Oroszok

A nalicsnyik teljes jelentése (faragott) keret, az orosz faépítészetben az ablakot és az ajtót (kívül vagy akár belül is) körülvevő faragott díszítés. Története és kivitelezése igen nagy múltra tekint vissza, ami magában foglalja a pogány és keresztény szimbolikát, különböző vidékek és korok stílusait. Persze, mint a legtöbb dolognak, van egy meglehetősen profán és egyszerűbb funkciója: az ablak és a fal közötti rést hivatott befedni, egyszóval szigetelés.

45 km-re a Moszkvát körülvevő körgyűrűtől (МКАД) a Kalugai országút mentén a Berjozka-6 elnevezésű üdülőfaluban feltámadtak Moszkva régi Ikaruszai: a 90-es évek elején nagy nehezen telekhez jutó dolgozók keze alatt nyaralóvá, fürdővé, sufnivá avanzsáltak. Amikor 20 év múlva a településre irányuló figyelem modern művészeti alkotássá nyilvánította az objektumokat, a tulajdonosak, hogy a reflektorfény gyanús árnyékából kikerüljenek, hamarosan újra, immáron másodszor és véglegesen is ócskavastelepre küldték a szovjet hétköznapokat kiválóan reprezentáló „emlékműveket”.

Amikor végre 20 év várakozást követően 1989-ben a moszkvai 1. sz. autóbuszgarázs dolgozói nyaralótelekhez jutottak, azon törték fejüket, hogy jönnének ki legolcsóbban az építkezéssel, hisz kezdetben építőanyagból volt hiány, majd megtakarított kis pénzük is elúszott a rendszerváltás viharában. Néhány élelmes szerelő azonban, szám szerint negyvenen, újra felfedezve a tényt, hogy a helyi rossz útviszonyoknak köszönhetően igen gyorsan elhasználódott csuklós Ikarus 280-asok leselejtezett csuklós részének több tucatja áll a busztelepen arra várva, hogy az enyészetté váljon, elhatározta, hogy dácsát varázsol belőlük.

Az üdülőfalu megalakulásakor meglehetősen szürrealisztikus képet mutatott: a kiirtott erdő helyén tuskók meredtek a levegőbe, köztük pedig 40 csuklós Ikarusz hátsó része. Idővel letisztult a táj: eltűntek a tuskók, a buszokat állagmegóvás és szigetelés céljából bevonták kívül ruberoiddal, belül üveggyapottal, gyakran tetőt is húztak rájuk. A harmonikaajtón belépve látható a leszerelt lyukasztók helye, függönyöket tettek az ablakokra, bevezették az áramot és a vizet. A merészebbek és elszántabbak, akik az első fagyokig a telken maradtak, kályhát is betettek.

Az üdülőtelepnek, mint a szovjet üdülőtelepek legtöbbjének sajátos filozófiája van: „Akkoriban, bár a boltok üresek voltak, minden közös, népi tulajdonnak számított: az emberek hazahordták a munkahelyükön régóta elfekvő/kallódó dolgokat: otthon csak jó lesz egyszer valamire. A szomszéd üdülőtelepen, ami egy üzem dolgozóié, az embereknek saját készítésű, titánötvözetből készült lapátjaik vannak, hisz valamikor a Buran űrhajó építésén dolgoztak, amit ezzel az anyaggal borítottak. Ha összedobnák, amilyük van, egy egész űrhajót összerakhatnának.”- mondja egy nyaraló.

A Marginális Építészet elnevezésű blogon számtalan hasonló műremekről számolnak be: a Burját mezőgazdasági akadémia üdülőjének filagóriáját például kombájn és vetőgépek alkatrészeiből építették meg. „Valahogy úgy alakult, hogy a népi építészet 1917-ig létezett Oroszországban, aztán eltűnt. A régi, forradalom előttit kutatják, állami védelem alá helyezik. A jelenlegi kortárs népi építészet, mintha nem is létezne. Pedig mégiscsak létezik: elég, ha csak bemegyünk egy üdülőterületre.”- írja a blog megalapítója, az építész Alekszandr Lozsikin.

Az interneten villámgyorsan elterjedő információ azonban nem hogy megvédte volna ezeket a sajátos alkotásokat, hanem épp ellenkezőleg: a 20 éve a szabad ég alatt álló Ikaruszoktól egyre többen váltak meg, csak hogy elkerüljék a kíváncsiskodó tekinteteket: „Hát hallod Tolja, úgy néz ki a buszablakokból épített melegházad művészeti alkotás lett. Bontsd le minél hamarább, még mielőtt az állam a védelmébe venné!” – kiáltja a szomszédnak az egyik nyaraló. A magyar ipar szárnyaló remekeiből így mára mindösszesen kilencen rozsdásodnak tovább a negyvenből Berjozka 6-ban.

