Május 14. szerda este 7.3o. az A38-on.

A Deti Picasso Moszkva első számú örmény rock zenekara lassacskán már budapestinek mondható. A Picasso Gyermekeinek két alapító tagja, Gaya és Karen Arutyunyan három éve ideiglenesen leállította örmény etnorock zenekarát, hogy duóban folytassa Wattican Punk Ballet néven. Ám most eljött a pillanat a visszatérésre. Az állandóan megújuló és változó Deti Picasso most első körben egy akusztikus műsorral tér vissza, ahol a teljesen új, örmény népzenei gyökerekből építkező szerzemények mellett egy pár régi klasszikus szám is elhangzik. Gayat és Karent a hárfás Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron kísérik.

Jegyek itt. Esemény itt.

DETI PICASSO LITE (AR/RU)

Ha Djivan Gasparyan az örmények melankolikus természetét tükrözi, a System Of a Down pedig az ellenkezőjét, akkor a moszkvai örményekből álló Deti Picasso eme két érzésvilág ötvözetét nyújtja. A Deti Picasso már többször járt Magyarországon, tagjai igen jó viszonyt ápolnak a Másfél zenészeivel és Grencsó Istvánnal, ennek eredményeként közös fellépésekre sőt, közös számok írására került sor.

Talán ennek is köszönhető, hogy itthon valóságos kultusz alakult ki a Szigeten és az A38 Hajón is többször fellépő örmény-orosz zenekar körül. Három éve budapesti székhellyel megalapították a Wattican Punk Ballet freak rock duójukat, mellyel lassacskán egész Európát feltérképezték.

Május 14-én a Deti Picasso kicsit szokatlan formában, kevésbé pörgős, de annál misztikusabb produkcióval lép a Hajó színpadára. Az orosz származású hárfaművész Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron közreműködésével akusztikusan szólalnak meg a Deti Picasso klasszikusnak mondható dalai, de már a formálódó új anyagba is betekintést kaphatunk. Gayaék nem titkolják, új anyaggal és felállással akarnak visszatérni.