A 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon – Gyima Bilant és az ex-Tatus Julija Volkovát is leiskolázva - Oroszországot nem más, mint a zsűritől, valamint a nézőktől is a legtöbb szavazatot begyűjtő, az Udmurtia Malopurganszkij körzetéből, Buranovó faluból származó Buranovói Nagymamák együttese fogja képviselni. Az együttes 40 éves múltra tekinthet vissza: kollektívájuk számos orosz és külföldi slágert adaptált, de csak 2008 márciusában debütáltak a médiában, mégpedig egy híradóadásban, ahol az orosz rock olyan örökzöldjeinek, mint Viktor Cojnak és Borisz Grebenscsikovnak a dalait adták elő udmurt nyelven.

Az idős hölgyekkel a 2010-es megmérettetés alkalmával is találkozhattunk: a harmadik hely jutott osztályrészükül, a pálmát akkor Pjotr Nalics vitte. Az idei befutók azonban a buranovói szupernagyik lettek a Party for everybody c. slágerrel. A számot egy szerzői kollektíva állította össze: a zene szerzője Viktor Drobis és Tyimofej Leontyev, míg a dalszöveg az egyik hölgy, Olga Tuktarova és egy amerikai költőnő, Mary Susan Applegate (aki egyebek mellett Kylie Minogue-gal és a Modern Talkinggal is együtt dolgozott) műve. Amikor az együttest az angol nyelvi betétszövegekkel szembesítették, hevesen ellenkeztek, hisz korábban csak anyanyelvükön, udmurtul énekeltek még olyan klasszikusokat is, mint a Yesterday, a Hotel California vagy épppen a Smoke on the water című számok.

A Party for everybody c. dal szövegét oroszból nyersfordításban közlöm: Megterítek és fiaimra várok, a legyúrt tészta kelni siet, a szívem oly izgatott. Party for everybody dance, come on and dance! Megtelt a ház, mindenütt gyerek, visszatértek a kedvesek. Zöld ruhát öltök, piros kendőt kötök, zöld ruhát öltök és táncra perdülök. A macska is vidul, s örül az eb, vidám a hangulat és örömmel teli. Hangosan rákezdünk, a bánat messze szálljon, hangosan rákezdünk valahányan. Party for everybody dance, come on and dance.

Hogy robbanhatott be a köztudatba ez a hihetetlen formáció? Természetesen kiemelkedő szerepet játszhat ebben a meghökkentés: igazi népviseletükkel, természetes modorukkal hatalmas kihívást jelentenek a mai show-businessnek, de a hétköznapi beskatulyázás ellen is felszólítanak: 70 közelében is rengeteg újdonság érheti az arra nyitott embert (nem is beszélve az általuk képviselt értékekről!). Ez természetesen nem jelent gyökeres változást: a hölgyek első moszkvai útjuk alkalmával krumplival és kenyérrel felszerelkezve vágtak neki a főváros dzsungelének, s a koncert előtt mindig templomba indultak. Hogy a fővárosban maradjanak, azt kizártnak tartják, hisz otthon várja őket a kert, a kecske, na és persze imádott unokáik. Arról pedig nem is beszélve, hogy nevezésük célja abban állt, hogy megteremtsék az anyagi hátteret egy Buranovóban felépítendő templom számára.

A május 22 és 26 között Bakuban megrendezésre kerülő Euróvíziós Fesztiválra nyolcan utaznak, de vélhetőleg csak hatan lépnek majd fel. Útjuk során természetesen egy orvos is lesz mellettük: bár a legfiatalabb tag, Olga Tuktarova csak 46 éves, a legtöbben már átlépték a hetedik X-et.

Értékelésük ambivalens Oroszországban: van, aki bohóckodásnak tartja az egész performanszot, s vannak, akik szívből lelkesednek értük. Ami a közös nevező: a megtekintések alapján (öt nap alatt közel három millió!) azt mondhatjuk, hogy az Isten háta mögötti kis udmurt faluból származó hétköznapi nagymamák valóban felkeltették Oroszország lakosságának figyelmét; kulturális, nemzetiségi, szociális hovatartozástól függetlenül, mi több: a finnyás show-business is befogadta őket berkeibe.