Oroszok

Van, ami nem változik. Gyerekkoromban vagy a pesti óbudai játszóterek vasbeton űrhajóit hódítottam meg, vagy a moszkvai udvarok furcsa fabábúit bámultam. Utóbbiakkal nem mertem játszani, mert konkrétan féltem tőlük. Ahogy látom, az új orosz városi játékok, játszótéri figurák sem lágyultak el holmi gyermeki rinyálástól.

Az orosz városok udvarain, játszóterein megszokott látvány a mászóka, ülő alkalmatosság, valamilyen játék vagy csak szimplán díszítő funkciójú tárgy alakjában megjelenő úgynevezett izé. Az izét lelkes szomszédok, ügyeskezű, művészi hajlammal rendelkező ismerősök alkotják, majd a közösség rendelkezésére bocsátják. Főleg gyerekek használják, hogy aztán felnőtt korukban ők is hasonló izéket alkothassanak, és/vagy csak egyszerűen megkergüljenek.

Persze, értem én, hogy a buherakultúra gyöngyszemeit másként is meg lehetne ítélni, hogy lehetne értékelni az amatőr ügybuzgalmat, ami hozott anyagból, hulladékból művészetet, kietlen udvarokból lakályos helyet varázsol. De a rossz álmaim, gyerekkori emlékeim figyelmeztetnek, hogy ami az alkotó bácsiknak, néniknek csak egy játszótéri bábú, az a gyerekeknek lehet tömény rettegés is.

Bármennyire furcsa, a most következő, zombiszerű lények nem horrorfilmek mellékszereplői, hanem a szovjet időkből származó rajzfilmek kedves figurái, vagyis ők adják az alapformát. Szegény Cseburaska, Gena krokodil és társaik nem tehetnek semmiről. Csak erős idegzetűeknek!