Igaz, hogy már 35 éve halott (éppen ma van az évfordulója), az elképzelhetetlen népszerűsége kicsit sem halványult. Azt tudjuk, hogy jó üzletet lehet belőle kisajtolni: az énekesek, akik a dalait feldolgozzák, a szervezők-rendezők, akik emlékkoncerteket hoznak össze, a filmesek, akik dokumentumfilmeket meg játékfilmeket készítenek róla, politikusok, akik könnyes szemmel állítják, hogy ők már akkor is (pedig dehogy), a bloggerek, akik egy újabb posztot írnak róla - mind lehúzzák a magukét. 

Ha ezt az üzleti részt lefejtjük a sztoriról, még mindig marad egy kérdés: van-e olyan dala, ami túlélte őt. Természetesen, színészként is gondolhatunk rá, csak az a gond, hogy elsősorban színházi színész volt, alig maradt fenn felvétel, és az is inkább azt örökíti meg, mennyire a kor divatjaihoz igazodik a játéka.

Filmekben, tévésorozatokban (A fekete macska bandája!) is szerepelt ugyan, de egyik filmje, szerepe sem lett igazán legendás. Maradnak a dalok, és persze minden orosz és posztszovjet családban ott sorakoznak a (leginkább halála után kiadott) lemezei a polcokon (vagy ahova elpakolták a zenehallgatás átalakulása miatt), de az az igazság, hogy a Viszockij-dalok csak előadva érnek célba: és igen, oda, a szívbe, meg abba nagy orosz lélekbe. 

Mit lehet tenni, újra és újra meg lehet nézni a régi filmrészleteket, tévéfelvételeket, titokban rögzített koncerteket, jobb-rosszabb minőségben. Meg bízni lehet abban is, hogy néhány dalát elő tudja adni más is. Nem olyan szuggesztív módon, nem úgy rekesztve, de hatásosan.

Többórányi emlékkoncert, feldolgozás meghallgatása után azt tudom mondani, hogy sajnos  nagyon kevés dala működik úgy, hogy nem ő énekli. Mutatok hármat. Az a közös bennük, hogy mindhármat színész és nem hivatásos énekes énekli, és egyik dal sem a nagy slágerek közül való.

1. Moszkva-Ogyessza

Eredeti I. (Melogyija zenekarral súlyosbítva), Eredeti II. (egyszálgitáros koncert)

Konsztantyin Habenszkij, egyike a legjobb orosz színészeknek a Moszkva-Ogyessza, utazási problémákat feldolgozó dalt elvitte egy kissé az ogyesszai zenei ízek irányába, ami nem tett neki rosszat. Ezzel kikerülte a legnagyobb csapdát, amibe a férfi énekesek legtöbbje beleesik egy Viszockij-dalnál, nem kell viszonyulnia az eredetihez, nem kell hasonlítania vagy nagyon másnak lenni, hanem egy szívéhez, tudásához passzoló stílusba vitte el. Habenszkij egyébként Pjotr Lescsenkot alakította a tragikus sorsú énekesről szóló sorozatban, ha addig nem, ott muszáj volt beletanulnia a műfajba.

2. Dal a fehér elefántról

Eredeti

Mennyivel könnyebb dolga van a nőknek, ha Viszockijt kell énekelni. Okszana Akinysina ráadásul megtalálta a kellő arányokat a cukiskodás, a játékosság és csábosság között, a fehér elefántról szóló kis történetet nem misztifikálta túl. Ellenpéldaként meg lehet nézni Csulpan Hamatova előadását, mondjuk neki a zenei alapja sem volt ennyire eltalálva.

3. Lány Nagaszakiból

Eredeti

Ez a dal azért is érdekes, mert rajta keresztül nyomon követhetjük Viszockij hagyományokhoz kötődését. A saját műfaját városi románcként meghatározva kereste azokat a dalokat, amelyek megmutathatták, hogy hová is tartozik. Ezt a dalt kikötői balladaként énekelték egészen a huszas évektől, Viszockij egy kissé leporolta, írt hozzá egy jó refrént, egy matrózfiú vágyálmai helyett a kapitány szerelme lett a hangsúlyos, a dallamát magára igazította és már kész is egy hamisítatlan Viszockij-dal. Szegény eredeti szerzőt, Vera Inbert úgy kellett a történészeknek kideríteni. 

Polina Agurejeva előadásában a kikötői ballada jelleg újra felerősödött, a gitár helyett az akkordeon is jó választás ehhez. 

Szóval, néhány dalt nélküle is lehet hallgatni. Az más kérdés, hogy nem ezektől lett legendás.