Oroszok

A titokzatos Genia Rubin 19o6-ban született Kijevben. Neve férfit rejt: Evgenyij Germanovics Rubinként látott napvilágot. Ifjúságát Moszkvában és Jekatyerinburgban töltötte, 1926 Sztanyiszlavszkij műhelyében dolgozott dekorátorként.

Később 1927-ben a szovjet hatalomátvétel után öt évvel Berlinbe menekült, és fejest ugrott a film világába. Mire Párizsba ért (két évvel később) már képzett fotógráfusként működött a mai napig egyik legmeghatározóbb (legalábbis a francia piacon) Pathé! filmstúdióban, hogy végül tapasztalatokkal felvértezve térjen vissza Berlinbe, ahol megnyitotta saját fotóstúdióját 1931-ben. Ismét Párizs következett, és a divat varázslatos világa, fotózott a Haarper's Bazaar-nak, a Femina-nak, az ausztrál The Home-nak, majd London beiktatásával (már a háború után) a Daily Expressnek. Párizs és a modern festészet sem hagyta hidegen, André Breton barátsága, a szürrealisták, mind hatással voltak rá, mind festőként, később pedig gyűjtőként. 1959-ben nyitotta meg saját galériáját Párizsban. A divatfotózást később a természet, és annak megzabolázott, ugyancsak divatosra igazított formái váltották fel: kertek, parkok, kastélyok, és műtárgyak kerültek lencsevégre.

Genia Rubin zseniális fotói most testközelből megtekinthetőek Budapesten, a Biksady Galériában. Megnyitó: Kedd este 18-2o-ig. Én ott leszek, Gingerina.

Oroszország hosszú, fagyos teleknek örvend, kiterjedt területének nagyobb részén a kontinentális éghajlat minden szépségével. Igaz, hideg van. Na és: a legkijózanítóbb pillanatokat élhetjük meg, ha a friss, csípős levegőre kilépve, a fagyos hóbuckákon egyensúlyozhatunk, a felsózott latyakban tapicskolhatunk, vagy a zuzmarás faágakban gyönyörködünk.

Az orosz filmgyártás nagy felfutását éljük az utóbbi években, a többmilliós piac sokakat vonz, tévésorozatok és játékfilmek százai készülnek. Ennek megfelelően mérhetetlen mennyiségű sztárt futtatnak a producerek: a bulvárlapok, a férfimagazinok, vagy a sztárok korcsolyázását, táncolását, főzését, gusztustalankodásait versenyeztető tévéműsorok nem szenvednek hiányban jelentkezőkből. Rendszerváltás utáni orosz film szinte kizárólag csak fesztiválokon látható Magyarországon, ezért az orosz nyelvű világ sztárjai teljesen ismeretlenek itt. Bár ettől nem ők lesznek szegényebbek. Részben ezt igyekszem most bizonyítani.

Másrészt, miközben tudjuk, hogy az igazán szép nők az utcán sétálnak (lásd: "ezeknél az utcán szebbeket látni"), ennek ellenére a hírességek között vadásszuk a szépséget. Keresgéltünk már sportolóknál, modelleknél, szépségkirálynőknél, most a színésznők jönnek.

Megrázó kiállítást hozott össze a moszkvai Multimédia Művészeti Múzeum és a bécsi Kunsthalle (Műcsarnok) huszonöt évvel a csernobili erőműben történt nukleáris katasztrófa után. A katasztrófa idején szétszóródott plutónium felezési ideje 30 év. Csernobil és 30 kilométeres körzete, még 300 évig lakhatatlan terület lesz. Sokan emlékezhetünk még az eseményekre, illetve arra az elhallgatásra, titkolózásra, ami az egész ügyet körülvette. A Szovjetunióban az ügyet a szokásos módol elhallgatni próbálták, glasznoszty ide, vagy oda, a május 1-jei felvonulást és ünnepet annak rendje és módja szerint megtartották. Később, a külföldi hírszolgáltatás rákényszerítette a hatóságokat, hogy beszéljen, közölje az emberekkel mi történt.

Az áldozatok pontos számát a mai napig nehéz megállapítani, az erőmű egykori dolgozói, illetve a katasztrófa utáni vizsgálatokat végzők egy részét messzire telepítették (értsd északra, illetve Szibériába). Egészségi állapotuk, illetve haláluk oka minél kevésbé legyen feltűnően összefüggésbe hozható a katasztrófával. Kisebbnek tűnjön a baj.

A kiállítás az élet hiányát dokumentálja, azt az ürességet, amit a menekülők maguk mögött hagytak, elhagyott tárgyak, kietlen földek és betonházak. Szergej Sesztakov moszkvai fotós 2010-ben bejutott a milicija által őrzött területre. Megrázó élményét kamerája segítségével osztja meg velünk. A kiállítás címét egy óvodában felejtett könyv címe ihlette (Utazás a jövőbe), melynek szerzője a volt KGB-s és gyerekkönyvíró Zoja Voszkreszenszkaja.

Szeretem Bécset és szeretem, hogy a játékos pop art mellet (Mause am MUMOK kiállítás) szembesülhetek a tragikus kövektezményekkel, amik nem hagyták érintetlenül a világot, de leginkább Európát. Szeretem, hogy van, aki a milicija által őrzött zónából megmutatja azt, amit nem láthatunk, és amit még Gorbacsov gépezete is megpróbált eltussolni. És azt is szeretem, hogy mindezt láthatjuk egyenesen Moszkvából, igaz Bécsben.

A "Fényképek Oroszországról" c. pályázat díjnyertes képeiből álló fotósorozat keringett nemrégiben a neten. Kiválogattam belőle néhányat ízelítőnek.

"Szótlan párbeszéd"