Oroszok

Ljudmila Ulickaja ismét Budapestre látogat, és találkozik a nagy érdeművel egy hét múlva, november 28-án (részleteket ld. lent) új könyve bemutatóján. Ulickaja könyvei számomra olyanok, mint egy igazi baráti beszélgetés, amolyan kivételes találkozás egy kivételes humánumú és élettapasztalatú emberrel, ahol bár kiváncsian provokálom időnként, mégis én vagyok az, aki tanul a másiktól. Elbeszéléseit sosem éreztem igazából egyirányúnak, inkább olyan, mintha a magamban feltett kérdések hangosan elhangzottak volna és Ljudmila ékesen válaszolna rájuk egy tea mellett, vagy mint egy hosszú-hosszú levelezés az email-ek előtti világból. Könnyedén kapcsolódóm rá, együtt fonjuk vele a beszélgetést: a gazdag élettörténeteket, az örökkön-örök emberi kapcsolatokat, életutakat. Szándékosan nem írok sorsot, mivel Ulickaja számomra pontosan azért hiteles, mert karakterei egytől egyig saját életük alakítói, kezükben tartják a döntéseket, akkor is, ha a döntések köre a minimumra szűkül az orosz-szovjet történelem embertpróbáló viharaiban. Hősei sohasem passzív szemlélői saját életüknek, sokszor leszűkült lehetőségeik mellett, aktív cselekvők és gondolkodók.

Az Örökbecsű limlom kaleidoszkóp. A belső, a külső világ, és a felső szférákhoz való viszonyrendszere a fő rendező elv, melybe az író szubjektumát helyezi: nyílt és őszinte vallomások, esszék, gondolatok, reflexiók, és emlékek rendeződnek össze. Az indítás erős, a legszorosabb emberi kapcsolatokat tárja elénk: elhúnyt barátok portréi, családtagok és férjek tekintenek ránk és beszélnek hozzánk - Ulickaja szavain keresztül.