Oroszok

Múlt szombaton indokolatlanul korán indultunk Alízzal - tízéves spánielemmel - reggeli sétára. Az meg végképp indokolatlan volt, hogy átgyalogoljunk Budára a Városmajorba. De megtettük. És a park legkietlenebb és legtávolabbi végében egy kutya agility pályához értünk. Látszott, hogy régóta nem jár arra senki, mert a fű magasra megnőtt. Elhagyott hely volt, mégsem szomorú, inkább olyan mennyeinek éreztem akkor a kora reggeli fényben. Mintha a hely, az eszközök megőrizték volna a kutyák és gazdáik energiáját. A látvány libabőrözést és egész testemet elárasztó jóérzést okozott. Egy bizonyos illatot, emlékképeket és azt az őszinte boldogságot idézte fel bennem, amit csak gyermekkorunkban érzünk, amikor még nem tudjuk, hogy EZ a boldogság. Valahogy úgy, ahogy a Lecsó c. rajzfilmben lényegül át Anton, az ételkritikus egy pillanatra az első falat után.

Lajka, az orosz tajga kincse.

Bár a szó hallatán mindenkinek a Szputnyik jut eszébe, annak a drága, szerencsétlen kutyának csak a neve volt Lajka, fajtáját tekintve keverék volt. A lajkának három típusát különböztetik meg. Létezik nyugat-szibériai, kelet-szibériai és orosz-európai lajka. Ők a vadászok védelmezői, munkatársai, mindenes vadászkutyák. Zsákmányállata a kis vadtól (mókus, nyest, fácán) a nagy vadakig terjed (jávor, vaddisznó, medve, tigris). El sem tudom képzelni, ki akar mókusra vadászni… Azt írják róluk, hogy a csapát mindig némán követik, hangjukat csak akkor hallatják amikor a vadat már megállították. Hangszínükből állítólag egy jó vadász meg tudja mondani, hogy milyen állatot találtak. A lajka elnevezés is munkastílusára utal, a szó a lájáty (ugatni) igéből eredeztethető. Különleges szépségű kutya, amelyikben a tenyésztés során igyekeztek megőrizni a fajta ősi adottságait, ezért a ma élő egyedekben is kifejezetten erős a vadászösztön.

Az olasz kommunista párt főtitkáráról elnevezett Volga-parti Sztavropol, vagyis Togliatti, az AvtoVAZ, illetve az ott előállított Zsigulikon túl még valamiről nevezetes: történetesen itt található a Hűség emlékműve, a peresztrojka óta a város első nem politikai okokból felállított szobra.

Egy közhely: nem vagyunk egyformák. De igaz! Még egy: a korral előrébb haladva egyre nehezebb felkelteni az ember érdeklődését. Legalábbis rám ez is igaz. Éppen ezért, ha ez mégis megtörténik velem, az meghat, átjár, feltölt és boldoggá tesz. Na és mert, bár mind mások vagyunk, de a közhelyek mégis többnyire mindenkire érvényesek (feszülő ellentét), gondolom, hogy nemcsak nekem okoz nehézséget valami ütős, új értékre találni a kulturális kínálatból. Rengeteg orosz kortárs író van, de honnan tudhatnám, hogy melyik fog felrázni, magával ragadni, elvarázsolni… Hogy biztosra menjünk, javasolom, válasszuk a fiatal szibériai bölcsész-író-előadóművész-dramaturg-pantomimost, Jevgenyij Griskovecet.

A Szulimov-kutyák a világ legjobb szimatú orosz hibridjei. Nevüket tenyésztőjükről, Klim Trofimovics Szulimovról kapták, aki kutatóként egyebek mellett az Aeroflot biztonsági szolgálatánál is dolgozott. Az ötlet 1975-re nyúlik vissza, az "ebek" viszont csak 2002-ben álltak szolgálatba a Seremetyevon. Nyenyec hajtókutyák, lajkák (tkp. eszkimókutya) és türkmén sakálok keverékei, s mivel még nem bejegyzett fajtáról van szó, ezért tréfásan sabakinak (шабаки) és salajkinak (шалайки, szóösszerántás az orosz sakál és kutya ill. sakál és lajka szavakból) is hívják őket. Kiváló a szimatuk, s elsősorban azért is "készültek", hogy keresőkutyaként szolgáljanak a reptereken.

Vizsga közben

"Kinológiai szolgálat" ma már szinte minden nagyobb repülőtéren működik. Az áttörést az 1996-os év hozta, amikor egy New Yorkból Párizsba tartó repülőgép felrobbantása következtében 230 utas vesztette életét. A biztonsági intézkedések szigorítása céljából a speciális műszerek mellé hamarosan felsorakoztatták Amerikában a labradorokat, Németországban a németjuhászokat, Nagy Britanniában pedig a spánieleket. Oroszországban sem volt ez másképp: különleges kiképzésben részesült kutyafajták sokaságát állították hadrendbe, amikor valakinek eszébe ötlöttek Szulimov kutyái.