Az elsőről, az első országosról és az első posztszovjet diáktüntetésről írok.

Az első komolyabb diáktüntetés 1876. december 6-án (azaz 18-án), Szentpétervárott volt, a Kazányi székesegyház előtti téren. 300-400 diák gyűlt össze, a rendőrség nem tudta megakadályozni a tüntetést, mert egy ügyes trükköt eszeltek ki a szervezők: Nyikoláj napján misét mondattak Nyikoláj Csernisevszkij tiszteletére (csak a keresztnevet kell bemondani, ezért nem derült ki, hogy a kényszermunkára ítélt filozófust éltetik), és amikor kiáramlott a tömeg a miséről, akkor kezdett gyújtóhangú beszédébe az akkor még ismeretlen bányamérnök hallgató, Georgij Plehanov. A beszéde Éljen a nép! Halál a cárokra! felkiáltásokkal végződött, mire a feldühödött nép és a közben kiérkező rendőrség szétverte a tüntetést, a szervezőket pedig letartóztatták. Plehanovnak sikerült elmenekülnie, viszont kénytelen volt emigrálni; forrófejű narodnyik diákból így lett később az orosz szociáldemokrácia megalapítója, de ez már egy másik történet. A székesegyház elé mindenesetre szökőkutat építettek és pázsitot telepítettek, hogy ne legyen a továbbiakban kedve senkinek itt gyülekezni; hiába, 1917-ig rendszeresen innen indultak a pétervári tüntetések. Ezek közül az 1901. március 4-ei, vérbe fagyasztott demonstráció emléke a Viszockij által is énekelt dalnak köszönhetően a mai napig él.  

1899 februárja és májusa között volt az első összoroszországi diáksztrájk. Az egész egy pétervári diákszokás miatt robbant ki: Szentpétervárott február 8-án volt az egyetemisták napja az egyetem megalapításának tiszteletére (ma már ott is Tatjána napján, január 25-én ünnepelnek, ahogy egész Oroszországban), ami komoly ok a lerészegedésre és hangos dalolászásra városszerte. A rendőrség viszont nem így gondolta és a város adottságait kihasználva egy szigetre terelte a diákok jelentős részét és súlyosan elverte őket. Másnap, ahogy kijózanodtak a diákok sztrájkot hirdettek, azt követelve, hogy büntessék meg a rendőri túlkapások felelőseit. Két héttel később az egész ország diáksága csatlakozott a mozgalomhoz. 

Pétervári diákfórum, 1899

Bár a diákoknak magasrendű támogatói is akadtak a pénzügyminisztertől a cári család tagjáig, nem győzhettek: a rendőrség vezetői megúszták, a diáksztrájk szervezőit viszont letartóztatták. Annyi eredménye volt az egésznek, hogy lehetővé tették az egyetemeken a politikamentes diákkörök szabad megszervezését.

A posztszovjet idők legfontosabb diáktüntetései 1994 és 1995 áprilisa között zajlottak. A Diákvéderő elnevezésű radikális baloldali szervezet vezette megmozdulások 1994. április 12-én a Kremli menet-tel kezdődtek. Többezer diák vonult Moszkva utcáin, hogy eljussanak a Vörös térre, ott nyilvánítsák ki nemtetszésüket az ösztöndíjak csökkenésével és késedelmével kapcsolatban. A többséget már a szomszédos utcákon, tereken megállították a készenlétiek, egy 600 fős csoportnak sikerült a GUM-on keresztül eljutni a Vörös térre, őket ott verték le. Közel 80 diák súlyosan megsebesült, kilencet bíróság elé vittek. Viszont az ösztöndíjakat pikkpakk kifizették. Napra pontosan egy évvel később, 1995. április 12-én már komolyabb célokért, komolyabb tömegek mozdultak meg, szintén a Diákvéderő szervezésében. A kormány felsőoktatási reformja ellen akartak fellépni, nem tetszett nekik az, hogy az ösztöndíjra jogosultak számát radikálisan le akarják csökkenteni, az állami finanszírozású helyek keretszámát meg akarják vágni, valamint harcolni akartak az egyetemet végzett férfiak kötelező kétéves katonai szolgálata ellen és a diákönkormányzatok szélesebb jogköréért. A készenlétisek most nem hibáztak: még az utcai vonulások előtt letartóztatták a Véderő vezetőit,  senki nem jutott el a Vörös térig, már előtte szétverték a felvonulókat. Másnap a videófelvételek alapján 13 diákot tartóztatnak le. A kormány által felügyelt sajtóban és tévében minimálisan számolnak be az eseményekről, akkor is csak elferdítve a történéseket: részeg fiatalok randalírozásáról szóltak a hírek. De: a kormány elállt a felőoktatási reformtól. Ekkor mondta híres, azóta is sokat idézett mondatát Viktor Csernomirgyin, akkori miniszterelnök:

"A forradalmak nem bányászsztrájkokkal kezdődnek, hanem diákzavargásokkal."