Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tarkovszkij operatőre

85 éves korában elhunyt Vagyim Juszov operatőr, Andrej Tarkovszkij első három filmjének alkotótársa. A szakmát Borisz Bolcsaktól, Mihail Romm operatőrétől tanulta Moszkvában, és ahhoz képest, hogy 1954-ben végzett, csak 1960-ban, 31 évesen volt vezető operatőr egy filmnél. Viszont az rögtön Tarkovszkij vizsgadarabja volt, az Úthenger és hegedű című rövidfilm. Jól belekezdett. Ezután egyértelmű volt a hosszabb távú együttműködés Tarkovszkijjal, amitől stabil egzisztenciát nem, de művészi kiteljesedést annál inkább remélhetett. Ideális választás volt Tarkovszkij számára, ugyanis Juszov a rendező minden elképzelését, vágyát, álmát sajátos technikai problémaként fogta fel, és a maga által kifejlesztett, felturbózott kamerákkal, mozgatási eszközökkel, stabilizátorokkal oldott meg. No meg persze tehetséggel.

0 Tovább

Elefánt a Moszkvicsban

1945 végén sétál egy elefánt Moszkva utcáin. A járókelők meglepődnek, a gyerekek utánaszaladnak, senki nem érti, mi történik. Így mutatkozott be a városnak Pucsni, a német hadizsákmánnyal együtt érkező idomított elefánt és idomítója, a cseh Karel Stvora. (Az egyébként éppen 150 éves) Durov féle állatszínházban lépett fel, főleg egyensúlyozó számokkal, de egy meghíusult szökési kísérlete után szögkiszedő mutatványa is volt. Szabadságvágyát kielégítendő sétáltatták rendszeresen Moszkva utcáin, amiből értető okokból komoly felfordulás keletkezett. Kevés fényképezőgép volt akkoriban forgalomban, de ezekről a sétákról valahogy mindig készült kép.

2 Tovább

A büszkeség ára

A hétvégi budapesti melegfelvonulás minden eddiginél több résztvevővel és még ha csak a kordonok között is, de zavartalan jókedvben zajlott. A poszt-szovjet országokban kicsit más a Pride-ok hangulata. Galériánkban a moszkvaiés minszki felvonulás(-kísérletek)ből szemezünk.

0 Tovább

Menő hely Moszkvában: a kincsesláda lányaitól

Csajok a friss projektből:

Jól esik, ha egy Kanadából indult 'világmárka' helyi építészekre bízza új éttermének design-ját, ahelyett, hogy importálná fogyasztásra kész belső tereit, termékeivel együtt.

A feladat egyszerű és nemes: egészséges étkek és facsart levek mellé zöld és csalafinta, helyi és mégis univerzális tartalmú megjelenítés. Legyen kényelmes, de pörgős. Leülős, de rugalmas. A Fresh Restaurant alapítója, Ruth Tal, 'kúl és nem unalmas' egészséges étrendet népszerűsít húsz éve. A moszkvai étterem az első Oroszországban, és negyedik a világon. A tervezők és kivitelezők a Szundukovi (iker)nővérek: Olga és Irina.

0 Tovább

Két tűzfal között: parazita iroda

Mihez kezdjen a túlzsúfolt moszkvai belvárosban két tűzfallal, no meg annak a közével egy építész, egy beruházó, és egy üzemeltető? 1. Semmit. 2. Befesti. 3. Ufó-irodát épít.

Képek (látványtervek) innen.

A parazita három szintes, és a tetőtér is használható. A felfüggesztésnek köszönhetően alatta a 'passzázs' is megmarad, így a két ház lakóinak nem kell majd körbesétálnia a tömböt, sőt a járókelők is behúzódhatnak alá majd az eső elől.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek