Oroszok

A moszkvai közlekedés csak félig volt/van kitalálva. A metró például szuper (miközben most gyászolunk, akkor is), a felszíni tömegközlekedés (na, azt próbálja meg valaki közösséginek nevezni) viszont hihetetlenül nem. A lestrapált Ikarusok (már nem sokáig), az elfogadhatónál pont egy fokkal nagyobb tömeg, az önmagukat és másokat veszettül fegyelmező utasok pesti lógásszolidáris hangulathoz képest nyomasztó világa mind arról győzött meg, hogy amit nem érek el metró+gyalog kombinációval, az leesik a térképről. Gyerekként egy dologgal lehetett elcsábítani buszozni Moszkvában mindezek ellenére: a szerencsés jegyek vadászatával. Állítólag trolin és villamoson is ez ment, de azokra már tényleg nem szálltam fel.

Így nézett ki a klasszikus jegykiadó gép a buszokon

Be az ötkopejkásat, jobbra a kart megforgatni, jegy kijön

Gondolom, más nagyvárosban is kialakultak ilyen fura babonák, Moszkvában a következőképpen nézett ki ez: a magán a buszon váltható jegyen található hat számjegyet kellett figyelni, ha az első három számjegy összege megegyezett a második három számjegy összegével, akkor az szerencsésnek számított. Ha félre akartál tenni magadnak egy kis szerencsét, akkor meg kellett őrizni a jegyet, ha azonnal volt szükséged rá, akkor, hamm, jó étvágyat. A 70-es, 80-as évek egyik furcsa tévéműsorában, az "А ну-ка девушки!" (= Gyerünk, nagylányok) című blőd vetélkedőben egyszer az volt a feladat, hogy a szerencsétlen csajoknak egy tekercs buszjegyből ki kellett válogatni a szerencséseket. És persze a matematikusok is rácuppantak a témára, kiszámolták, hogy mennyi az esély a szerencsé jegyre (elvileg 1/18, viszont bekavar az, hogy a sorban jövő számok között nem egyenlően vannak eloszolva a szerencsések.) A leningrádiak persze elirigyelték a moszkvai szerencsét, ezért náluk is volt ilyen, de ott - ha jól tudom - a páros-páratlan számjegyekkel szerencsétlenkedtek. Ennyit a nemlétező moszkvaiságomból eredő nagyképűségről.

Szerencsés jegy

Mindez simán elmúlt volna, elsüllyed szovjet-emlékatlantisszal együtt, ha nincs az Art Lebedev, már megint. Kitalálták, hogy ha már ennyire összekapcsolódott a szerencse és a buszjegyevés, akkor ebből lehet kekszet készíteni. És íme:

Igaz, hogy itt elvész a vadászat élvezete, cserébe minden jegy szerencsés és finom. 

Teával az igazi.

Ha tudtok más városi babonákról, írjátok meg itt kommentben, vagy a facebook-oldalunkon.

Ki ne hallott volna az orosz rulettről? Egy hatlövetű pisztoly, egy golyó, megpörgetni a dobtárat és lőni. Halál vagy dicsőség: a legrizikósabb szerencsejáték. Egészen extrém: ilyenre csak az oroszok képesek.

Persze az is lehet, hogy ezt az egész orosz rulett dolgot Nyugaton találták ki, hogy lehessen vele riogatni: ezek az őrült oroszok mit ki nem találnak. Ha nem számítjuk, hogy Lermontov a Korunk hősében írt egy olyan hősködésről-mutatványról, ami hasonlítható ehhez, akkor az orosz rulett első irodalmi említése 1937-es (!), egy amerikai lapban egy bizonyos Georges Surdez légiós novellájában olvasható először a kifejezés. Surdez mondjuk rögtön a legdurvább változatról ír, öt golyó a tárban.

A csodák mezeje egy egyszerű Szerencsejáték is lehetne, ha nem Oroszországban járnánk, ha nem az orosz tévé rendszerváltást szimbolizáló műsora lenne. Így viszont a feje tetejére áll minden: a betűk, szavak, szólások kitalálása csak ürügy ahhoz, hogy hetente egy órára elszabaduljon a műsorvezető fantáziája, a játékosok és a nézők pedig egyik ámulatból a másikba essenek.