Oroszok

1913. május 29-én mutatták be Párizsban a Tavaszi áldozat című balettet, amelynek zenéjét Igor Sztravinszkij írta, koreográfiáját Vaclav Nizsinszkij készítette és a Szergej Gyagilev vezette Orosz Balett adta elő. Óriási botrány volt az előadás, a nézők végig fütyültek, ordítoztak, alig lehetett hallani a zenét. Mégis ezt a balettot és ezt az előadást szokás a modern balett megszületésének tekinteni.

ÍÍ raz, íí dva, pliii-é... Állj! Melyik lábad az?! Mutasd melyik lábad a jobb? Melyik a bal?! -- penderített ki a terem közepére Krokogyil (én csak így hívtam) -- Itt álsz, amíg nem tanulod meg! -- megszeppenve néztem a rúdnál a lányokat, hogy mikor van a jobb és mikor a bal. Valóban nem tudtam, bizonytalanságomban a mellettem álló lábát lestem. Katyvasz volt a fejemben: jobb-bal, levij-pravij... Mindenesetre akkor, ott szilárdan belémvésődött, és egyszerre bizsergető és zsibbadó érzés van a jobboldalamban ilyenkor. A rend szigorú volt: rengeteg rúdgyakorlat, folyamatos koncentrálás, bár szorongtam tőle, hiszen nem volt jó érzés, ha például vasalóhoz hasonlították az ember lábemelését, mégis szerettem és vonzott a balett. Zongorakíséret, varázslatos szavak, és kinyújtott test. Kislányom balettóráin ma felváltva gyakorlatoznak, és sokat játszanak, csak egy gombnyomás a távirányítón: máris kapcsol az ipod Csajkovszkiról Bee Gees-re.

Szeretjük megnézni a Hattyúk tavát a Kirov Balett előadásában, igazi gyöngyszeme a cári Petipa-tradíció szovjet export-termékeinek. Csajkovszkij zenéjét pedig hetente lejátszuk. Egy szép napon jött a meglepetés:

Miközben a szombati képgaléria összeállításomra készültem - egy kis beharangozó -, belefutottam egy száznyolc darabos képcsarnokba a moszkvai Nagyszínházról. Lenyűgözött. Csodálatos, részletgazdag képek, amikkel (ha nem is mind a száznyolccal) szeretném megerősíteni - illetve megalapozni - olvasóinkban az elhatározást, hogy érdemes élni a múlt héten említett lehetőséggel. Miszerint az Urániában élő közvetítést nézhetünk meg a két ünnep között, vagy jövő tavasszal egyenesen a Balsoj Tyeatr-ból.

Gyermekkoromban balerina akartam lenni. Nem azért, mintha annyira mozgékony kislány lettem volna. Sőt. Viszont mély nyomot hagyott bennem az akkori - hetvenes évekbeli - moszkvai Nagyszínház balettelőadása, a Hattyúk Tava. Tudom, hogy csöppet sem eredeti, de ez az igazság.

A Kremlben mászkálva, az ember egy irdatlanul nagy betonkockába botlik. A látvány valóban megrázó, hiszen agyonnyomja, illetve eltakarja a körülötte elszórt gyönyörű templomokat, tönkreteszi az egykori teret. Feltételezem ez is volt az építők-tervezők szándéka, hogy az új időket markánsan jelző Kremli Palota valóban monumentálisan rátelepedjen és eltakarja a régi idők maradványait, amik csupán egyfajta múzeális kuriózumként maradhattak csupán fenn. Furdalt a kiváncsiság , hogy több mint tíz év elteltével (amióta sorban megnéztem a nagy klasszikus balett előadásokat, a Petipa tradíció szellemében) vajon milyen műsorokat kínál a hatalmas nézőterű Kremljovszkij Dvorec.