Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sikeres unortodox: az ember, aki legyőzte a válságot


Tegnap este az orosz tévében egy nagyszabású, egyórás film, a Krízis 2008 - Oroszország megmentése főműsoridőben való bemutatásával beindult Putyin elnöki kampánya. A dokumentumfilm formáját magára öltő kampányfilm úgy állítja be Putyint, mint aki a világon egyedülálló módon, a Nyugat által csak mostanában megértett módszerekkel sikeresen vette fel a harcot a válsággal.

Két összehasonlítás vonul végig a filmen: egyrészt az 1998-as orosz válság, másrész a mai Egyesült Államok a viszonyítási alap ahhoz, hogy bemutassák, mennyire jobb a helyzet a mai Oroszországban. Amerika az 1929-es válsághoz hasonló állapotokat mutat mind képekben, mind értékelésben: New Jersey melletti sátortábort látunk, ahol megszólal az állását és lakását elvesztő dizájner és építész, munkanélküli programozó mesél a tönkrement cégekről, és mindezt egy olyan animáció vezeti fel, amelyben a tőzsdepaloták kártyavárként omlanak össze. Amíg az oroszoknál az autóipar 2010-ben jelentős növekedést mutat, addig Amerikában a kerékpár lesz a járműipar húzóágazata. Kedves, hogy nem írták ki, hogy bibibi. Az 1998-as orosz válságot nem kell ennyire plasztikusan bemutatni, hiszen a nézők többsége tisztában van vele. Elég a vodkában kifizetett tanárok és az üres üvegeket gyűjtögető nyugdíjasok sztoriját feleleveníteni. Az elpuhult nyugatiakkal szemben a válságban rutinos oroszok pszichés előnyeit is érdemesnek tűnik hangsúlyozni. És sokat kell emlegetni, hogy a 90-es években mennyire másként reagált volna egy ilyen krízisre Oroszország, konkrétan belerokkant volna.

0 Tovább

Szex a Szovjetunióban I. — Előzmények

"A Szovjeunióban nincs szex."- hangzik egy 1986-ból származó, bár kissé torzított, s talán éppen ezért szinte azonnal szállóigévé vált mondat. Az egyik első szovjet-amerikai műholdas tévés műsorban (телемост) egy amerikai résztvevő (Wladimir Kaminer Es gab keinen Sex im Sozialismus c. könyvében hangoztatott véleménye szerint az amerikai résztvevők egytől egyig CIA-ügynökök voltak, akik a Szovjetuniót hivatottak lejáratni) a következőt mondta: "Nálunk a tévéreklámokban minden a szex körül forog. Önöknél is vannak ilyen reklámok?" A szovjet beszélgetőpartnerek közül egy hölgy, aki a Szovjet Nők Bizottsága elnevezésű szervezet képviselője volt, így válaszolt: "Hát nálunk a szex… (kis nevetés) nálunk nincs szex, és kimondottan ellenezzük!" Eztán a hallgatóság hangos nevetésben tört ki, amikor is a szovjet résztvevők közül valaki pontosította az elhangzottakat: "Szex az van nálunk, reklám nincs." De ne szaladjunk ennyire előre.

4 Tovább

Gazprom Dal – Az évtized legjobb vállalati indulója

Az ember hajlamos a Kreml szolgálatában álló gonosz óriásként, de legalábbis zord KGB-ügynökök által vezetett szocialista vállalatként gondolni a Gazpromra, főleg itt a zimankós Kelet-Közép-Európában. Ám akarva sem tévedhetnénk nagyobbat a teljes orosz gázágazatot felügyelő mamutvállalatot illetően. A Gazpromnál, ugyanis nincs megbízhatóbb és a cég munkatársai garanciát jelentenek a sikerre - már, ha hihetünk a vállalatot éltető dalnak.

1 Tovább

Andrej (E)lénáról mesél... – Nő a szerep mögött

Elena elindított valamit, a film nemzetközi fogadtatása sorozatos elismerésben részesítette alkotóit a legkülönfélébb fesztiválokon Goa-tól Vancouver-en át Cannes-ig (Special Jury Prize). Zvjagincev pontosan egy éve 2011. január elején fejezte be a forgatást a Mosfilmmel. Elena hozzánk majdnem egy év elteltével érkezett meg, 2011. december 22-én volt a bemutatója. A film a mai orosz társadalom feszítő kérdésein, valamint a bűn és bűnhődés dialektikáján túl, erőteljesen épít a nőiség, az asszony problematikájára. Az orosz nő, mint áldozatkész, gondoskodó anya, illetve a férfi-női kapcsolatokban alárendelt szerepköre és a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás, a túlélés mestere örök téma a vásznon és azon kívül. A karaktert ezúttal újracsomagolva kaptuk: Elenát Jelena helyett, az észak-európai színvilágot és kompozíciót idéző újorosz filmben, aminek főszereplőjét, Nagyezsda Markinát Európai Film Díjra jelöltek.


0 Tovább

Az orosz karakter és az usánka

Filmekben az orosz karaktert, többnyire hóborította Oroszországgal a háttérben ábrázolják. És ha hó, akkor tél, és ha tél van, akkor pedig hideg is van. Ha pedig hideg van, akkor a főhős melegen van felöltözve. És hogy a legegyszerűbb az orosz embert ábrázolni télen? Hát usánkában! Na, ebben a pillanatban tűnik el a hiteles ábrázolás.

1 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek