Oroszok

Múlt szerda este M. Nagy Miklós műfordítóval (az Európa kiadó igazgatójával) beszélgettünk a Tiloson irodalomról, zenéről, szerelemről és Moszkváról. A zenék nagy részét Miklós válogatta. Az első kettő bevallom, mélyre ment, megráztam magam, hogy a lábam földet érjen, és kérdezni tudjak.

Juz Aleskovszkij - Tovariscs Sztalin http://www.youtube.com/watch?v=LyJFQwMxwnA 

Ourit Ben-Haim a new yorki metróhálózat szövevényes labirintusában bóklászva lencsevégre kapja a kézzelfogható, valós, nyomtatott, papírból készült könyveket és olvasóikat. Nemcsak arra kiváncsi, hogy ki, hanem arra is, hogy mit olvas. Sőt, ennél tovább megy: virtuális könyvtárában ajánlóként is működik az összegyűjtött kötet-tár: egy kattintással lehet rögvest kölcsönözni, vagy megvásárolni a könyveket.

Arra a kérdésre, hogy vajon beszél-e az alanyaival, Ourit egy interjúban azt mondta:

'Gyakran beszélgetek arról, amit csinálok. Ha maga a könyvet olvasó éppen nem is, a többiek körülötte észrevesznek. Igen sokféle szituáció adódik ebből, de nem tudom megmondani, hogy ez függ-e attól, hogy észrevesznek. Előfordul, hogy az olvasó a kattintás után kapja fel a fejét. Ilyenkor elmondom, hogy lefényképeztem, és elmagyarázom, hogy miért tettem.'

A könyv és az olvasó viszonyáról, ezt gondolja:

'Ha valaki olvas, az azt jelzi, hogy a világ felfedezésére törekszik. Bármilyen könyvet is olvasson az illető. Amikor utazó-olvasókat látok, azt látom, hogy ezek az emberek az élet különböző lehetőségeinek leírásait tárják fel maguk számára. Ebben az értelemben minden könyv azt üzeni, hogy az olvasó nagyszerű.'

A virtuális kiállítás címe, The Underground New York Public Library, azaz a New York-i Metró Nyilvános Könyvtára. Lássuk, hogy a földalatti olvasás során az orosz irodalomból mit forgatnak a tengerentúliak a munkahelyük és az otthonuk között félúton:

“Отец-Лес,”  Анатолий Ким

Nabokov: Gyér világ (Pale Fire)

Bulgakov: Mester és Margarita

Dosztojevszkij: Feljegyzések az Egérlyukból

És itt van a lány a kamera mögött, Ourit Ben-Haim:

Egy lájk nekünk a facebook-on és kiderül, hogy mit olvas most éppen Ourit!

Az elbeszélések (raszkazi) könnyeden kapcsolódó fűzérét kapja az olvasó. A kötet bevezetője metaregénynek nevezi, hiszen fragemtáltsága és a fantasztikus elemek ellenére (ez utóbbi nem világos miért lenne ellentét), botrányos, de teljes képet fest a szerző szerint valóságos Oroszországról.

Hogy mennyire lenne ez metaregény a szó definíciós értelmében, az kérdéses, hiszen a szerző nem utal direktben a regényírás folyamatára magára. Az elbeszélések időnként visszautalnak egymásra, egy-egy visszatérő szereplővel, vagy helyzettel találkozhatunk. Hogyan jelenik meg Oroszország és a haza? A szerző először is határozott kísérletet tesz arra, hogy a társadalom minden rétegéből merítsen mind a rétegződés, mind a földrajzi dimenziók mentén: párezer lakosú zsákfalutól az eldugott, és elnőiesedett kisvároson át a fővárosig. Találkozunk nyugdíjasokkal, vállalkozókkal, maffiával, akadémikusokkal, és természetesen az elnökkel (ez utóbbival mind egyes mind többesszámban).

A történetek tapinthatóan ironikus hangja és a jóízléssel adagolt fantasztikus elemek mellett mégis szorongató érzése marad az olvasónak: nincs feloldás, a fiktív szüzsé annyira realisztikus, hogy ott zakatol: ez a valóság.

Ki vette rá George Bush-t, hogy háborút kezdjen Irak ellen? Hát az oroszok! Nem, ez nem az új amerikai filmcsoda Bruce Willissel, vagy Brad Pittel a főszerepben, hanem egy nagyon is mai, és nagyon is orosz író regényének szüzséje. Pelevin hőse ezúttal Isten hangjaként kézi vezérlésből irányítja a világot, azaz az Amerikai Egyesült Államok Elnökét. Az Isten hangjaként egy ogyesszai zsidó fiút ismerünk meg, akit a moszkvai titkosszolgálat kényszerített nem mindennapi szerepre. A díszlet és a zseniálisan szellemes retorikai fordulatok mögött megismerhetjük a világ és az orosz antiszemitizmus, a vallás hatalma, és Bush kétséges elnöksége mögött az emberi határokat, a hatalom és az esendőség viszonyát.

Egy közhely: nem vagyunk egyformák. De igaz! Még egy: a korral előrébb haladva egyre nehezebb felkelteni az ember érdeklődését. Legalábbis rám ez is igaz. Éppen ezért, ha ez mégis megtörténik velem, az meghat, átjár, feltölt és boldoggá tesz. Na és mert, bár mind mások vagyunk, de a közhelyek mégis többnyire mindenkire érvényesek (feszülő ellentét), gondolom, hogy nemcsak nekem okoz nehézséget valami ütős, új értékre találni a kulturális kínálatból. Rengeteg orosz kortárs író van, de honnan tudhatnám, hogy melyik fog felrázni, magával ragadni, elvarázsolni… Hogy biztosra menjünk, javasolom, válasszuk a fiatal szibériai bölcsész-író-előadóművész-dramaturg-pantomimost, Jevgenyij Griskovecet.