Oroszok

A tekintetekkel játszó Nyikita Nomerz

Ugyan kedvelem a galériák pezsgő vibrálását egy-egy megnyitón, mégis sokszor azon kaptam magam az utóbbi időben, hogy inkább befelé mosolygok, kacagok a kopott, megunt pózokon, amikből mulattató helyzetkomikumot faragok magamban. Kissé spiccesen az is kedvelt szórakozásom, gondolom nem vagyok ezzel egyedül, hogy ál-megjátszva pózolok én is, miközben tudom, hogy csupán provokáció, ártatlan játék ez részemről, mivel előre tudom az összes mondat, gesztus, dialógus elejét, közepét, végét. A képek, installácók kedves hangulatában mártózom meg, az önkitárulkozást és igyekezetet megtisztelve. Igazi friss, autentikus élményt sokszor az utcán talál az ember, legyen az egy utcazenész dalba fojtott másnapos szerelmi bánata, egy jól sikerült kaligráfia a falon, vagy egy szépen megkomponált DIY ruhadarab a villamoson, egy nagyon dögösre alakított bringa a körúti forgatagban, vagy egy csontig hatoló vers a hajléktalan újságban.

A street art-nak a város kopott, leromlott, unalmas tereinek újra/átértelmező funkciójáról felesleges sokat beszélni, a lényeg, hogy messze túlmutat azon, hogy valaki unalmában felfirkál egy nemi szervet a lift falára, de még azon is, hogy bajuszt rajzol a plakáton pózoló bikinis nőnek, vagy politikusnak (aktuális kampánytól függően). Oroszországban a közelmúltban szervezték meg Európa két legnagyobb street art fesztiválját.

Stan One és Max.