Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Leningrád szimfónia

1944. január 27-én, 70 éve szabadították fel Leningrádot a blokád alól. 1941. szeptember 8-tól 872 napon át fogták körbe a náci csapatok, és habár 1943 januárjában sikerült a város teljes körbezártságát felszakítani, még egy évig tartott a teljes felszabadítás. A tengeri aknazárat csak 1946 (!) nyarára sikerült felszámolni. A leningrádi harcokban közel félmillió városvédő halt meg, a civil lakosság nagyobb veszteségeket szenvedett: 600ezertől egymillióig becsülik a bombatámadásoktól és az éhezéstől elpusztultak számát. Leningrádban többen haltak meg, mint az angolok és az amerikaiak teljes háborús embervesztesége összesen. Kb. a hatvanas évek közepére lett a város lakossága ismét akkora, mint a háború előtt. Szóval, fontos nap volt a hetven évvel ezelőtti, amikor véget ért a blokád.

Sokféleképpen lehet emlékezni, én meghallgatom Sosztakovics Leningrád szimfoniáját.

1 Tovább

Körözött és citromos íz: vodkateszt, vol. 3

A saslik és a vodka klasszikus párosításnál maradtunk. Igaz nem a napsütötte havas tájon, hanem a június végi hirtelen érkezett őszben fagyoskodtunk, illetve tartottuk magunkat életben különleges vodkáink következő szettjével (ismét köszönet Kovács Dávidnak érte). A téma ezúttal a különleges eljárással készült, ízes vodkák voltak, holott a vodkák íze sokszor nem zárta magába a különleges hozzávalókat. Random sorrendben, vakon kóstoltunk kis zöld üvegcséinkből és féligtöltött egydecis vízespoharainkból.

A vodkák:

0 Tovább

Az orosz falu megdicsőülése

Jelena Sumilova építészként dolgozott Moszkvában, aztán áttért a kétlaki életmódra: fél évet Moszkvában, fél évet a (Moszkvától kb 180 kilométerre lévő) tveri területen található Broszno tó mellett él a családjával. Két fiával rendes falusi életet élnek, pici családi gazdaságukkal törődnek, állataikat gondozzák. Jaroszlav öt éves, Iván kettő, utóbbi születése után döntötte el Jelena, hogy fotózni fog. Vagyis csak másfél éve fényképez! Az építészet mellett képzőművészetet is tanult, így aztán a képei már a kezdetektől a klasszikus (inkább: romantikus) festmények színvilágát, kompozíciós eljárásait követik, a kihagyásos technikával a sejtelmességet, giccsbe hajló meseszerűséget is lazán hozza. Ebben nagy segítségére van a fotók utólagos kezelése, amit nem tagad Jelena, sőt, büszke rá, hogy mennyi energiájába kerül kihozni egy-egy kattintásból a minőséget.

2 Tovább

Boldog új évet!

A régi újév második napját ünnepeljük ma este pezsgővel, zenével, filmmel és a blog szerzőivel.

Megnézzük a jampecek és a komszomolisták zenés-szerelmes-könnyes-nevetős összecsapását, majd boncolgatjuk amit láttunk, és pezsgővel konfetivel (mi az? itt olvasd) és kedvenc zenéinkkel mulatunk. Kezdés: este 8, Kino.

A legközelebbi klubbot februárban szervezzük meg, maszlenyicára. A klub ingyenes, de a fenntartásához támogatói jegyek válthatóak.

További infókért szeress a facebook-on, és igazold vissza az event-et!

Budapest, szeretünk téged. Az oroszok

0 Tovább

Az igazi jampecek: moszkvai szubkultúra az ötvenes évekből

A háborúból hazatérő katonák lemezeket, filmeket, ruhákat is hoztak magukkal. Az évtizedes bezárkózottságban élő oroszok hirtelen szembesültek azzal, hogy milyen színes, izgalmas életet élnek Nyugaton: és tetszett nekik. A hidegháború kezdetével viszont az "amerikai" életmód újból nemkívánatos lett, és azok, akik a hivatalos és félhivatalos tiltások ellenére "rossz" zenét hallgattak, "rossz" táncokat táncoltak, "helytelenül" öltöztek, kemény retorziókra számíthattak.

De voltak olyan bátrak (?), őrültek (?), vagy csak egyszerűen kalandvágyó fiatalok, akik minden tiltás ellenére amerikai módra akartak élni. Persze a moszkvai 50-es években sajátos értelmet nyert az, hogy amerikai életmód. Egy hihetetlen szubkultúra alakult ki. Ráadásul idővel Moszva után Pétervárott is megjelentek a sztyiljagák, sőt, szinte minden nagyobb városban. A negyvenes évek végétől egészen a hatvanas évekig kisebb-nagyobb társaságokat alkotva élvezték az életet. Ami így elsőre nem hangzik túl erősnek, csak közben mindez a sztálini terror legsúlyosabb időszakában és a nem túl széles árukínálatáról híres Szovjetunió területén működött.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek