Oroszok

A csodák mezeje egy egyszerű Szerencsejáték is lehetne, ha nem Oroszországban járnánk, ha nem az orosz tévé rendszerváltást szimbolizáló műsora lenne. Így viszont a feje tetejére áll minden: a betűk, szavak, szólások kitalálása csak ürügy ahhoz, hogy hetente egy órára elszabaduljon a műsorvezető fantáziája, a játékosok és a nézők pedig egyik ámulatból a másikba essenek.

Egy héttel ezelőtti bejegyzésünkben a Szovjetunió szexualitáshoz való viszonyának előzményeit vettük nagyító alá, alapvető momentumként megemlítettük a nők egyenjogúsítását (1918. - vö. Angliában csak 1928-ban!), a "pohár víz"-teóriát, valamint e teóriának a szabadosság jegyében fogant továbbgondolását is, amiről Usztraljov leírásában olvashattunk (ehhez l. még Alekszandr Etkind A lehetetlen Érosza c. könyvében említett Aron Zalkind vallomását, "mely szerint az osztály a forradalmi célszerűség érdekében jogosult beleavatkozni tagjai szexuális életébe"). Ahogy azt Viktor Jerofejev A jó Sztálin c. művéből vett idézettel ígértem, ejtünk még pár szót Alekszandra Kollontaj szerepéről, s betekintünk a sztálini, s a rákövetkező szovjet szerelem iskolájába: a dolgozó nép nemi életének szabályai, partizánlányok és még Burattino is terítékre kerülnek.

Kollontaj asszony korának talán legkiemelkedőbb szovjet női politikusa, nevét legendák övezik: amellett, hogy a férfiak tudvalevőleg egészen hajlott koráig bomlottak érte (bár Jerofejev így ír az idősödő nagykövetasszonyról: "Kollontaj már régen nem 'ürítgeti a poharát', és nagy politikussá szublimálódott"), a forradalom valkűrjének szokás nevezni. Megélte, amit korábban más nő soha: kormánytagként, majd nagykövetként (1969-ben Georgij Natanszon A Szovjetunió nagykövete címmel játékfilmet készített, amelynek főszereplőjét Kollontajról mintázták) dolgozhatott.