Tíz napja tudja a világ, hogy Vlagyimir Putyin az Oroszországi Föderáció elnöke elvált ember. Tíz napja röhögnek és sírnak a kínos bejelentés körülményein, tíz napja csámcsognak a válás okán, tíz napja latolgatják a lehetséges szeretők esélyeit. De belerokkan-e Putyin, és éhenhal-e Putyina? Megmondjuk mire kell számítani.  

Kínos tánc 

Mindenekelőtt, aki még nem tette volna meg, nézze meg a Rosszija 24 tévén élő adásban leadott háromperces videót, én utoljára a méltán híres Office sorozat epizódjai közben éreztem ennyire egy szituáció kínosságának bénító erejét. A Kreml üres folyosója (egy elefánttal a szobában), a közhelyes locsogás a balettről, aztán a semmiből jött kérdés a párkapcsolatukra vonatkozóan, és maga a válás ténye, amit Putyin tulajdonképpen úgy jelentett be, hogy “blablabla… egy szó mint száz, közös döntés volt”. És akkor ott van Putyin agyonbotoxozott arca is, őszintén ki ne menekülne egy olyan embertől akinek így néz ki az arca amikor mosolyog.  

Történelmi tett 

Persze naivság lenne azt gondolni, hogy Ljudmila Alekszandrovna elégelte meg a first ladységgel járó herce-hurcát, hiszen azok alól Putyin második ciklusa végére teljesen kivonta magát. Putyin egyedül utazott külföldre, járt színházba, gyújtotta meg a gyertyát a Megváltó Krisztus Székesegyházban. Az, hogy Putyinék de facto külön élnek nyílt titok volt, csak abban oszlottak meg a vélemények, hogy öt vagy tizenöt éve van ez így.   A mostani bejelentés mégis történelmi: Nagy Péter volt az utolsó orosz uralkodó, aki még hivatalában elvált feleségétől, vagyis a mostani esetre az elmúlt háromszáz évből nincs orosz precedens. Még Sztálin is inkább öngyilkosságba hajszolta Nagyezsdát, minthogy elváljon tőle. Erre tessék, Putyin meg bevállalta.  

A hatás

De mit számít a történelmi áttörés, elvégre az emberek manapság gyakrabban válnak, mint járnak balettelőadásra, és hivatalban lévő elnökök is váltak már el, Sarkozytól Chavezen át Berlusconiig. Csakhogy, ahogy arra Alekszandr Baunov rámutat, fontos különbség, hogy nevezett személyek egyike sem épített közben a klasszikus családi értékeket magasztaló, az együttélés más formáit elítélő társadalmat. Sajnos ahhoz kissé másfajta hírnek kellene napvilágra kerülnie, hogy a meleg-ellenes kampány veszítsen lendületéből, de a klasszikus családmodell zászlóshajóinak biztos szerzett pár kínos percet az elnök. 

Megoszlanak a vélemények azonban, hogy veszíteni fog-e népszerűségéből Putyin a válás következtében. Elvégre az orosz társadalom jelentős része meglehetősen konzervatív, a fent említett kampány is őket hivatott megszólítani. A népszerűségi-mutatók csökkenése ellen szól azonban, hogy Putyinának soha sem volt nagy szerepe az elnök életében, illetve a válás szomorú tényének beismerése is szimpátiát kelthet némelyekben. És még a vallásosak is könnyebben fogadhatják a hírt, mint gondolnánk, a pravoszláv egyház ugyanis megengedőbb a válás terén, mint a katolikus, egy ember akár háromszor is házasodhat az ortodox egyház szerint.  

Fele királysága 

Putyinnak tehát valószínűleg nem kell politikai hatalmának gyengülésétől tartania. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi lesz a közös vagyonnal? Az orosz törvények szerint váláskor a feleséget illeti a vagyon fele, ami még a hivatalos bevallások szerint sem csekély összeg (az oldtimer autó-kollekcióról nem is beszélve). Putyin nemhivatalos krőzusi gazdagságáról meg legendák szólnak. Nem hiába viccelt a Kermlin Russia a Twitteren azzal, hogy Putyin válásának bejelentését követően, a fél ország Ljudmila Alekszandrovára szállt. Ennek ellenére Ljudmila Putyina a válást bejelentő videóban úgy fogalmazott, hálás azért, hogy Putyin továbbra is támogatja. Szóval éhen halni azért nem fog. 

Ha tetszett a poszt, lájkolj minket a Fészen