Május elseje mást jelentett azoknak, akik 1817-ben még a nyolc órás munkanapért harcoltak, és ezen a napon tették közzé követeléseiket. Mást jelentett azoknak, akik 1890-ben a világon először felvonulással ünnepelhették ezt a napot. És mást jelent nekünk, mai negyveneseknek, akiknek már kötelező volt a demonstráció. Egy dolog közös: az ünnepi hangulat.

Gyermekkoromban szüleimmel vidáman csorogtam a Népköztársaság útján, vagy a Gorkij Fasoron felfelé egészen a Dózsa György útig, ahol a megbeszéltek szerint kellett találkoznunk a többiekkel. Hogy hogyan találtuk meg egymást a tömegben mobil nélkül, az rejtély, de többnyire sikerült. A tribünről egy láthatatlan – de legalábbis általam soha fel nem fedezett – alak hangszóróból köszöntötte az előtte elhaladó xy vállalat dolgozóit. Koradélutánig meneteltünk, utána jöhetett a lufi és a sör. Este a tv-ben az Önök kérték különszámában, a felvonulók kérhették kedvenc produkciójukat. Latinovicsot, egy kabaré jelenetet, egy nótát vagy dalt, vagy egy jégtánc-számot. Nem tudom, hogy listából kellett-e választaniuk, vagy mindenki azt kérhette, amit mondtak neki, hogy kérjen.

Én egyszer az iskolások ünnepi bemutatójában is szerepeltem. Tornagyakorlatokat adtunk elő miközben különböző alakzatokba rendeződtünk a térben. Úgy, ahogy az olimpiák nyitóünnepségén szoktunk látni. Emlékszem, a központból megküldött koreográfia-rajzot az egész tanári kar együtt fejtette meg. Sok héten keresztül próbáltunk. Majd egyetlen főpróba után – amire több iskola ötszáz diákja vonult ki – a szovjet delegáció előtt szerepeltünk. Fogadok, hogy senki sem tudta, mit csinálunk pontosan. Utána a kiválasztott gyerekek szegfűt adtak át az elvtársaknak. Én is közöttük voltam!

Ami pedig Oroszországot illeti, az 1917-es forradalom után kezdek hivatalosan felvonulni ezen a napon. Az ország vezetése elrendelte a munkás- és katonai felvonulást, parádét és másnapra a majálisokat. Vagyis a szabadtéri gyülekezést, piknikezést. Az utolsó hivatalos május elsejei felvonulásra 1990-ben került sor, nem sokkal a Szovjetunió szétesése előtt. 1992-ben pedig politikai megfontolásból „A munkásosztály nemzetközi szolidaritásának napja”-t átnevezték „A tavasz és a munka ünnepe”-re.

A politikai pártok mind a mai napig előszeretettel használják saját népszerűsítésükre ezt a napot. Sok olyan transzparenst és szlogent látni, amiknek semmi közük az ünnep igazi hagyományához. De nemcsak politikai pártok. Idén külön csoportot alkottak például a diákok, a sport veteránok és... és az egyedül élő nők!

Moszkvában a becslések szerint tegnap kilencvenezren vonultak fel, ami kétszer annyi, mint amire számítottak. Szentpéterváron kétszázezren, Volgográdban huszonötezren, Jekatyerinburgban húszezren, szóval Oroszországban körülbelül egymillió hétszázezer ember. (Mondjuk az nem annyira sok egy Oroszországban...)