Mindig is állatira izgatott a paradoxon, hogy a növekvő társadalmi különbségek hogyan s miként hagynak teljesen hidegen bizonyos rétegeket, sőt mi több, mintha annál inkább törekednének egyesek a még erőteljesebb csillogásra-villogásra, minél erőteljesebben szétnyílik az olló.
Moszkváról beszélek, hogyne, meg azokról az ifjakról, akik a rendszerváltás után születtek, és javarészt a kétezres években cseperedtek fel, tettek/ tesznek szert tudatos (?) fogyasztói döntéseik és társadalmi attitűdjeik legalapvetőbb mintáira.
A kétezres évek: igen a feltörekvő olajárak, a nagyobb gazdasági sokk utáni felkapaszkodás a gödörből, a putyini konszolidáció a jelcini káosz után, a kilencvenes évek nagynyertes pozícióinak megszilárdulásának ideje ez. Közben persze a társadalom jelentős részének kiábrándultsága, a politikai centralizációba vetett bizalom és bizalmatlanság egyszerre, a zárványok, az elnéptelenedés, reménytelen munkanélküliséggel sújtotta városok, és a mindent átszövő média álcsillogása.
Ezen a háttéren groteszknek és egyben elképesztően szemtelennek ugyanakkor naívnak és maga módján törékenynek tűnik nekem az a törekvés, hogy az aranyifjak, aranylányok prominens alakjává váljon valaki. A blog, ami a moszkvai csillogó világ és gyorsan változó krémjének gimnazista életét mutatja be: hátborzongató lenyomata annak, hogy mi az itt és most kánonja a papa porschéján vaduló tinik számára. A blog nem hazudik: a képedbe vágja, hogy pontosan miért nem lehetsz soha posh például, ha egyszerre hiányzik a befolyásos családi háttered és a pénzed.
Utolsó kommentek