Blue noses. Esett az eső és Misa8o-nal bedobtunk egy fűszeres felest a délutáni melegszendvics illatban. A legeslegjobb ötlet volt. Azonnal nyilvánvalóvá vált a szuprematizmus mibenléte.
Azután mongol tájakon vágtattunk, majd levetve ruhát és gátlást többszörösen virtuális részévé váltunk a meztelen testek projektjének: élő tangóharmónika zenével aláfestett vízes akváriumos összefonódásoknak egy pincében, 'mély'oroszországi tájakon animalitásba feledkezve botránkozva, azonosultunk a kilencvenes évek független művészeinek kutya életével: a művész, a művészet, és az újkapitalizmus szemszögéből.
Később hánykolódtunk át az évtizedeken, a rendszerváltások követte anómia, társadalmi szakadozottság, egymásnak feszülések, kizsákmányoltak és kizsákmányolók vidám komédiája, illetve a Kelet és Nyugat perspektívájának fejtetőre állítása, és a kelet-európaivá tágult posztszovjet horizonton.
A kiállítás zárásaként a politikai mélységek szakadékában jókat röhögtünk, mondhatni, disznó módra fetrengtünk a cinizmus sarában, kontrasztként a kiállítást megnyitó jugoszláv háború dokumentarista sokkjához képest.
A kapitalizmusba való átmenet nem volt ismeretlen jelenség a kilencvenes években, annak veszélyeire, buktatóira akár a Dél-Amerika által elszenvedett erőltetett fejlesztéspolitika kritikája is felhívhatta volna a figyelmet, ha bárki hallgatott volna rá. A kiállítás kurátora, Petar Ćuković, három alkotó köré szervezte a kelet-európai rendszerváltás művészeti bemutatását, Ćuković a privatizációt jelöli meg a társadalmi dráma központi szervező elemének. Érthető, hiszen az újraelosztás ellenőrizetlensége, átlátlhatatlansága, vélt és valós igazságtalansága az államszerveződés meghatározó eleme volt.
A "durva idők" megjelenítését Josip Vaništa dokumentarista naplójára: a háborút, zavaros hatalmi viszonyokat, a mindent kiszolgáló sekélyes médiát, a kifacsart turizmust, stb bemutató újságcikkekből a legegyszerűbb technikával és módon összeállított (fehér lapra felragasztva) kollázsaira, illetve Oleg Kulik a kilencvenes évek kétségbeesését, könyörtelenségét, agresszióját radikális akcionista performanszaira bízta. Az új évezred politikai, gazdasági vagy éppen művészeti tartalmainak populáris megjelenítését a Blue noses végzi el: garantáltan nem veszünk el a jelentésben, és nagyon jót szórakozunk rajta.
Interjú a kurátorral. Ludwig Múzeum ajánlója.
Utolsó kommentek