Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hatalom és foci: Meccs életre-halálra

Silvester Stallone kivédi a tizenegyest, a boldog csapattársak örülnek, a győzelmi mámortól önnön erejét felismerő tömeg körbeveszi őket és kimenekíti a nácik karmai közül. Így ér véget Menekülés a győzelembe című 1981-es film, amit Andy Vajna hozott össze. Azt lehetett tudni, hogy a Két félidő a pokolban című Fábri-film alapján készült ez a hurráoptimista kicsengésű sztárparádé (bezzeg az eredeti, 1961-es verzióban a végén az egész csapatot lelövik), csak azt nem értettem sosem, hogy miért a kapust tették meg főszereplőnek. Persze, egy amerikai színészről nehezen hinnénk el, hogy labdába tud rúgni Pelé, Ardiles vagy Bobby Moore mellett, de a praktikus okok mellet az is kiderült, hogy ez a mozzanat volt a legvalóságosabb az egész filmben. Tényleg a kapus volt a kulcsfigura. Mármint abban a történetben, ami alapján kitalálták ezeket a háborús-focis filmeket.

0 Tovább

Aranyifjak, aranylányok a suliból

Mindig is állatira izgatott a paradoxon, hogy a növekvő társadalmi különbségek hogyan s miként hagynak teljesen hidegen bizonyos rétegeket, sőt mi több, mintha annál inkább törekednének egyesek a még erőteljesebb csillogásra-villogásra, minél erőteljesebben szétnyílik az olló.

Moszkváról beszélek, hogyne, meg azokról az ifjakról, akik a rendszerváltás után születtek, és javarészt a kétezres években cseperedtek fel, tettek/ tesznek szert tudatos (?) fogyasztói döntéseik és társadalmi attitűdjeik legalapvetőbb mintáira.

A kétezres évek: igen a feltörekvő olajárak, a nagyobb gazdasági sokk utáni felkapaszkodás a gödörből, a putyini konszolidáció a jelcini káosz után, a kilencvenes évek nagynyertes pozícióinak megszilárdulásának ideje ez. Közben persze a társadalom jelentős részének kiábrándultsága, a politikai centralizációba vetett bizalom és bizalmatlanság egyszerre, a zárványok, az elnéptelenedés, reménytelen munkanélküliséggel sújtotta városok, és a mindent átszövő média álcsillogása.

Ezen a háttéren groteszknek és egyben elképesztően szemtelennek ugyanakkor naívnak és maga módján törékenynek tűnik nekem az a törekvés, hogy az aranyifjak, aranylányok prominens alakjává váljon valaki. A blog, ami a moszkvai csillogó világ és gyorsan változó krémjének gimnazista életét mutatja be: hátborzongató lenyomata annak, hogy mi az itt és most kánonja a papa porschéján vaduló tinik számára. A blog nem hazudik: a képedbe vágja, hogy pontosan miért nem lehetsz soha posh például, ha egyszerre hiányzik a befolyásos családi háttered és a pénzed.

0 Tovább

Sakkláz

Amikor a Gravitációban Sandra Bullock az orosz űrhajóban kering, egy-két sakkfigura úszik mellette. (Mindhárom űrhajóban valamilyen vallási kegytárgy is mutatja, hogy hol járunk éppen, az oroszoknál természetesen egy ikon, a kínaiaknál egy kis Buddha.) Már régóta egyértelmű, hogy ha egy filmben oroszok szerepelnek, legyenek azok rettegett gengszterek, őrült tudósok, világhatalomra törő exügynökök vagy csak szimplán oroszok, egy csendesebb jelenetben fel fog tűnni egy sakktábla. Általában szamovár is, de sakktábla biztosan.

De miért olyan evidens a kapcsolat az oroszok és a sakk között? Tényleg fontos része a sakk az orosz hétköznapoknak?

Röviden: tényleg. Azért egy kicsit hosszabban is írok róla.

0 Tovább

Amikor a reklám politizál...

...és milyen jól teszi.

A S7 Airlines (vagyis a Szibéria Légitársaság) március közepe óta így, békejellel reklámozza az egyik járatát (na, melyiket?). Gondolkoztam azon, hogy van-e mögötte üzleti megfontolás. A célközönség a békepárti utasok lennének? Ez hülyeségnek tűnik. Aztán arra jutottam, hogy egyszerűen a légitársaság vezetői úgy döntöttek, hogy itt az idő a saját értékválasztásaikat megjeleníteni a cég kommunikációjában. Hosszabb távon még az is lehet, hogy megtérül. Rövid távon meg védi őket a oneworld, amihez tartoznak.

Aztán az okoskodás helyett utánanéztem, mi a hivatalos céges álláspont. A légitársaság szóvivője, Anna Bazsina azzal indokolta a kampányt, hogy miután látták a Moszkva-Kijev, Kijev-Moszkva járatok forgalmának drasztikus csökkenését, úgy döntöttek - miközben továbbra is politikailag semleges cég akarnak maradni -, valahogyan fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy nem tartják jónak, ahogy a politika beleszól az emberek életébe.

Vannak esetek, amikor az üzleti érdek belátása bátor tettekre sarkall.

0 Tovább

Pepsi-mámor Moszkvában

Miközben az egész világon a Coca Cola messze megelőzi a kólapiac kettes számú versenyzőjét, a Pepsit, az orosz piacon hosszú ideig más volt a helyzet. Hogyan hódította meg a Pepsi a Szovjetuniót? Milyen trükköket vetett be Donald Kendall, a Pepsi nagyhatalmú ura? Hogyan úszták meg a hetvenes évekig a kólát az oroszok? Egyszerű kérdésekre kalandos válaszok következnek.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek