Oroszok

A szamovár és a matrjoska mellett az orosz kultúra szimbólumaként tartjuk számon a balalajkát is. Ez az alapesetben háromhúros pengetős hangszer tényleg régóta meghatározza a népi mulatságokat, de az a balalajka, amit mindannyian ismerünk csak a 19. század végétől terjedt el. Igazából két embernek köszönheti a balalajka a mai kulturális jelentőségét és ezzel együtt a kinézetét. Egy bizonyos Vaszilij Andrejev volt az, aki családja, barátai és ismerősei legnagyobb megdöbbenésére azt az életcélt tűzte ki maga elé huszonévesen, az 1880-as évek közepén, hogy a nemesek és a polgárok által mélységesen lenézett, ha egyáltalán észrevett népi hangszert, a balalajkát népszerűvé és a koncerttermekben is elfogadottá teszi. Egy idős paraszttól, Antyip bácsitól tanult meg játszani, és az arisztokrata rokonság rosszalló megjegyzései közepette több évet arra szánt, hogy csiszolja a technikáját. 1884-ben Szamarában, 1886-ban Pétervárott próbálta ki magát közönség előtt, és a népi kultúrát éppen abban az időben felfedező úri szalonokban hatalmas sikereket ér el.

Nem valószínű, hogy akár ha éhesen lődörgök a környéken, betévedtem volna az ARBAT orosz gyorsétterembe. Kívülről nincs semmi hívogató, csalogató jel. Belül sem mondanám elsőre hangulatosnak a helyet, bár kellemesen szellős. A külsőségekről azonban legyen ennyi elég, mert itt nem is ez a lényeg. Én egy előre megbeszélt találkozóra mentem oda azzal a céllal, hogy felfedezzük, mennyire orosz és mennyire gyors ez a februárban nyílt étterem. Mire kis barátaim megjöttek, én már eufórikus hangulatba kerültem. Egyszerre ettem a szirnyikit és a sós uborkát, miközben kanalaztam a szoljánkát. Aztán míg a levest visszatették a mikróba melegedni, beiktattam egy kis taknyosgomba-salátát (nem ez a hivatalos neve, de a mi családunk így hívja nyákos állaga miatt). Szóval hangulatba kerültem.