Oroszok

"Ha orosz nő lennék, tuti leszbikus lennék, mert olyan rondák ott a férfiak." Ezt mondta Karl Lagerfeld divattervező, aki maga sem egy matyóhímzés, de ettől még akár igaza is lehetne. A múlt héten a legszebb orosz színésznők közül válogattunk, most jöjjenek a férfiak, hogy a Lagerfeld-tézist cáfoljuk.

12. Danyila Kozlovszkij

Az 1985-ös születésű Kozlovszkij ugyan gyerekszínészként már egészen korán bekerül a tévések világába, de szülei döntése nyomán tengerészeti kadétiskolát végez, és csak ezután tanulhat (moszkvai létére!) a szenpétervári színházi akadémián. Így aztán nem meglepő, hogy háborús filmekben lett népszerű: a Mi a jövőből jöttünk (2008) háborús időutazósdiban, az Öt menyasszony (2011) leszerelő katonás vígjátékban, és az Akunyin regénye alapján készült Spion (2012) 1941-es kémfilmben is főszerepet játszott. A pétervári Európa Színház tagja, a Lear királyt bemutatva Magyarországon, a Nemzetiben is járt. Hangszeren is játszik, szaxofonozik.

Végül nem szerepeltek olyan vészesen az oroszok Londonban, ahogy az elején kinézett. Trefilov mesternek ugyan nem sikerült győzelembe ordibálni tanítványait, de végre van csapatsportban is siker: a röplabdázó férfiak heroikus küzdelemben nyerték meg a döntőt a brazilok ellen. Az igazi dráma két orosz gyaloglónő főszereplésével zajlott: a 20 kilométeres távon címvédő Kanyiszkinát lehajrázta (a gyalogló hajrá önmagában különleges látvány) a tanítványa, a 19 éves Lasmanova. Egy leheletnyivel jobb az éremhelyzet, mint Pekingben volt, és bár hivatalos értékelés még nincs, de Prohorov - mint a biatlonszövetség elnöke és mint az ellenzék vezetője - már gyökeres változásokat szeretne látni a sportvezetésben. Egyébként meglepően értelmes gondolatai vannak arról, hogyan kellene a felelősség elmismálosát kivédeni, a technikai újdonságokat bekapcsolni a felkészülésbe, és ami a lényeg: a sportirányítás "kínai" és "nyugati" modellje közül az utóbbit választani. A dolog sürgős, 2014-ben Oroszországban, Szocsiban lesz a téli olimpia, sportos, politikai, nemzeti identitást érintő tétjei lesznek a rendezvénynek.

Addig is, itt vannak az előző héthez hasonlóan az orosz (tehát hangsúlyosan nem szovjet) sport nagyágyúi, az első hat alfahím.

6. Oleg Szaitov - bokszoló

Már nagyon fiatalon kiderült, hogy elképesztő bokszoló, sorra nyerte a versenyeket a Zsiguljovszkban lakó Oleg (azóta díszpolgár is), annyira, hogy rendesen el is szállt az agya önmagától. 20 évesen, háta mögött a junior világbajnokság megnyerésével a sportolás helyett az éjszakát választotta. Egy duhaj parti közepén valaki a kezébe nyomta Osho, a szexguruként is ismert vallási vezető könyvét, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. És nem, nem pornósztár lett, hanem visszatért a sportszerű életmódhoz, aminek meg is lett az eredménye: 1995-ben ezüstérmet szerez váltósúlyban a világbajnokságon. Itt kezdődik el párharcuk a legendás Juan Hernandez Sierrával, akitől a döntőben kikapott. Rá egy évre, az olimpián, a döntőben már Hernandezt is sikerül legyőzni, aranyérmes, majd ezt a bravúrt a budapesti világbajnokságon is megismétli: döntő, Hernandez az ellenfél, Szaitov győz. Pedig a döntőben mindkét keze sérült volt. A sérülések követték egymást, 2000-ben már nem is ő volt az esélyes, ennek ellenére győzött, és az aranyérem mellett a Val Barker-díjat is elnyerte. 2004-ben még megpróbálta a lehetetlent, de nem sikerült harmadszor győznie, bronzérmes lett. Így is minden idők legeredményesebb orosz bokszolója lett. Sportolói pályafutása után újságíró lett, később - mint a legtöbb orosz sportsztár - belekóstolt a politikába.

Még tart a londoni olimpia, de az már most látszik, hogy véget ért egy nagy korszak az oroszoknál. Kiderült, hogy amikor a volt szovjet sportolók kiöregedtek, a régi műhelyek felbomlottak, az államvezérelt sportnak is vége lett. Persze még működnek a régi reflexek, jól elzavarják a sportvezetőket, kijelölnek majd egy bizottságot, hogy vizsgálja meg tüzetesen, miért nyertek ilyen kevés aranyat. Pedig ezt már Pekingben is láthatták volna: az, ami a szovjet időszakban csábító volt a sportolói létben, az ma már nem annyira, nem úgy vonzó. Ha ki lehet menni külföldre tanulni, meggazdagoni, akkor rendben. De addig se kelljen elviselni az embernek Trefilov-típusú edzőket, akik még mindig azt gondolják, hogy addig kell ordítani a sportolóval, amíg ijedtében nem győz. Nem véletlen, hogy a londoni orosz győztesek közül jópáran nemzetiségiek (akiket amúgy, amikor éppen nem büszkék rájuk, lenéznek, a mélyorosz rasszisták meg is vernek), pl. egy dagesztáni fiatalnak még mindig a szabadság útja a sport. Ugyanígy a nők előretörését is meg lehet érteni.

A következő összeállítás ezért egy letűnt korszaknak is emléket állít. 1996-tól 2012-ig veszi szemügyre, kik a legnagyobb orosz olimpiai férfi sportolók, az alfahímek.

12. Ivan Uhov - magasugró

A fentiekre rácáfolva Ványa igazán egy mai sztár. 2008-as részegen bemutatott ugrása nagy kedvenc volt a neten. Az edzőjének, a 2000-es olimpiai bajnok Szergej Kljuginnak minden trükköt be kellet vetni ahhoz, hogy ne tiltsák el tanítványát. Enélkül is kilógott az orosz atléták rendezett világából, pl. többször felszedett, majd leadott húsz-harminc kilót. Saját magát nem tekinti sportolónak, csak egy srácnak, aki szeret ugrálni. Igazából ki sem jönne a szobájából; ha a felesége nem rángatta volna ki, most is nyomatná a World of Warcraftot. Ja, és utálja a napfényt, komoly eredményeket eddig fedettpályán ért el. Talán a rossz időjárás tehet arról is, hogy Londonban leiskolázta a mezőnyt. Egy hónappal ezelőtt az orosz nemzeti bajnokság nagyobb csatát hozott.