Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azok a kilencvenes évek képekben

Talán a legzavarosabb és legnehezebb időszak volt, bár ki tudja, Oroszországban mindig nehéz volt élni. Ezek, a kor analóg turista fényképezőgépeivel felvett, képek megörökítették azt a feszülő ellentmondást, ami egy világot robbantott fel: sorozatosan bontva elemeire azt. Mit hozott a kapitalizmus betörése, amitől a szabadságot várták? Szabadkereskedelmet?

Gorbacsovi örökség: kígyózó sorok MINDENért:

A moszkvai MacDo megnyitása abszolút ikonikus.

Lehetővé tették a gázpisztoly árusítást:

1993. Halárusok:

Rock-koncert a Vörös téren 1993-ban:

Végtelenített éjszakai élet. 1993.

A Fehér Ház ostrom után. A reklámfelirat: Találkozás Amerikával:

A lottónyertes 1994-ben:

1995.Arbat (sétálóutca Moszkvában):

A válogatást az AdMe szerkesztősége készítette, ebből merítettem.

0 Tovább

Soha nem látott fotók a Romanov családról

Idén 400 éve került a hatalomra Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja, a Romanov család. 1613-tól 1917-ig, vagyis háromszáz éven át irányították a birodalmat. Ez idő alatt vált az ország igazi európai nagyhatalommá, alattuk épült fel a Téli Palota, ők irányították a Napóleon elleni csatákat, törölték el a jobbágyságot, stb. Vesztüket a világháború alatti rettenetes szegénység és éhínség okozta, aminek következtében a nagy októberi forradalom alatt Lenin emberei fogságba vették az uralkodásról már lemondott II. Miklóst és családját, majd Jekatyerinburgba vitték és 1918. április végén az Ipatyev-ház pincéjében lemészárolták őket.

6 Tovább

Táncoló Pétervár

Nehéz dolga van annak, aki újat akar mutatni a szentpétervári turistalátványosságok képi megjelenítésében. A Téli Palota, az Auróra, a Nyevszkij proszpekt és a többi nevezetesség minden szemszögből, az év minden egyes napján, művészien és dokumentarista stílusban, ezerféleképpen le lett rajzolva, festve, fotózva, filmezve, videózva.

Vitalij Szokolovszkij gondolt egy merészet és megvalósította a Táncoló Pétervár fotósorozatot - mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy igazából lemásolt egy hasonló projektet, amit Jordan Matter szervezett az USA városaiban. Sebaj, ettől még jól néz ki és valóban megújítja a városfotózást, Pétervár tényleg izgalmasabbnak tűnik így - és néha ennyi is elég. Szokolovszkij az elmúlt két évben készítette a képeit, most éppen ki is állították az összeállítás legjobb darabjait a város közepén. Az eredeti koncepciótól - táncosok hétköznapi helyzetekben, "közöttünk" - erősen elmozdult az imitáció felé, de ezzel sincs gond, mert az igazi főszereplő, a város hitelesen alakítja magát.

0 Tovább

Legjobb orosz fotók 2012-ből

Makszim Bukin: Hatalom

Ma nyílik mega 2012-es év legjobb orosz fotóit bemutató kiállítás a Vinzavodban. A Vinzavod egy - önleírásuk szerint az első és legnagyobb - kortárs művészeti központ Moszkvában, a Kurszki pályaudvar szomszédságában, egy régi borászati üzem épületében (innen a név). Azt, hogy a legjobb fotókat fogják kiállítani onnan tudják, hogy 2008 óta minden évben kiírnak egy pályazatot, amire tavaly 569 településről 25 239 fotó érkezett, ebből választották ki öt kategóriában - környezet, építészet, emberek, hétköznapok/történések és stílus - a legjobb 365 képet.

Szerencsére online is megtekinthető a kiállítás, de aki teheti, nézze meg élőben, Moszkva mellett bemutatják még a képeket Pétervárott, Permben, Novoszibirszkben és Párizsban is.

Íme egy kis ízelítő.

1 Tovább

Vörös lovon

Szeretném bejárni Oroszországot, keresztül-kasul. Nem mozdulok, mégis utazom, szálljatok fel a vörös lovamra, i v perrrrrjooood!

Jégzajlás: egyszer kislányként a zajló jégdarabokon ugráltunk. Életem egyik legnagyobb flesse volt, és szüleim (egyik) legnagyobb kiakadása. Persze az nem ilyen szép városi negatívot idéző burkolat mellett volt, hanem a zöldben.

jég

Kép: Dmitrij Zverev. Forrás.

Ezt is kipróbálnám. Persze nem a magassarkú olasz csizmámban.

olvadás

Alekszander Bendjukov, itt.

Ne aludj el, mert megfagysz! Figyelmeztet a plakát tavasszal is (no comment):

ne aludj

Michael Helmets itt.

Ezt kipróbálom a Szecskában hétvégén:

úszik

Paul Mirosnyikov, itt.

Egyszer még eljutok őseim földjére, és játszani fogunk ezzel az édes jakut kislánnyal, összecsókolom, ha engedi, olyan mint egy baba:

yakutsk

Szergej Anyiszimov, itt.

1 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Utolsó kommentek