Ezúttal nem a tengeralattjáróról lesz szó, ugyanis a Vörös Október egyike Oroszország legrégibb cukrászüzemeinek. Az alábbiakban érdekes adalékokat olvashatnak kalandos történetéről, munkatársairól, működéséről.

Az alapítást időpontját 1851-re datálják, amikor a Németországból érkező Theodor Ferdinand von Einem, hogy szerencsét próbáljon, megnyitotta cukrászüzletét Moszkva egyik legfrekventáltabb utcáján, az Arbaton (ne feledjük azonban, ekkor még Pétervár a főváros). A krími háború (1853-56) idején a hadsereg beszállítójává avanzsált, s innentől meredeken ívelt felfelé a pályája. 1869-ben társul hozzá az ugyancsak német származású kereskedő, Julius Heuss: ekkor már a legmodernebb felszerelést rendelik meg nyugatról, s egyre nagyobb területet foglal el gyáruk.

Az alapító atyák: Einem és Heuss

Einem 1876-os halálát követően – nem lévén gyermeke – a gyár élére Heuss került, ennek ellenére – igen jó üzleti érzékkel – az immáron branddé vált Einem nevet nem változtatja meg. Heuss kiszélesíti a gyár profilját: Szimferopolban hoz létre egy üzemet, ahol szörpöt, kompótot és lekvárt is készítenek. Nem kis merészségre vall, hogy ugyanebben a városban volt Oroszország legrégebbi, 1804-es alapítású cukrászüzeme, az Abrikoszovoké (a későbbi Babajevszkij), így került szomszédságba a két csokióriás.

A kedvencek válogatása

Ahogy a későbbiekben látható, ez nem jelentett problémát, hisz a gyárnak kiváló PR-ja volt: még Einem idejében minden font (kb. 0,41 kg) eladott édesség után 5 ezüstkopejkát „adakozott”, aminek az egyik fele moszkvai jótékonysági szervezetekhez, másik fele a Szegények és Árvák Német Iskolájához került. A termékek csomagolásának megtervezésében is kivitelezésében olyan művészek vettek részt, mint Vrubel, Bakszt, Bilibin és Benois. A dobozokba gyakran szórólapokat is tettek, a gyönyörű kis skatulyákat/tartókat/dobozokat pedig otthoni használatra is megtartották az emberek, amin ott díszelgett a hatalmas Einem felirat. A zeneszerző Karl Feldman pedig a cég külön megrendelésére csokoládémelódiákat írt: Keksz galopp, Csokoládé keringő, Kandiscukor keringő, Kakaó tánc, ezek főleg ünnepek előtt örvendtek nagy népszerűségnek.

A korabeli stílus

10 kopejkáért (ez akkoriban meglehetősen sok volt!) ilyen automatákból vettek a gyerekek csokoládédarabokat (5-6 grammos töredékekre kell gondolni)

Az eredeti reklámszöveg magyar klapanciája:

"Szereztem egy tábla csokoládét,
Barátom, az enyém, senki másé,
Hogy mindenki hallja: megenni
Én fogom, csak próbáld meg elvenni!"

1889-ben kezdik el építeni a mai is látható gyárkomplexumot (aminek a tervezője, Aleszandr Kalmikov a Tretyakov-képtár épületének megvalósításában is közreműködött) Moszkvában a Berszenyevszkaja rakparton, ami 1914-re készül el. Ma már csak a kézi gyártású termékek készülnek itt, ill. a gyár 1994-ben berendezett történeti múzeuma is itt tekinthető meg.

Az egykori főhadiszállás Moszkva központjában

Az 1896-os Összoroszországi Ipari-Művészeti Kiállításon arany medállal díjazzák a gyárat (ettől kezdve volt joguk használni az orosz címert termékeiken), az 1900-as párizsi világkiállításon pedig a Nagydíjat ítélik oda csokoládéválasztékukért és minőségéért. 1913-ban, a Romanov-dinasztia 300 éves évfordulóján megkapják az Őcsászári Fensége Udvari Beszállítója címet is. Ez volt a legnagyobb kitüntetés számukra, hisz eleddig legtöbbször orosz gyártók kapták a legmegtisztelőbb címeket és rangokat, s bár mind Einem, mind Heuss oroszországi németnek vallották magukat, az elbírálók szemében gyakran csak idegenek voltak. Ekkorra már két gyáruk van Moszkvában, leányvállalatuk Szimferopolban és Rigában, több boltjuk Moszkvában és Nyizsnyij Novgorodban.

A Romanov-dinasztia regnálásának 300. évfordulójára készült édesség

Az I. világháborút követően Julius Heuss utódja fia, Woldemar lett, aki már egyértelműen orosz alattvalónak tekintette magát. Testvérei (tizenegyen!) mind elhagyták Oroszországot. Woldemar igen kellemetlen helyzetbe került, mikor megtudta, hogy egyik bátyja Németország oldalán harcolt.

A borogyinoi ütközet centenáriumára készült édesség

Az 1917-es forradalom utána a gyárat államosították (ennek ellenére Woldemart felkérik munkájának folytatására) és az 1. sz. Állami Cukrászüzem nevet kapta, majd a forradalom 5. évfordulóján, 1922-ben kapta a Vörös Október nevet. 1925-re sikerült elérni az 1913-14-es évek termelési szintjét. Ekkor született többek között az Arany jarlik, és Miska koszolapij (bár ez már korábban is volt, csak beszüntették). Az Einem márkanév ez idő tájt olyan népszerűségnek örvendett, hogy a forradalmat követően még sokáig zárójelben ott állt a termékeken, „Vörös Október (az egykori Einem)”.

Majakovszkij plakátjai

A II. világháború idején a cukrászati termékek gyártását szinte teljesen beszüntették, a Gvargyejszkij és a Kóla csokoládé kivételével, amelyek a stressz és a fáradtság kezelésére nagyobb adag koffeint és teobromint tartalmaztak (ez elsősorban a pilótáknak és a tengeralattjárókon szolgálatot teljesítőknek járt); valamint kásakoncentrátumokat készítettek, és hogy a hadi profil se maradjon ki: a Vörös Októbernek a jelzőrakéták készítése jutott osztályrészül. Az Állami Védelmi Bizottság Tiszteletbeli Vándorzászlója hét alkalommal is hozzájuk került, majd 1946-ban átadták a gyárnak örök megőrzésre.

A Kóla csokoládé

Kép a múzeumból: kásák és jelzőrakéták

A háborút követően sorra vezették be a technikai újításokat. A peresztrojkát követő időben részvénytársaságot szerveztek a gyárból, ami időközben remek külkapcsolatokat is épített, többek között az osztrák Haas-szal, a svájci Bühlerrel, vagy éppen a német Anton Ohlert-tel. Ma az Egyesült Cukrászok holding része, rajta kívül ide tartozik a Babajevszkij (az egykori konkurens Abrikoszov és fiai) és a Rot Front. A gyár 2007-ben költözött ki Moszkva központjából, ezzel mintegy 45%-kal megnövelve termelését. Meglepő módon a Babajevszkij (az egykori Abrikoszov és fiai) gyár szomszédságába, így újra egymás mellett a két csokióriás, mint annak előtte.

A mai logó