Oroszok

Dmitrij Tyihonyenko, a háztartási gépek komoly szakértője (= szerelő) éveken át hobbiszinten barkácsolt otthon színesfémből és használaton kívüli gépekből furcsaságokat magának. 2011-ben levelet kapott moszkvai fiataloktól, hogy látták a képeit, jöjjön el a steampunk fesztiváljukra. Dmitrij ekkor még nagyon nem volt képben, visszaírt nekik, hogy nem vagyok én punk, eltévesztettétek a házszámot. Aztán utánanézett, mi is ez a steampunk, és rájött, hogy ez tényleg az ő világa.

Az alábbi poszt Gingerina, Szasulja és Misa közös posztja. Nem bírtuk ki, hogy ne írjunk bele mindannyian, annyira felvillanyozott minket a közös tea! Az Orosz-ok blog teáját holnap mutatjuk be a Hátsó Kapu-ban (1074 Budapest, Dohány u.13.) a könyvbemutató után: este 18.oo-tól Csabai László Szindbád Szibériában című könyvének bemutatója után vodkázással, harapnivalókkal és a teánkkal (aminek a nevét holnap este áruljuk el) várunk mindenkit szeretettel! Aki kíváncsi ránk, az jöjjön el! (Az eseményt a Magvető és az Orosz-ok szervezi.)

És akkor elhatároztuk, hogy lesz egy saját teánk. Bementünk tehát a Fény utcai piacnál a Somerset Teahouse-ba, és Zavalnij Georgij teamester szellemi vezetésével röpke négy óra alatt összeállítottuk azt a teát, aminek összetevőit, történetét, hangulatát magunkénak érezzünk. Ráadásul finom is.

Szasulja a teák sokaságát szemléli a Somerset-ben:

Az oroszországi teaivás hosszú, és kanyargós történetéből Georgij segítségével hámoztuk ki az Orosz-ok blog teáját. Közben megtudtuk, hogy a Tea- és Lóügyi Hivatal közbenjárása és határozott fellépése nélkül szalmával dúsított rossz minőségű kínai teát fogyaszthattak volna az egykor Oroszországban; hogy a szovjet időkben olyannyira lenézett, füstösízű kínai tea az angol királynő titkos teakeverékében is szerepel; hogy minél több az assam a keverékben, annál jobban közelítünk az ír bányászok által kedvelt kombinációhoz (Irish Breakfast: fele Assam), és még sok minden mást...

Miközben a szombati képgaléria összeállításomra készültem - egy kis beharangozó -, belefutottam egy száznyolc darabos képcsarnokba a moszkvai Nagyszínházról. Lenyűgözött. Csodálatos, részletgazdag képek, amikkel (ha nem is mind a száznyolccal) szeretném megerősíteni - illetve megalapozni - olvasóinkban az elhatározást, hogy érdemes élni a múlt héten említett lehetőséggel. Miszerint az Urániában élő közvetítést nézhetünk meg a két ünnep között, vagy jövő tavasszal egyenesen a Balsoj Tyeatr-ból.

Amikor Moszkvai éveim után decemberben Budapestre érkeztem, kigombolt dzsekivel mentem haza a reptérről a 'fullasztó' melegben. Az volt az egyik leghidegebb év Magyarországon, hóval, szénszünettel az iskolákban. Az ember könnyedén alkalmazkodik a klimatikus viszonyokhoz, ma már én is vacogok, ha nulla alá esik a hőmérő. Moszkvában ezt így hívják: forr a tea. Nulla fokban ugyanis olvad a hó, ezért a nulla körüli nagymelegben a tea is felforr. A minusz harmincat azért Moszkvában is megéreztük, nem kellett iskolába menni. Boldogan csúszkáltunk a hidegtől porhanyóssá vált hóban, igaz rövidebb ideig mint általában, és a könnyezés is fájt: ráfagyott az arcomra. Később, egyetemistaként, kifejezetten üdítő volt a hajnalba hajló lumpolások után a friss, arcot pirító hidegben pirozsokot majszolva józanodni. A hideg ugyanis fájó józanságot kölcsönöz, amit csakis módszeres és kitartó, alapos vodkázással lehet enyhíteni, vagy a csontvelőig átforrósító venyigéző fürdőzéssel az orosz bányában (fürdőben). Tudták ezt a szocialista jóllét-felelősök is, az egységáron szolgáltatott távfűtés pazar meleget sugárzott az otthonokban, talán hogy a vacogó nép hazatérve hálát adjon a rendszernek. Mindenesetre korán megtudtam, hogy minden viszonylagos, van ennél hidegebb,

a gyémántok földjén.