Az, hogy a munka ünnepének gyökereit az Egyesült Államokban kell keresni nem gátolta meg a Szovjetuniót abban, hogy már rögtön az októberi forradalom után pirosbetűs ünnepnek nyilvánítsák május elsejét, bár a szabadnapot beárnyékolta a felvonuláson való kötelező részvétel. Az alábbiakban, május elsején készült képekből válogattunk. A korai képeken (kutyás-biciklis) katonák és rezesbanda, később vidám kisgyerekek és eltökélt sportolók masíroznak. Búcsúzóul Brezsnyev integet a tribünről. Bónusznak megidézzük Sztálint.

1930-ban Tádzsikisztánban a fiatal Igor Moiszejev tiszteletére előadtak egy helyi táncot, ami olyan nagy hatással volt a moszkvai Bolsoj Tyeatr fiatal balett-művészére, hogy rögtön eldöntötte a néptáncoknak szenteli életét. Pár évre rá megalapította társulatát a "Szovjetunió Néptáncegyüttesét" amely gyorsan világhírnévre tett szert, a Szovjetunió névjegykártyájává válva, amely "formájában nemzetközi, de tartalmában szovjet". A most 75 éves társulat a hétvégén Budapesten lép fel.

Szögezzük le gyorsan, a társulat már rég nem szovjet a tartalmában, ha egyáltalán valaha az volt. A nemzetköziség mellett ma leginkább a profizmus dominál, ami érthető, hiszen Moiszejev nem csak egy társulatot alapított, de az utánpótlásról is gondoskodott. Ez egyébként komoly bölcsességre és tanúbizonyságra utal, hiszen a 101 éves kort megélő 2007-ben elhunyt Moiszejev idős koráig aktív maradt a társulatban, jó pár generáció táncos átment a keze alatt. A különleges képzésnek köszönhetően a táncosok kőkemény tánc, balett, akrobatika és elméleti alapokkal érkeznek a társulatba.

Gyönyörű színes-szagos mesekötet, ám a lányom vonakodott tőle, mert kevesellte benne a képeket, sokáig kóstolgattuk, mire felfedezett benne egy-két érdekes mesével kecsegetető illusztrációt a rókával, a símogatnivaló-fejű csukával és a színesre pingált ruhájú Jemeljával lila usánkában, csinos piros kiscsizmában.

Pihepuha lovacskák, csókolni való békák, zokniszínes kigyók, csámpáslábú varjak, és nagy mackótalpak hívogatnak olvasásra (illusztráció Kun Fruzsina). Szeretjük ugyan a hetvenes-nyolcvanas évek nagyklasszikus mesekönyveit, és az eredeti orosz mesekönyveink folklórra hajazó, időnként giccsbe-forduló, de szemléletesen bemutató képeit, ahol a lányok kendőben vannak, a cárevna pártában, érezzük a hó símogató hidegét, a jégkisasszony didergető jegességét, és elmélázunk Ivánuska krumpliorrán, pirospozsgás képén. A kortárs könyvillusztrációs technikák szellemisége sem áll messze tőlünk, ezek sorába illeszkedik ez a kötet, frissen, kedvesen mesélő képekkel, a kapaszkodókat jelentő folkorizáló toposzokkal szakítva, felszabadítva az olvasót a kötelező népies(kedő) pályáról.

A kötet valóban az orosz népmesék színe-javát tartalammazza (Gyönyörűséges Vaszilisza, a Tűzmadár), s bár a válogatást összeállító Boldizsár Ildikó szerint "az orosz mesehősök azt tanítják, hogy legyen bármilyen nehéz is az ellőttük lévő akadály, érdemes megküzdeniük a boldogságért", nekem szívem csücske azok a mesék is, amik a lustaságról, a bolondfiú ravaszságáról, a kevélységről, vagy éppen a kapzsiságról szólnak. A mesék egész világokat tárnak elénk, az univerzalitáson túl, sok árnyalatot megismerhetünk az ú.n., ha van ilyen, 'orosz lélekről'. Ezek a mesék rendszerbe fonódnak, sok szálon szövik össze a világegyetem igazságait az orosz mindenkori valóságon leképezve. Egyén és hatalom, bátorság és vakmerőség, a földi javak hiábavalósága, és a nélkülözés szülte összefogás, a hűség és gyanakvás együtt érvényesek.