Az elsőről, az első országosról és az első posztszovjet diáktüntetésről írok.

Az első komolyabb diáktüntetés 1876. december 6-án (azaz 18-án), Szentpétervárott volt, a Kazányi székesegyház előtti téren. 300-400 diák gyűlt össze, a rendőrség nem tudta megakadályozni a tüntetést, mert egy ügyes trükköt eszeltek ki a szervezők: Nyikoláj napján misét mondattak Nyikoláj Csernisevszkij tiszteletére (csak a keresztnevet kell bemondani, ezért nem derült ki, hogy a kényszermunkára ítélt filozófust éltetik), és amikor kiáramlott a tömeg a miséről, akkor kezdett gyújtóhangú beszédébe az akkor még ismeretlen bányamérnök hallgató, Georgij Plehanov. A beszéde Éljen a nép! Halál a cárokra! felkiáltásokkal végződött, mire a feldühödött nép és a közben kiérkező rendőrség szétverte a tüntetést, a szervezőket pedig letartóztatták. Plehanovnak sikerült elmenekülnie, viszont kénytelen volt emigrálni; forrófejű narodnyik diákból így lett később az orosz szociáldemokrácia megalapítója, de ez már egy másik történet. A székesegyház elé mindenesetre szökőkutat építettek és pázsitot telepítettek, hogy ne legyen a továbbiakban kedve senkinek itt gyülekezni; hiába, 1917-ig rendszeresen innen indultak a pétervári tüntetések. Ezek közül az 1901. március 4-ei, vérbe fagyasztott demonstráció emléke a Viszockij által is énekelt dalnak köszönhetően a mai napig él.