Oroszok

...és milyen jól teszi.

A S7 Airlines (vagyis a Szibéria Légitársaság) március közepe óta így, békejellel reklámozza az egyik járatát (na, melyiket?). Gondolkoztam azon, hogy van-e mögötte üzleti megfontolás. A célközönség a békepárti utasok lennének? Ez hülyeségnek tűnik. Aztán arra jutottam, hogy egyszerűen a légitársaság vezetői úgy döntöttek, hogy itt az idő a saját értékválasztásaikat megjeleníteni a cég kommunikációjában. Hosszabb távon még az is lehet, hogy megtérül. Rövid távon meg védi őket a oneworld, amihez tartoznak.

Aztán az okoskodás helyett utánanéztem, mi a hivatalos céges álláspont. A légitársaság szóvivője, Anna Bazsina azzal indokolta a kampányt, hogy miután látták a Moszkva-Kijev, Kijev-Moszkva járatok forgalmának drasztikus csökkenését, úgy döntöttek - miközben továbbra is politikailag semleges cég akarnak maradni -, valahogyan fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy nem tartják jónak, ahogy a politika beleszól az emberek életébe.

Vannak esetek, amikor az üzleti érdek belátása bátor tettekre sarkall.

A legismertebb és legfontosabb orosz rockzenekar, a DDT énekese, Jurij Sevcsuk vasárnap  nyílt levelet írt. Persze, mit számítanak egy rockzenész gondolatai ilyen időkben. Meg miért pont ő. (Lehetne Borisz Grebensikov, az orosz rock ősatyjának új daláról is írni, csak az nem annyira erős.) Jó, nem is igazi nyílt levél ez, nem konkrétan Putyinnak vagy más hatalmasságnak írt, hanem csak bele a nagyvilágba.

A második részét lefordítom, mert fontosnak gondolom. (A levél első részében egy 1995-ös élményét eleveníti fel, a csecsen háborúban megismert kiskatonákról ír.) Fontosnak gondolom, hogy lássák azok a barátaim, ismerőseim is, meg azok az ismeretlenek, akik furcsákat irogatnak mostanában. Az egyébként érzékeny, sokszínűségre nyitott gondolkodásúak közül jópáran amikor oroszokról írnak, hirtelen elvesztik a józanságukat, és  összekeverik egy ország politikai-katonai vezetését a néppel magával. Értem én, hogy könnyebb ruszkizni, mint ezt a bonyolult összefüggésrendszert megérteni, csak szólok, hogy ez bizony fáj.

Jöjjön a levél.

"Ne lőj!

(...)

Nyugodjatok le, ördögök, ütődött kormányzati és konyhai álpatrióták, mindkét oldal katonai radikálisai, akiknek a kezét eddig lefogták és most végérvényesen elengedték a hadsereg bevetésével. Megint testvéri vérontást akartatok, ez a viagrátok, hogy továbbra is felálljon... Ha neadjisten háború lesz 2014-ben, és Oroszország és Ukrajna folyóin hullák fognak folyni, akkor majd 2017-ben már másfajta forradalom lesz, és eljön a végleges, közös kampec.

Hol a politika? Hol vannak a tárgyalókkal teli vagonok? Hol a népi diplomácia? Hol a nagykövet? A  mi "okos, bátor, az orosz népért igyekvő" képviselőink miért nem utaztak a Majdanra, vagy az ukrán parlamentbe, már az elmúlt év decemberében, hogy félelem nélkül felszólaljanak, elénekeljék dalaikat? Persze, Olimpia. És most, ahogy általában, a hadsereggel takaróznak, a srácokkal, vérrel.

Mi - Ukrajna és Oroszország emberei - egy családhoz tartozunk. Közülünk mindenkinek kötelessége minden lehetségest megtenni, hogy ne engedjük a testvérgyilkos háborút. Különben az embertelenség győz.

Az Oroszországot és Ukrajnát szerető - Jurij Sevcsuk"

DDT - Ne lőj

(Az első csecsen háború alatt a pacifista Sevcsuk többször elment a harcoló katonákhoz, a dal közben a saját felvételeit mutatják)

A valódi, húsbavágó megemlékezés túl mutat az állami szervezésű hadsereg-szemlén. Valljuk be: egy hadsereg fegyverarzenáljának alakzatban való felvonultatása nem éppen a háború tagadását jelképezi. A béke és a békés együttélés köztudatba való emelésére a rakéták, tankok, kiképzett és betrenírozott ifjak, és pökhendi parancsnokaik teljességgel alkalmatlanok. Szerencsére ezt Moszkvában és Oroszországban is sokan tudják. A családi emlékek, a veteránok történetei mindig nagy becsben voltak, ennek ugyancsak tere van ma is. A korhű rendezvények, kosztűmös bál, tangó, és foxtrott visszatérő elemek.

Csupán az hasít bele a jelen múltjába, hogy a ma háborújáról, a ma koravén veteránjairól és az elmúlt húsz év történéseiről, és háborújáról essék húsbavágó, és szívettépő őszinte párbeszéd. Mert nem kell ahhoz díszlet, sem relativizáló és a nosztalgikus máztól ragacsos múltba révedés, hogy a háború borzalmait, kilátástalan örvényét, és szinte visszafordíthatatlan következményeit a bőrünkön érezzük. A miérteket kell felszínre hozni és megérteni, és cselekedve tenni azért, hogy a minták, a zártrendszerek kinyíljanak és teret engedjenek az együttműködésnek, tiszteletnek és békének. A relativizáló és torzító megfogalmazások ugyanis nem 'vélemények', hanem a kirekesztés aktív cselekedetei.

És ugyancsak itt emlékezzünk meg az indirekt fegyverekkel vívott háborúról, a szegénységbe és kilátsátalanságba süllyesztett emberek tömegéről, a kirekesztettekről és megalázottakról, szavuktól és hangjuktól megfosztottakról.

Álljon itt ez a videó Vitalijtól, aki a kedves, (még nem katonaköteles) romantikus fiú szerepébe bújva emlékezik eddigi legnagyobb szenvedélyéről.