Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Misa maci forradalma

Még egy-két nap, és elkezdődik a téli olimpia, Szocsi-2014. Éppen ezért elérkezett az idő visszaemlékezni az 1980-as moszkvai olimpiára, annak is a szovjet társadalmat átalakító hatására. Mert tagadhatatlanul volt ilyen: a fogyasztói világ olyan elemi erővel kezdett nyolmulni ekkor Moszkvában (és így az egész országban), hogy nehéz lenne túlbecsülni a hatását.

Egyrészt a boltokban olyan termékek jelentek meg, amelyeket eddig csak filmeken és külföldi utazásokon láthattak: dobozos sör (ráadásul rendes nyugati sörrel), csomagolt vaj, tubusos mustár jelent meg a polcokon (speciel még most is jobban szeretem a klasszikus üveges orosz mustárt, de ettől még micsoda szám volt a tubusos - és rögtön lehetett arról álmodozni, hogy ez biztos ilyen űrhajós kaja, és akkor lehet, hogy a többi titkos fejlesztés is szép lassan része lesz a hétköznapi életnek), a hetvenes években elindított Pepsi-Cola együttműködés nyomán az olimpia idején már lehetett kapni pepsit, sőt, Marlboro cigarettát is lehetett inenntől kapni.

0 Tovább

Az igazi jampecek: moszkvai szubkultúra az ötvenes évekből

A háborúból hazatérő katonák lemezeket, filmeket, ruhákat is hoztak magukkal. Az évtizedes bezárkózottságban élő oroszok hirtelen szembesültek azzal, hogy milyen színes, izgalmas életet élnek Nyugaton: és tetszett nekik. A hidegháború kezdetével viszont az "amerikai" életmód újból nemkívánatos lett, és azok, akik a hivatalos és félhivatalos tiltások ellenére "rossz" zenét hallgattak, "rossz" táncokat táncoltak, "helytelenül" öltöztek, kemény retorziókra számíthattak.

De voltak olyan bátrak (?), őrültek (?), vagy csak egyszerűen kalandvágyó fiatalok, akik minden tiltás ellenére amerikai módra akartak élni. Persze a moszkvai 50-es években sajátos értelmet nyert az, hogy amerikai életmód. Egy hihetetlen szubkultúra alakult ki. Ráadásul idővel Moszva után Pétervárott is megjelentek a sztyiljagák, sőt, szinte minden nagyobb városban. A negyvenes évek végétől egészen a hatvanas évekig kisebb-nagyobb társaságokat alkotva élvezték az életet. Ami így elsőre nem hangzik túl erősnek, csak közben mindez a sztálini terror legsúlyosabb időszakában és a nem túl széles árukínálatáról híres Szovjetunió területén működött.

0 Tovább

Bőrönd a Vörös téren: lehet csomagolni

Véget ért a divatcég óriásbőröndjének kalandja Moszkva főterén, már a bírságot is kiszabták. Kemény tízezer rubelt kell fizetni a cégnek az állítólagos szabálytalanságok miatt. Legyünk nagyvonalúak, vegyük hozzá a felállítási és szétszerelési költségeket: akkor is megérte. Nincsen olyan orosz ember, aki a történet után ne tudná a márka nevét, a vásárlásokban már most ki lehet mutatni az emelkedést, és gyanítható, hogy az eddigi három orosz bolt mellett soora fognak nyílni a nagyobb városokban. A gigabőrönd egyébként belülről kiállítási tér lett volna, csak nem engedték megnyitni, sebaj, pár kilométerrel arrébb meg fog nyílni, a Vörös téri akció pedig bevonul a minden idők legnagyobb kiállítás-beharangozó rendezvényei közé.

0 Tovább

A Kreml ahogyan még sosem láttad

Az AirPano az utóbbi idők egyik legizgalmasabb orosz projektje a nemzetközi porondon. Az AirPano orosz fotográfusok és panoráma-geekek csapata, akik azt tűzték ki célnak, hogy levegőből fotózott panorámaképeket készítenek a világ legszebb pontjairól. Egész jól haladnak, honlapjuk, az AirPano.com már most többórás időtöltést biztosít a természeti és urbánus szépségek kedvelőinek. 

Az AirPano sikerére a politika is felfigyelt, és talán ennek is szerepe volt abban, hogy az AirPano csapat legnagyobb meglepetésére tetemesebb összeget nyertek az Orosz Földrajzi Társaságtól az AirPano misszió véghezvitelére. Az ösztöndíj ünnepélyes átadásának díszülését maga Putyin elnökölte, és az AirPanos Szergej Szemjonov ezt a nagyszerű alkalmat ragadta meg arra, hogy megkérje az elnököt, segítsen engedélyt szerezni a moszkvai Kreml légi panorámafotózására.

Bár az összes képet még nem tudták feldolgozni, a város születésnapjára kiadtak pár képet ajándékba a moszkvaiaknak. Tényleg lélegzetelállító látványt nyújtanak.

Ha tetszett a poszt, lájkolj minket a Facebookon, ahol megosztottuk kedvenc panorámaképeinket az AirPanoról. 

0 Tovább

Cuki politika

Hétvégén polgármestert választanak Moszkvában, 10 év után először. Persze lefutott a meccs, marad az eddigi, Putyin által kinevezett, most választások útján legitimálandó Szergej Szobjanyin.

Ugyan van másik 5 jelölt, közülük csak egy igazán érdekes, a parlamenten kívüli ellenzék emblematikus figurája, Alekszej Navalnij. Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán indulhat-e, sikkasztásos ügyben járja a bíróságot, de úgy tűnik, hogy nem akarnak belőle mártírt csinálni: egy börtönbezárt politikai vezető több bajt tud okozni, mint egy választásokon legyőzött. Szobjanyin a kampányát arra fűzte fel, hogy mennyit épült-szépült-bővült Moszkva az ő ideje alatt (sokat) és hogy Navalnij fúj-fúj. Navalnij közben a metrón és az utcákon nyomul, a blogjában irogatja a leleplező posztokat Szobjanyin ingatlanügyeiről.

Navalnij támogatóit szokták kreatív osztálynak is hívni, a kampány alatt igyekeznek ezt igazolni, előálltak minden idők legcukibb politikai kampányfilmjével. A reklám élvezetéhez nem kell tudni oroszul, nem kell szeretni Navalnijt, elég annyit tudni, hogy a moszkvai választásokon a szavazat akkor érvényes, ha a szavazószelvény kis négyzetébe pipa, kereszt vagy ilyesmi kerül.  

Ettől még nem fog Navalnij nyerni, sőt, a második helye is meglepő lenne, csak egy rövid ideig kevésbé lesz befeszülős a politikai harc.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek