Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Háború és béke. Moszkva emlékezik, a szerelem pedig nem múlik el

A valódi, húsbavágó megemlékezés túl mutat az állami szervezésű hadsereg-szemlén. Valljuk be: egy hadsereg fegyverarzenáljának alakzatban való felvonultatása nem éppen a háború tagadását jelképezi. A béke és a békés együttélés köztudatba való emelésére a rakéták, tankok, kiképzett és betrenírozott ifjak, és pökhendi parancsnokaik teljességgel alkalmatlanok. Szerencsére ezt Moszkvában és Oroszországban is sokan tudják. A családi emlékek, a veteránok történetei mindig nagy becsben voltak, ennek ugyancsak tere van ma is. A korhű rendezvények, kosztűmös bál, tangó, és foxtrott visszatérő elemek.

Csupán az hasít bele a jelen múltjába, hogy a ma háborújáról, a ma koravén veteránjairól és az elmúlt húsz év történéseiről, és háborújáról essék húsbavágó, és szívettépő őszinte párbeszéd. Mert nem kell ahhoz díszlet, sem relativizáló és a nosztalgikus máztól ragacsos múltba révedés, hogy a háború borzalmait, kilátástalan örvényét, és szinte visszafordíthatatlan következményeit a bőrünkön érezzük. A miérteket kell felszínre hozni és megérteni, és cselekedve tenni azért, hogy a minták, a zártrendszerek kinyíljanak és teret engedjenek az együttműködésnek, tiszteletnek és békének. A relativizáló és torzító megfogalmazások ugyanis nem 'vélemények', hanem a kirekesztés aktív cselekedetei.

És ugyancsak itt emlékezzünk meg az indirekt fegyverekkel vívott háborúról, a szegénységbe és kilátsátalanságba süllyesztett emberek tömegéről, a kirekesztettekről és megalázottakról, szavuktól és hangjuktól megfosztottakról.

Álljon itt ez a videó Vitalijtól, aki a kedves, (még nem katonaköteles) romantikus fiú szerepébe bújva emlékezik eddigi legnagyobb szenvedélyéről.

0 Tovább

Moszkva, az oligarchagettó

Jelenlegi állás szerint Moszkva a világ milliárdosainak fővárosa, de legalábbis itt a legnagyobb a milliárdosok koncentrációja: összesen 76-an élnek az orosz fővárosban. Csak ezután következik New York (70), Hongkong (54), Londonnak pedig az ötödik hely jutott (40), közvetlenül Peking után.

A kínai Hurun Report kutatóközpont alapján összeállított felmérés szerint - országok szintjén - a legtöbb dúsgazdag állampolgár (409) az USA-ban él, ezt követi Kína (317), a dobogóra pedig még Oroszország fért fel, 88 fővel. Az ötödik Nagy-Britannia, ahol 56-an tartoznak a „kilenc nullások” klubjába.

A világ leggazdagabbja még mindig a mexikói médiamágnás, Carlos Slim a maga 66 milliárdos vagyonával, őt követi az amerikai Warren Buffett 58 milliárddal, a harmadik pedig a Zara üzletlánc alapítója, Amancio Ortega 55 milliárddal. A Hurun Report egyébként mintegy 1453 embert vett fel a listájára.

Oroszország legtehetősebb embere pedig nem más, mint az iparmágnás Aliser Uszmanov, aki az Arsenal tulajdonosa is egyben; az ő vagyonát 19 milliárd dollárra becsülik. 18 milliárdos vagyonával Viktor Vekszelberg a második. Lássuk csak, hogy folytatódik a moszkvai tízes lista:



0 Tovább

Hogyan éld túl a válságot? - Sikeres orosz kisvállalkozások

Három nem túl nagy, de sikeres vállalkozást mutatok be. Egészen kicsi kezdőtőkével indultak, mára tisztességes megélhetést biztosítanak a vállalkozónak és alkalmazottainak, és még fejlődési potenciális van bennük. További közös pont bennük, hogy mind a három 2008 után vágott bele az üzletbe. Bár az elmúlt években Oroszországba is befutott a startup-őrület, a most bemutatott bizniszek kockázati tőkések nélkül is boldogulnak; ugyanakkor senki nem csodálkozik, ha őket mutogatják startup-konferenciákon mint követendő példák.

1. Sajtfarm - Jay's Organic Cheese Farm

4 Tovább

Legjobb orosz fotók 2012-ből

Makszim Bukin: Hatalom

Ma nyílik mega 2012-es év legjobb orosz fotóit bemutató kiállítás a Vinzavodban. A Vinzavod egy - önleírásuk szerint az első és legnagyobb - kortárs művészeti központ Moszkvában, a Kurszki pályaudvar szomszédságában, egy régi borászati üzem épületében (innen a név). Azt, hogy a legjobb fotókat fogják kiállítani onnan tudják, hogy 2008 óta minden évben kiírnak egy pályazatot, amire tavaly 569 településről 25 239 fotó érkezett, ebből választották ki öt kategóriában - környezet, építészet, emberek, hétköznapok/történések és stílus - a legjobb 365 képet.

Szerencsére online is megtekinthető a kiállítás, de aki teheti, nézze meg élőben, Moszkva mellett bemutatják még a képeket Pétervárott, Permben, Novoszibirszkben és Párizsban is.

Íme egy kis ízelítő.

1 Tovább

A Napfény Bohóc

Harminc év után újra elmentem a cirkuszba. És az igaz, hogy nem is olyan nagy, nem is annyira pompás, mint amilyenre emlékeztem, de az előadás minden aggodalmam ellenére lenyűgözött. Öt perc után - mit öt, két perc után - már sírtam a meghatódottságtól. Akkor még tartottam magam, amikor rákezdett a zenekar, kigyulladtak a lámpafüzérek és megjelent a porondmester..., de aztán beügettek az arab telivérek és a holland frízek. Szépséges feketeségükben úgy csillogtak, mintha bársonnyal lettek volna kárpitozva. Felemelő volt az előadás több ponton is. A légtornász már nem légtornász, hanem légművész, a bohóc nem bohóc, hanem komikus. Legalábbis nekem így tűnt. Hazafelé eszembe jutott Oleg Popov, a "Sunshine clown". Hogy miért hívják így, az kiderül az alábbi videóból.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek