A minap leveleimet rendezgetve a laptopon, kezembe akadt – vagy mi – Londonban dolgozó drága barátnőm egyik augusztusi email-je. S bár a nyári olimpiai játékok már egy ideje véget értek, a Szocsiban tartandó téliek pedig még messze vannak, Zsuzsi képes riportjának segítségével megmutatom, milyen Orosz parkot rendeztek be az angolok a londoni olimpia alatt.

„… A minap a Kensington Gardensben sétáltam, amikor megakadt a szemem egy táblán: Russian Park „over there” (utóbbi tulajdonképp egy nyíl volt). Meglepődtem, mert a nyíl a park bujább része felé mutatott. Az út a Kensington Gardens nyugati széléhez vezetett, a legjobban őrzött utcák egyikéhez, ahol kizárólag nagykövetségek és tiszteletbeli konzulátusok sorakoznak. Mindkét végén rendőri felügyelet monitorolja az arra tébláboló turistákat, ellenőrzi a célforgalmat. Az orosz követség épülete a parkkal szomszédos. Hatalmas kertje tulajdonképpen összeköti vele. A hely tökéletes lehetőséget nyújt mindenféle szabadtéri rendezvényre. A nemzetközi helyzet csak akkor vált világossá számomra, amikor megpillantottam a Szocsi Parkot.

Az orosz követség úgy gondolta, hogy már az olimpiai játékok ideje alatt megkezdi a soron következő téli játékok népszerűsítését kultúrával, hagyományokkal, gasztronómiával megfűszerezve. A Russian Park ezt hivatott megvalósítani.

A Londonban hagyományosnak számító borongós ég alatt egy nyüzsgő kis közösség látványa fogadott. A nyilvánvalóan helyi lakosú, széllel töretlenül küzdő asztaliteniszező páron kívül a többség a passzív szórakozási lehetőségeknek és a gravitációnak engedelmeskedve székeken vagy babzsák puffokon dőlt jobbra-balra.

A főszínpadon sorra léptek fel zenekarok, tánccsoportok megfelelő népviseletben pompázva. Nekem mindig is tetszettek az orosz ruhák, mert valamiképpen melegséget árasztanak, ami egy magamfajta fázós leányzónak szívet melengető látvány.

Ha valaki megunta a dínomdánomot, egy óriás kivetítőn követhette az orosz csapat épp aktuális küzdelmét a dobogóra jutásért. A precíz szervezés bőven nyújtott lehetőséget minden korosztály figyelmének és energiájának lekötésére. A gyerekek jártak szerintem a legjobban, mert miközben a szülők, nagyszülők ejtőztek a lounge- ban, ők komoly csatákat vívhattak játszópajtásaikkal a miniatűr arénákban.

A „tápsátorban” meg lehetett kóstolni az orosz konyha hagyományos ételeit, italait és egy barátságos angolos csevej keretén belül ételkészítési módokra vonatkozó információkat és recepteket is szerezhettünk a kedves kiszolgálóktól.

A parkban nagyon sok volt az önkéntes segítő. Anglia egyébként is a jótékonykodás, adománygyűjtés és önkéntesség országa. Azért vicces látvány volt amint egy fülöp-szigeteki fiatalember magyaráz az orosz kultúráról az érdeklődőknek. De a cél szempontjából, hogy tudniillik közelebb hozzanak egy idegen és bizonyos értelemben, furcsának tűnő távoli országot, azaz Oroszországot, ez mindegy is volt.

Lehetetlenség volt elfeledkezni arról, hogy Angliában vagyunk, mert –  lehet, hogy hiányosak az ismereteim – mi más magyarázata lehet egy mini-golf pályának az Orosz Parkban?

Elképzeltem mekkora élmény lehet egy hóval fedett lankás terepen a fehér labdát belevarázsolni a fekte (?) lyukba. A 10-es tömör gyönyör skálán a felső határt karcolhatja.

Annak ellenére, hogy jól esett volna leülni, lányos zavaromban nem mertem igénybe venni a felkínált ülőalkalmatosságot, mert nem éreztem elég szőrösnek és orosznak magamat a feladathoz.”

Köszönjük a képes riportot Sziveri Zsuzsának!