A mustár az egyik legerősebb fűszer az orosz konyhában, valóságos ökölcsapás az agynak, ha jól van elkészítve már az illatától is könnybe lábad az ember szeme. Sült húsokhoz a létező legjobb fűszer.

Az orosz mustár iránt szentimentális érzelmeket táplálok, hiszen életem egyik legjobban sikerült átverésének emléke fűződik hozzá. Alighanem minden gimnáziumi osztályban van egy-két szerencsés flótás, akinek a szülei túláradó szeretetük jeléül még 16-17 éves korában is rendszeresen csomagolnak tízórait. Na, nálunk ez az ember én voltam és gimnáziumi éveim jelentős része azzal telt, hogy próbálom elfogyasztani a napi három melegszendvicsem anélkül, hogy konfliktusba kerülnék a méltatlankodó tanárokkal és az irigykedő osztálytársakkal, legtöbbször nem túl sok sikerrel. Körülbelül ugyanerre az időszakra tehető az orosz mustár újrafelfedezése családunkban, amelynek létezéséről anyám persze mindig is tudott, de ami a 2000-es évek második feléig nehezen volt beszerezhető itthon.

A csíny maga felettébb primitív és kidolgozatlan volt. A szokásos három melegszendvicsem mellett egy napon vittem egy negyediket is - vastagon megkenve anyám frissen elkészült legerősebb orosz mustárjával, amit aztán nagylelkűen felajánlottam a mindig éhenkórász haverjaim egyikének. A tervbe két hiba csúszott. Az egyik hiba az volt, hogy addigi smucigságommal élesen ellentétben álló nagylelkűségem gyanút keltett barátomban és követelte, hogy az első harapás legyen az enyém. A saját magam által ásott verembe végül csak azért nem estem teljesen bele, mert tudtam hova kell harapni és hogy mire számítsak és így könnyeim jelentős részét sikerült visszafognom. A másik hibát pedig ott követtem el, hogy minderre egy matekóra kellős közepén került sor. A történet további részeire már csak az elfojtani próbált hisztérikus nevetés ködén át emlékezem.