ő készített és nem róla készítettek) mindeközben a fesztiválokat járja. A cipőkészítési gyorstalpaló alatt, főleg, ha az 5 napos verziót választjuk, Anna  arról is szívesen mesél, hogyan lehet nagyot bukni, és merre lehet fejlődni az üzleti életben, a videózásban, és az online felületen.

A műhely.

A beszélgetés meghallgatható itt:

http://tilos.hu/archivum/

2o13. 12. 18. este 18.3o és 19.oo sávok.

Ezeket hallgattuk:

Leningrad: Ryba, Gop stop, Szergej Babkin: Zarja, Nina Kraviz: Petr.

Fotók: www.pleasemachine.me