Végül nem szerepeltek olyan vészesen az oroszok Londonban, ahogy az elején kinézett. Trefilov mesternek ugyan nem sikerült győzelembe ordibálni tanítványait, de végre van csapatsportban is siker: a röplabdázó férfiak heroikus küzdelemben nyerték meg a döntőt a brazilok ellen. Az igazi dráma két orosz gyaloglónő  főszereplésével zajlott: a 20 kilométeres távon címvédő Kanyiszkinát lehajrázta (a gyalogló hajrá önmagában különleges látvány) a tanítványa, a 19 éves Lasmanova. Egy leheletnyivel jobb az éremhelyzet, mint Pekingben volt, és bár hivatalos értékelés még nincs, de Prohorov - mint a biatlonszövetség elnöke és mint az ellenzék vezetője - már gyökeres változásokat szeretne látni a sportvezetésben. Egyébként meglepően értelmes gondolatai vannak arról, hogyan kellene a felelősség elmismálosát kivédeni, a technikai újdonságokat bekapcsolni a felkészülésbe, és ami a lényeg: a sportirányítás "kínai" és "nyugati" modellje közül az utóbbit választani. A dolog sürgős, 2014-ben Oroszországban, Szocsiban lesz a téli olimpia, sportos, politikai, nemzeti identitást érintő tétjei lesznek a rendezvénynek. 

Addig is, itt vannak az előző héthez hasonlóan az orosz (tehát hangsúlyosan nem szovjet) sport nagyágyúi, az első hat alfahím.

6. Oleg Szaitov - bokszoló

Már nagyon fiatalon kiderült, hogy elképesztő bokszoló, sorra nyerte a versenyeket a Zsiguljovszkban lakó Oleg (azóta díszpolgár is), annyira, hogy rendesen el is szállt az agya önmagától. 20 évesen, háta mögött a junior világbajnokság megnyerésével a sportolás helyett az éjszakát választotta. Egy duhaj parti közepén valaki a kezébe nyomta Osho, a szexguruként is ismert vallási vezető könyvét, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. És nem, nem pornósztár lett, hanem visszatért a sportszerű életmódhoz, aminek meg is lett az eredménye: 1995-ben ezüstérmet szerez váltósúlyban a világbajnokságon. Itt kezdődik el párharcuk a legendás Juan Hernandez Sierrával, akitől a döntőben kikapott. Rá egy évre, az olimpián, a döntőben már Hernandezt is sikerül legyőzni, aranyérmes, majd ezt a bravúrt a budapesti világbajnokságon is megismétli: döntő, Hernandez az ellenfél, Szaitov győz. Pedig a döntőben mindkét keze sérült volt. A sérülések követték egymást, 2000-ben már nem is ő volt az esélyes, ennek ellenére győzött, és az aranyérem mellett a Val Barker-díjat is elnyerte. 2004-ben még megpróbálta a lehetetlent, de nem sikerült harmadszor győznie, bronzérmes lett. Így is minden idők legeredményesebb orosz bokszolója lett. Sportolói pályafutása után újságíró lett, később - mint a legtöbb orosz sportsztár - belekóstolt a politikába.

Technikás győzelem

5. Andrej Mojszejev - öttusázó

Ami nem sikerült Balczó Andrásnak sem, meg az utóbbi ötven évben senkinek: Mojszejev egymás után kétszer lett olimpiai bajnok öttusában, egy olyan sportban, amelyben szinte lehetetlen tartósan jó formát mutatni. Az elsőnél, 2004-ben még mindenki arról beszélt, megvan Dmitrij Szvatkovszkij, Sydney győztesének az utódja. Csak 2008-ban, a duplázásnál derült ki, hogy Mojszejev az igazi hős. A rosztovi lakótelepi lakása elé emléktáblát raktak ki, mintha már lezárult volna a pályafutása, pedig dehogy. Igaz, egy súlyos autóbalesetben eltörte a lábát, de 2011-re visszanyerte formáját, világbajnok és EB-győztes tudott lenni. Pedig közben megváltoztak a szabályok, összevonták a futást és a lövészetet, de az igazi bajnokokat ilyennel nem lehet összezavarni. Londonban nem sikerült a triplázás, a lövészettel vegyes futás most megtréfálta, hetedik helyre volt jó.

