Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sarapova végre otthon is hódít

Marija Sarapova, a világ legismertebb és legsikeresebb orosz sportolója közvetlensége, humora, szépsége és persze a tenisztudása miatt a világon mindenütt népszerű, kivéve otthon. Miután 7 éves kora óta Amerikában él, a 26 éves teniszezőnőt Oroszországban elkönyvelték mint gazdag amcsi csajt, aki néha Moszkvában parádézik. De ahogyan a teniszpályán, Marija az életben sem viseli el a kudarcokat, ezért a 2013-as évet egyértelműen az orosz közönség meghódításának szenteli.

Erre egyre több alkalma lesz, mivel a Szocsiban rendezett téli olimpia egyik fő arcaként a következő fél évben sokat fog szerepelni orosz tévékben, portálokon, és külföldön is orosz kontextusban fogják szerepeltetni. Nem, a tenisz nem lett téli sport; Sarapovának inkább Szocsihoz van köze, ott élt gyerekként, ott vette kézbe élete első teniszütőjét (amit egyébként Jevgenyij Kafelnyikov, az egykori világelső teniszező apukájától kapott). Igaz ugyan, hogy miután 6 évesen Moszkvában egy teniszakadémián Navratilova kiszúrta magának a kis Mariját, többet nem élt Oroszországban, de állampolgárságát megtartotta, Szocsiban élő nagymamáját pedig rendszeresen látogatja.

Sarapova május elsejét Moszkvában köszönti, munkával. Hiába ő a legjobban fizetett női teniszjátékos, aki simán megtehetné, hogy a versenyeken összenyert és a reklámbevételekből, szponzori juttatásokból becsurgó pénzéből vásárolt luxusban henyéljen, fejébe vette, hogy üzletasszony lesz. A sporttól kissé távoleső világba csöppent, amikor elindította vállalkozását: édességet árul. És sokak meglepetésére amennyire kockázatosnak tűnt a befektetés, annyira sikeres. Kiderült, hogy jó érzékkel nyúlt az édességhez, sikerült egy piaci résre lelnie, a felsőkategóriás gumicukrokról addig senki nem hallott. A Sugarpova nevű termék elegáns kiszerelésben, jól megmárkásítva nem több, mint a mindenki által ismert ragacsos izé kis zacskókban, de veszik, mint a (gumi)cukrot és minden 6 dollárból - ennyibe kerül egy adag Sugarpova - 1,1 dollár Sarapovánál landol. És mostantól Moszkvában is lehet kapni, Marija komoly reklámkampányt nyomott le az elmúlt napokban az orosz médiában. Hoszzú találgatások után végre kiderült, hogy még mindig tud oroszul Sarapova, akcentus nélkül, választékosan felelt meg a riporterek kérdéseire. Édesszájú (сладкоежка) - ezt az oroszok számára oly kedves szót dobta be minden riportban annak kapcsán, hogy miért pont az édességiparban próbálja ki magát üzletemberként; mert édesszájú vagyok.

A Spanyolországban gyártott cukorkákat a négy Grand Slam országán kívül Oroszországban, Kínában és Indiában szeretené befuttatni, a kampányokat értelemszerűen teniszversenyek köré időzíti. Az utóbbi tornákon már lehetett látni az eredményt: egyes rajongók már nem teniszlabdára kérnek autogramot tőle, hanem cukroszacskóra, és a Sugarpova márka logójával, a csókra/csokira nyíló ajkak lengetésével szurkolnak. Valószínűnek tűnik, hogy Sarapova a tenisz után sem marad munka nélkül, a sikeres kváziszemélyes brandjét könnyedén építheti tovább, az édességen túl a divat, a szépségipar, vagy valami meglepőbb irány is belefér.

Ha tetszett a bejegyzés és/vagy szeretnél még az oroszokról olvasni/látni/hallani, szeress minket a Facebook-oldalunkon!

0 Tovább

Nem mindig kaviár: az oroszok és "A" csokigyár

Ezúttal nem a tengeralattjáróról lesz szó, ugyanis a Vörös Október egyike Oroszország legrégibb cukrászüzemeinek. Az alábbiakban érdekes adalékokat olvashatnak kalandos történetéről, munkatársairól, működéséről.

Az alapítást időpontját 1851-re datálják, amikor a Németországból érkező Theodor Ferdinand von Einem, hogy szerencsét próbáljon, megnyitotta cukrászüzletét Moszkva egyik legfrekventáltabb utcáján, az Arbaton (ne feledjük azonban, ekkor még Pétervár a főváros). A krími háború (1853-56) idején a hadsereg beszállítójává avanzsált, s innentől meredeken ívelt felfelé a pályája. 1869-ben társul hozzá az ugyancsak német származású kereskedő, Julius Heuss: ekkor már a legmodernebb felszerelést rendelik meg nyugatról, s egyre nagyobb területet foglal el gyáruk.

Az alapító atyák: Einem és Heuss

Einem 1876-os halálát követően - nem lévén gyermeke - a gyár élére Heuss került, ennek ellenére - igen jó üzleti érzékkel - az immáron branddé vált Einem nevet nem változtatja meg. Heuss kiszélesíti a gyár profilját: Szimferopolban hoz létre egy üzemet, ahol szörpöt, kompótot és lekvárt is készítenek. Nem kis merészségre vall, hogy ugyanebben a városban volt Oroszország legrégebbi, 1804-es alapítású cukrászüzeme, az Abrikoszovoké (a későbbi Babajevszkij), így került szomszédságba a két csokióriás.

A kedvencek válogatása

1 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Utolsó kommentek