Emlékszem arra az időre, amikor még csak MTV1 és MTV2-es tévécsatornák léteztek. Hétfőnként nem volt adás, a többi napon pedig – a hétvégét leszámítva – délben több órás ebédszünet volt az egyes adón, a kettesen viszont ab start délután kezdődött a sugárzás. Én még gyerek voltam, úgyhogy az, hogy késő estig a tv előtt üljek több mint ritkaságszámba ment. Kivételes esetben fordulhatott csak elő. Például – és lehet, hogy tulajdonképpen ez volt az egyetlen kivételes eset – amikor a Jégtánc és Műkorcsolya Világbajnokságot közvetítették élőben. Olyankor anyuval boldogan néztük a gyönyörű ruhákban könnyeden sikló, kecses sportolókat. Ő vasalt s közben engem a tévé előtt felejtett. Az egyéni kategóriában induló nők rendre mind elestek (kivéve az endékás Katerina Witt-et), a férfiak többnyire nem, de náluk is biztosak csak az oroszokban lehettünk. A páros műkorcsolya élvezhetetlen volt számomra, mert túlzottan kimerített az izgalom, hogy vajon sikerül-e egyszerre földet érni és talpon maradni mindkét korcsolyázónak.

…De a jégtánc…! Az egy egész más kategória volt. Varázslatos összhang férfi és nő között. Belém pedig beköltözött ilyenkor egy földöntúli boldogság. Semmi izgalom csak a gyönyör, látva, ahogy a gyengébb nem törékenynek tűnő képviselői erős partnerük karjára, lábára, vállára hajoltak/támaszkodtak/kapaszkodtak, azok meg vitték, de legalábbis megtartották őket. Erről a „bizalomjátékról” évekkel később párterápián hallottam újra. A terapeuta épp azt mesélte, hogy már nem alkalmazzák ezt a módszert, mióta egy bizalmat-vesztett fiatalasszony partnere felé hajló ernyedt teste elől a férj reflexből ugrott el, ahelyett, hogy a bizalmat újraélesztve elkapta volna. A nő a padlóra zuhant és kisebb agyrázkódást szenvedett. Na ez elő nem fordulhatott az orosz jégtánc nagyjaival. Ők komolyan vették a sportot, a táncot és egyáltalán a kapcsolatot! A ’70-es évek bajnokai rendre összeházasodtak! Összeszokott, biztonságos mozdulataikból áradt a harmónia. Nekem ők voltak a példaképeim, nem Angelina Jolie és Brad Pitt vagy Bruce Willis és Demi Moore. Még annak ellenére is, hogy évente mindössze négy-öt alkalommal láttam őket, akkor is csak pár percre. Viszont ilyenkor végre megtudhattam Vitraytól, Gyulaitól vagy esetleg Knézitől, hogy mi minden történt velük az elmúlt évben. (Természetesen a sportolókkal, nem a riporterekkel.) Az, hogy 1980-ban az addigi sorozatos második helyről a magyarok (Sallay András-Regőczy Krisztina) az elsőre, az állandó harmadikról pedig az angol páros (Jane Torvill-Christopher Dean) a másodikra tudott kerülni, valószínűleg annak köszönhető, hogy ebben az évben az orosz hegemónia utolsó képviselői is kivonultak a jégpályáról. De nekik – se a magyaroknak, sem az angoloknak – őszintén soha nem tudtam megbocsájtani, hogy nem vették komolyan a dolgokat és nem voltak hivatalosan egy pár a magánéletben is...

Év

Helyszín

Műkorcsolya bajnokok

Jégtánc bajnokok

1970

Ljubljana

Irina   Rodnyina,

Alekszej   Ulanov

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr Gorskov

1971

Lyon

Irina   Rodnyina,

Alekszej   Ulanov

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr Gorskov

1972

Calgary

Irina   Rodnyina,

Alekszej   Ulanov

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr Gorskov

1973

Pozsony

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr Gorskov

1974

München

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr Gorskov

1975

Colorado

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Irina   Mojszejeva,    

Andrej Minyenkov

1976

Göteborg

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Ljudmila   Pahomova, Alekszandr  Gorskov

1977

Tokió

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Irina   Mojszejeva,    

Andrej Minyenkov

1978

Ottawa

Irina   Rodnyina,

Alekszandr Zajcev

Natalja   Linicsuk, Gennagyij Karponoszov

1979

Bécs

Tai   Babilonia,

Randy Gardner (USA)

Natalja   Linicsuk, Gennagyij Karponoszov

 

Ha valakinek megjött a kedve feleleveníteni emlékeit a ’70-es évek orosz jégkorcsolyázóiról, itt találja őket:

 

L. Pahomova – A. Gorskov (Tango Lacumparsita)

http://www.youtube.com/watch?v=YALmp4pIawI&feature=related

I.Mojszejeva – A. Minyenkov

http://www.youtube.com/watch?v=KL3rDgcmSck&feature=related

N.Linicsuk – G. Karponoszov

http://www.youtube.com/watch?v=BApPlDofDPY&feature=related