Oroszok

Jelenlegi állás szerint Moszkva a világ milliárdosainak fővárosa, de legalábbis itt a legnagyobb a milliárdosok koncentrációja: összesen 76-an élnek az orosz fővárosban. Csak ezután következik New York (70), Hongkong (54), Londonnak pedig az ötödik hely jutott (40), közvetlenül Peking után.

A kínai Hurun Report kutatóközpont alapján összeállított felmérés szerint - országok szintjén - a legtöbb dúsgazdag állampolgár (409) az USA-ban él, ezt követi Kína (317), a dobogóra pedig még Oroszország fért fel, 88 fővel. Az ötödik Nagy-Britannia, ahol 56-an tartoznak a „kilenc nullások” klubjába.

A világ leggazdagabbja még mindig a mexikói médiamágnás, Carlos Slim a maga 66 milliárdos vagyonával, őt követi az amerikai Warren Buffett 58 milliárddal, a harmadik pedig a Zara üzletlánc alapítója, Amancio Ortega 55 milliárddal. A Hurun Report egyébként mintegy 1453 embert vett fel a listájára.

Oroszország legtehetősebb embere pedig nem más, mint az iparmágnás Aliser Uszmanov, aki az Arsenal tulajdonosa is egyben; az ő vagyonát 19 milliárd dollárra becsülik. 18 milliárdos vagyonával Viktor Vekszelberg a második. Lássuk csak, hogy folytatódik a moszkvai tízes lista:

1968. szeptember 25-én, vagyis pontosan 44 évvel ezelőtt, a fennállása alatt először – és eddig utoljára – az angol és amerikai slágerlista élén egy (igaz kellőképpen átmaszkírozott) orosz dal állt: nem másról van szó, mint a Thoose Were The Days My Friend c. klasszikusról Mary Hopkin előadásában.

Ahogy a világ ismeri

A dal eredeti címe Дорогой длинною, s azon kevés orosz dal közé tartozik, ami nem csak hogy túljutott a vasfüggönyön, de szinte az egész világon ismertté vált. Egyenesen következik hát, hogy hatalmas pénzeket hozott az előadóknak, és nem a szerzőknek, akik a közhiedelemmel ellentétben mégiscsak léteztek: ugyanis nem egy orosz népdalról van szó. A dal atyja sok más népszerű szovjet-orosz románc ("Только раз бывают в жизни встречи", "Твои глаза зелёные", "Эй, друг-гитара!")  írója, Borisz Ivanovics Fomin, aki egy időben a népszerű Tabacsnyikov Jazz (Джаз Табачников) együttes vezetője is volt, valamint a már feledésbe merült költő, Konsztantyin Nyikolajevics Podrevszkij.

Alekszandr Vertyinszkij előadásában

Az opust egyenesen Jelizaveta Boriszovna Belogorszkajára írták, aki az esztrád műfaj korabeli csillagának számított, s akit egyébként legtöbb előadásán Fomin kísért hangszeren. Mégis a legnépszerűbb és legsikeresebb hazai előadója Alekszandr Vertyinszkij volt, aki egyben slágert is faragott belőle. A románc hivatalos keletkezési időpontjaként az 1924-es évet jelölik meg, ami mind a mai napig vita tárgya, ugyanis két változat élt egymás mellett: az első zenéjét és szövegét is Fomin írta (ezt már sokak szerint a forradalom viharában, 1917-ben hallhatták Vertyinszkij előadásában), míg a második szövegét Podrevszkij dolgozta át.

Miután Vertyinszkij emigrált, a dalt Jelizaveta Belogorszkaja és Tamara Cereteli előadásában hallhatták leggyakrabban. Utóbbi portréjával és Podrevszkij szövegével 1925-ben, tízezer példányban jelent meg először a románc a Szovjetunióban. 1929-ben azonban már tiltólistára kerül az egész műfaj, Fomin szinte összes művére a „forradalomellenes”, „hanyatló”, „kocsmai” bélyegzőt ütik.

Az 50-es években javul az esztrád műfaj és a románcok megítélése, s a 60-as évek Szovjetuniójában pedig újra megjelenik a dal egy táncverziója, Nanyi Bregvadze grúz származású énekesnő előadásában. Az USA-ban a Gene and Francesca nevű duettől hallhatták először a nótát az 50-es években, a költő és zeneszerző Gene Raskin adaptálta a szöveget (ami kicsit távolról ugyan, de azért emlékeztet az eredetire) angolra a The Limeliters nevű folk banda számára, akik egyben a szerzői jogot is maguknak tulajdonították. 1968-ban pedig egyszerre felgyorsultak az események.

Nanyi Bergvadze előadásában

A legenda szerint 1968. március 5-én az unatkozó Twiggy (Lesley Lawson), a hippi korszak szexszimbóluma, éppen tévét nézett, s egy korabeli X-faktorban meglátta az akkor még csak tizennyolc esztendős Mary Hopkint. Twiggy felhívta egyik barátját, történetesen Paul McCartneyt, aki akkorra már a XX. század legjobb zeneszerzőjének számított, s aki rövid időn belül managelni is kezdte az ifjú Maryt. McCartney egy pubban hallotta a Thoose Were the Days-t, s azt javasolta Marynek, érdemes volna megpróbálkoznia az eléneklésével. Az új feldolgozás instrumentális részében Tony Visconti (ő bizony David Bowie későbbi producere) segített McCartneynak. A siker nem is maradt el. Paul McCartney közbenjárásával az egész világ (1969-ben Harangozó Teri előadásában már magyarul is) rázendített Borisz Fomin slágerére. Azok a szép napok!