Interjú Mojszejevvel, amelyből kiderül, hogy a vívást lézerkarddal vívná legszívesebben

4. Alekszandr Karelin - birkózó

A kötöttfogású birkózás legnagyobb alakja, háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok, tizenkétszeres EB-győztes. Novoszibirszkben született, a legsematikusabb karikatúrák pont így ábrázolják a szibériait: 191 cm, 130 kiló és nagyon erős. Három olimpiai győzelme három különböző zászló alatt született: 1988-ban még szovjetként, 1992-ben FÁK tagként, 1996-ban már oroszként győzött. A legdurvább csatáját az 1993-as világbajnokságon vívta. Miután az elődöntőben eltört két bordája, a döntőben a svéd ellenfele, Johansson azt gondolta, hogy végre legyőzheti Karelint. És az első pontot tényleg a svéd érte el. Csak aztán Karelin összeszorította a fogát és háromszor eldobta Johanssont a híres Karelin-emelés után. Johansson azóta is azt gondolja, hogy őt becsapták, csak kamu volt Karelin sérülése. A kilncvenes években a birkózás mellett adórendőrként dolgozott, képzelem, milyen lehetett, amikor egy adócsalót személyesen Karelin kapott el. Majdnem sikerült negyedszerre is győzni az olimpián, de a 2000-es döntőben, igaz, akció nélkül, a szerencséjének köszönhetően az amerikai Rulon Gardner legyőzte. Ezután Karelin felhagyott az aktív sportolással, és micsoda meglepetés, politikus lett. Iván fia birkózik, kezdhetünk aggódni.

Ijesztően erős

3. Sztanyiszlav Pozdnyakov - kardozó

Meglepő módon ő is novoszibirszki, mint Karelin, de másként szibériai. Négyszeres olimpiai bajnok, zsinórban háromszor nyerték meg a kardcsapatot az oroszok, 1996-ban - 22 évesen - egyéniben is győzött, az elődöntőben Navarette Józsefet koncolta fel. A csapatdöntőt Atlantában a magyarokkal vívták az oroszok, Pozdnyakov élete formájában csúnyán végigverte Szabó Bencét és társait. A kilencvenes évek közepétől a kétezres évek végéig egyeduralkodó volt, öt egyéni világbajnoki címet gyűjtött, ez még Gerevichéknek sem sikerült (tudjuk: a háború miatt), senki kardozónak. 2007-ben, a szentpétervári világbajnokságon az ötödik egyéni győzelmét követően a csapatdöntőn újra kedvenc ellenfeleivel, a magyarokkal került szembe. De itt meglepetés érte, egy szemtelenül fiatal középiskolás, bizonyos Szilágyi Áron 8:3-ra legyőzte és így kikaptak az oroszok, a magyarok pedig világbajnokok lettek. Láthatóan nem felejtette el legyőzőjét Pozdnyakov, a londoni olimpia karddöntője után, immár szövetségi alenökként nyilatkozva nem bírta eléggé dícsérni (egy kis számmisztika: a 22 éves) Szilágyi technikáját.

Pozdnyakov ötödik megnyert világbajnoki döntője

2. Alekszej Nyemov - tornász

Négyszeres olimpiai bajnok, 2000-ben az egyéni összetett győztese. Emellett még elnyert másik nyolc olimpiai érmet, öt világbajnoki aranyat, három EB-címet. De igazán híres attól az egytől lett, amit nem nyert meg. 2004-ben, az athéni olimpiára esélyesként ment ki, és bár egy komoly sérülés akadályozta a felkészülésben, a nyújtón bemutatott gyakorlata a londoni repülő hollandit idézte -  nyolc évvel megelőzve azt. De nemhogy aranyat, de még érmet sem kapott. Az alacsony pontszámok kihirdetése után a közönség percekig tüntetett, nem engedte a követekező versenyzőt (a későbbi győztes amerikait) a szerre. A zsűri újra összeült, egy kicsit feljebb vitték a pontokat, de ez az eredményen semmit nem változtatott. Végül Nyemovnak kellett a közönséget lecsendesíteni. Részben ennek a botránynak a hatására változtatták meg gyökeresen a torna pontozási rendszerét. Ezen felbuzdulva Nyemov majdnem visszatért a tornához, de a sérülései nem tették ezt lehetővé. 

A híres gyakorlat és a hírhedt botrány

1. Alekszandr Popov - úszó

1992-ben és 1996-ban 50 és 100 méteres gyorsúszásban győzött és lett négyszeres olimpiai bajnok. Nincs gyanús baltaálla, sem 48-as lába, nem vett fel cáparuhát, az ő előnye a stílusa volt. Ma is használják oktatófilmként Popov úszástechnikáját.  Pedig csak nyolcévesen tanult meg úszni, addig kifejezetten félt a víztől. 1996-ban, az olimpia után megkéselik, tüdőn szúrják. Súlyos műtét, 10 kiló fogyás és megkeresztelkedés után újrakezdi az edzéseket és 1997-ben a sevillai EB-n tér vissza. És győz! 50-en és 100-on is. Olimpián már nem nyer többet, de 2000-ben 100 méteren még egy ezüstöt begyűjtött, így ő minden idők legeredményesebb sprintere. A 2003-as barcelonai világbajnokság élete legeredményesebb versenye, a "szokásos" 50-es és 100-as győzelem mellé első helyhez segíti az orosz 4x100-as gyorsváltót és ezüsthöz a vegyesváltót. Rövidpályás 100-as és az 50-es világcsúcsa tíz évig élt. Jelenleg sok egyéb mellett az orosz elnök sportügyi tanácsadója.