Tegnap este az orosz tévében egy nagyszabású, egyórás film, a Krízis 2008 - Oroszország megmentése főműsoridőben való bemutatásával beindult Putyin elnöki kampánya. A dokumentumfilm formáját magára öltő kampányfilm úgy állítja be Putyint, mint aki a világon egyedülálló módon, a Nyugat által csak mostanában megértett módszerekkel sikeresen vette fel a harcot a válsággal.
Két összehasonlítás vonul végig a filmen: egyrészt az 1998-as orosz válság, másrész a mai Egyesült Államok a viszonyítási alap ahhoz, hogy bemutassák, mennyire jobb a helyzet a mai Oroszországban. Amerika az 1929-es válsághoz hasonló állapotokat mutat mind képekben, mind értékelésben: New Jersey melletti sátortábort látunk, ahol megszólal az állását és lakását elvesztő dizájner és építész, munkanélküli programozó mesél a tönkrement cégekről, és mindezt egy olyan animáció vezeti fel, amelyben a tőzsdepaloták kártyavárként omlanak össze. Amíg az oroszoknál az autóipar 2010-ben jelentős növekedést mutat, addig Amerikában a kerékpár lesz a járműipar húzóágazata. Kedves, hogy nem írták ki, hogy bibibi. Az 1998-as orosz válságot nem kell ennyire plasztikusan bemutatni, hiszen a nézők többsége tisztában van vele. Elég a vodkában kifizetett tanárok és az üres üvegeket gyűjtögető nyugdíjasok sztoriját feleleveníteni. Az elpuhult nyugatiakkal szemben a válságban rutinos oroszok pszichés előnyeit is érdemesnek tűnik hangsúlyozni. És sokat kell emlegetni, hogy a 90-es években mennyire másként reagált volna egy ilyen krízisre Oroszország, konkrétan belerokkant volna.
Utolsó kommentek