A szláv kultúra megőrzése mellett egy új rekord felállítása volt a célja a július 5-én megrendezett, nagy népszerűségnek örvendő országos „Ruszkoje pole” fesztiválnak. A moszkvai Kolomenszkoje parkban immáron harmadszorra sora kerülő össznépi rendezvényen az ország legtehetségesebb és legelszántabb kórusai gyűltek össze, azzal a nemes céllal, hogy megszólaljon Oroszország eddigi legnagyobb kórusa. A rendezvényre meghívót kaptak a Guiness rekordok nemzetközi szervezet emberei, hogy hivatalosan is rögzítsék a világ legnagyobb orosz kórusának produkcióját: 2800 ember énekelt együtt, 36 profi kórus segítette őket Oroszország 19 régiójából. A több éves tapasztalattal bírók mellett a jól és a „hamisan éneklő, de a tömegben még nem feltűnő” vendégeket is bátorították az éneklésre (nagy kivetítőn futott a szöveg a gyengébbek és a külföldiek kedvéért). Az orosz népnek egy nagyobb szenvedélye van az éneklésnél, a tömegben éneklés. A régi vallási hagyomány szerint az emberek így kerülhettek közelebb az apostolokhoz, a szentekhez és daluk az éghez szólt.


 A fesztivál még egy érdekességgel várta az énekes kedvűeket: a rendezvényt megelőző napon 50 önkéntes mesterember vállalkozott arra, hogy a régi kazah-orosz szokás szerint egy éjszaka alatt húz fel egy 10 méter magas fatemplomot egyetlen szög felhasználása nélkül (különböző ékekkel oldják meg). Az építkezéshez csak a puszta kezüket, tömérdek mennyiségű fát, fűrészt és szerencsét használhattak a résztvevők. Volt, akinek már sikerült korábban is: az ország több pontján a mai napig állnak a több száz éve hasonló módon született faszerkezetek. A másfél nap alatt összeillesztett templom egy 1702-ben I. Péter utasítására felépített kistemplom pontos mása.
A fesztivált megelőző napokban a rendezvény honlapján szavazni lehetett a három legjobb szovjet vagy orosz dalra, melyeket lelkesen elénekelt a most már hivatalosan is rögzített legnagyobb orosz kórus. Első helyen az 1938-as Katyusa szerepelt magabiztosan, őt követte a nem kevésbé népszerű orosz himnusz, majd holtversenyben az Oleszja és a Ruszkoje Pole című költemények következtek.
Az idei fesztivált Szergej Radonezsszkij 700. születésnapja alkalmából rendezték. A XIV. században Oroszország gyenge volt, folyamatos belső viszályokkal és külső támadásokkal kellett megküzdenie, a szerzetesek és kolostorok széthúztak. Ekkor jelent meg a színen az „orosz lélek tanítómestere”, a halála után szentté avatott Szergej Varfolomej (később Radonezsszkij), aki új célt tűz ki az orosz nemzet elé és egyesítette azt. A történelemkönyvek szerint ő volt az a személy is, aki megáldotta Dmitrij Donszkojt a híres kulikovói győzelme előtt.
A fesztiválra idén 115 ezren látogattak el.