Van, ami nem változik. Gyerekkoromban vagy a pesti óbudai játszóterek vasbeton űrhajóit hódítottam meg, vagy a moszkvai udvarok furcsa fabábúit bámultam. Utóbbiakkal nem mertem játszani, mert konkrétan féltem tőlük. Ahogy látom, az új orosz városi játékok, játszótéri figurák sem lágyultak el holmi gyermeki rinyálástól.

Az orosz városok udvarain, játszóterein megszokott látvány a mászóka, ülő alkalmatosság, valamilyen játék vagy csak szimplán díszítő funkciójú tárgy alakjában megjelenő úgynevezett izé. Az izét lelkes szomszédok, ügyeskezű, művészi hajlammal rendelkező ismerősök alkotják, majd a közösség rendelkezésére bocsátják. Főleg gyerekek használják, hogy aztán felnőtt korukban ők is hasonló izéket alkothassanak, és/vagy csak egyszerűen megkergüljenek.

Persze, értem én, hogy a buherakultúra gyöngyszemeit másként is meg lehetne ítélni, hogy lehetne értékelni az amatőr ügybuzgalmat, ami hozott anyagból, hulladékból művészetet, kietlen udvarokból lakályos helyet varázsol. De a rossz álmaim, gyerekkori emlékeim figyelmeztetnek, hogy ami az alkotó bácsiknak, néniknek csak egy játszótéri bábú, az a gyerekeknek lehet tömény rettegés is.

Bármennyire furcsa, a most következő, zombiszerű lények nem horrorfilmek mellékszereplői, hanem a szovjet időkből származó rajzfilmek kedves figurái, vagyis ők adják az alapformát. Szegény Cseburaska, Gena krokodil és társaik nem tehetnek semmiről. Csak erős idegzetűeknek!

Tömeggyilkos Cseburaska

Depressziós oroszlán

Még súlyosabb sorsú elefánt

Sikoly-Maci

A doktor bácsi éppen véres vésőjével a tudatalattinkba váj

Szegény csacsinak egy vörös súlyzót dugtak a fenekébe, de így is (vagy éppen ezért)  boldog

Andrej Arsavin túl a csúcson

Az izmos strucc és az ő grandiózus széklete

Egy bika rátehénkedik egy krokodilszerű lény orrára (és ez egy mászóka!)

Cseburaska és Gena krokodil horrorfilm-statiszta válogatáson

De csak Genát vették fel

Vidám gyermekjáték

Három kismalac a teljes idegösszeomlás szélén

Buratino pszichopata testvére a szekrényben maradt

Ezzel fogok álmodni

Az orosz játszóterek védőszentje (aki megette a kétfejű sast)

Nézd meg a facebook-oldalunkat is. Mert az jó.