Oroszok

1918 szeptemberében a kaukázusi harcok közben kivégeztek kéttucatnyi bolsevik vezetőt, amiből később a polgárháború egyik leghíresebb, legtöbbször elmesélt történetét faragták. A történészek azóta a hivatalos verziót darabokra szedték, de most ez kevéssé érdekel. Sokkal inkább az, hogy mit tud kezdeni Oroszország 1917 és a Szovjetunió emlékével, hogyan viszonyul a városok utcáit és tereit, az orosz kultúrát, a hétköznapokat átszövő szovjet szimbólumokkal. És ehhez a 26 bakui komisszár legendája jó terep.

A helyszín: Odessza. Az 1794-ben alapított és 1795-ben (II. Katalin valami görögösen csengő, de női nevet szeretett volna, hát így) elnevezett város kikötő és kereskedelmi központ, a 19. század végére már közel 40 %-ban zsidók lakják. A világ mentális térképére Eisenstein rakta fel, a Patyomkin páncélos című klasszikus filmmel, a az odesszai márványlépcsők azóta is turisták ezreit vonzzák. Ha egy kicsit többet tudunk Odesszáról, akkor Oroszország egy egészen különleges, hibrid kultúrájú városát ismerjük meg. Itt születik, konkrétabban a legendás moldovai kerületben egy szegény fuvarozó apától Mojse-Jakov Vinnickij 1891-ben. Hatévesen árvaságra jut, rendes zsidó iskolába jár, matrackészítést tanul. De nem ezért ismerjük. A hírhedt 1905-ös pogromok már a zsidó önvédelmi szervezetben találják, októberben részt vesz a harcokban, majd csatlakozik egy anarchista-kommunista bandához és egy-két szolídabb rablás után egy főrendőr meggyilkolásába keveredik. 1907-ben bíróság elé állítják, 12 év börtön az ítélet. És ahogy az lenni szokott, itt indul el a karrierje. Egyrészt itt ismerkedik meg Grigorij Kotovszkijjal, akkori bandavezérrel, későbbi polgárháborús hőssel, a szovjet folklór egyik sokat emlegetett alakjával. Másrészt kitanulja a szakmát, szakavatott rabló és bandavezér lesz belőle.