Oroszok

Július 1-től tilos nyilvánosan káromkodni Oroszországban, súlyos bírsággal néz szembe az, aki mégis megteszi. Koncertek, felvételek, műsorok, felolvasóestek kényszerülnek fülsiketítő csipogásra. A cenzúrázott 'állami nyelvhasználat'a társadalmi és kulturális terekre érvényes.

Nyilvánvalóan ezzel az intézkedéssel nem a közízlésen és a 'nyelv állapotán' óhajtanak változtatni, hanem öncenzúrára, a megalkotott nyelvi és a mögötte lévő tartalmak megregulázása, (az alkotók és  a közönség kordában tartása) a cél. A trágárság, a káromkodás erős nyelvi kifejezőeszköz, aminek szerepe van egy adott nyelvi folyamban. Funkciója a jól-rosszul elhelyezett figyelemfelkeltésen túl az expresszivitás, az őszinte és erőteljes önkifejezés, illetve lehet csupán deskripció is: amikor egy-egy szociokulturális helyzetet leíró jellemzőként jelenik meg (pl. egy szubkulturát megjelenítő rapszámban, vagy a valós élethelyzetek leírásában).

Egy izgalmas projekt ért véget július 1-ével: a Nyisd ki a szád! rendezvényen felolvasó versenyt tartottak trágár szövegekből, hogy elbúcsúzzanak a szabad nyelvhasználattól. A videón tapintható az isteni jó hangulat.

Múlt szerda este M. Nagy Miklós műfordítóval (az Európa kiadó igazgatójával) beszélgettünk a Tiloson irodalomról, zenéről, szerelemről és Moszkváról. A zenék nagy részét Miklós válogatta. Az első kettő bevallom, mélyre ment, megráztam magam, hogy a lábam földet érjen, és kérdezni tudjak.

Juz Aleskovszkij - Tovariscs Sztalin http://www.youtube.com/watch?v=LyJFQwMxwnA 

Ljudmila Ulickaja ismét Budapestre látogat, és találkozik a nagy érdeművel egy hét múlva, november 28-án (részleteket ld. lent) új könyve bemutatóján. Ulickaja könyvei számomra olyanok, mint egy igazi baráti beszélgetés, amolyan kivételes találkozás egy kivételes humánumú és élettapasztalatú emberrel, ahol bár kiváncsian provokálom időnként, mégis én vagyok az, aki tanul a másiktól. Elbeszéléseit sosem éreztem igazából egyirányúnak, inkább olyan, mintha a magamban feltett kérdések hangosan elhangzottak volna és Ljudmila ékesen válaszolna rájuk egy tea mellett, vagy mint egy hosszú-hosszú levelezés az email-ek előtti világból. Könnyedén kapcsolódóm rá, együtt fonjuk vele a beszélgetést: a gazdag élettörténeteket, az örökkön-örök emberi kapcsolatokat, életutakat. Szándékosan nem írok sorsot, mivel Ulickaja számomra pontosan azért hiteles, mert karakterei egytől egyig saját életük alakítói, kezükben tartják a döntéseket, akkor is, ha a döntések köre a minimumra szűkül az orosz-szovjet történelem embertpróbáló viharaiban. Hősei sohasem passzív szemlélői saját életüknek, sokszor leszűkült lehetőségeik mellett, aktív cselekvők és gondolkodók.

Az Örökbecsű limlom kaleidoszkóp. A belső, a külső világ, és a felső szférákhoz való viszonyrendszere a fő rendező elv, melybe az író szubjektumát helyezi: nyílt és őszinte vallomások, esszék, gondolatok, reflexiók, és emlékek rendeződnek össze. Az indítás erős, a legszorosabb emberi kapcsolatokat tárja elénk: elhúnyt barátok portréi, családtagok és férjek tekintenek ránk és beszélnek hozzánk - Ulickaja szavain keresztül.

Dmitry Glukhovsky szakadatlanul adta az interjúkat két napon keresztül, félórás váltásokban. Csöppet sem éreztem rajta, hogy fáradt lenne, pedig miénk volt az utolsó előtti időpont. Péntek késő délután a sebtiben bekapott saláta és szendvics után jutottunk neki mi: Szásával. Miközben egy másik, távolabbi asztalnál tisztáztuk le kérdéseinket lopva figyeltem, ahogy magába gyűri a rukolát és dönti le a kapucsínót: egy pillanatra elkaptam tekintetét. Gondolom nyilvánvaló volt számára, miért körmölünk oly lázasan. Kereken egy éve jelent meg Oroszországban a magyarra Orosz népellenes mesékként fordított metaregénye (amiről tavaly azon frissiben kanyarítottam egy recenziót itt).

A kötet valójában éppenhogy patrióta elbeszéléseket tartalmaz, Dmitrij Gluhovszkij (elnézést nem bírtam ki, hogy ne magyarul írjam át, az író óhaja ellenére, magyarázat ld. itt) hazaszeretete éppenhogy a népellenes mesékben ábrázolt karakterek patriotizmusnak álcázott képmutatásához képest fogalmazódik meg:

Ourit Ben-Haim a new yorki metróhálózat szövevényes labirintusában bóklászva lencsevégre kapja a kézzelfogható, valós, nyomtatott, papírból készült könyveket és olvasóikat. Nemcsak arra kiváncsi, hogy ki, hanem arra is, hogy mit olvas. Sőt, ennél tovább megy: virtuális könyvtárában ajánlóként is működik az összegyűjtött kötet-tár: egy kattintással lehet rögvest kölcsönözni, vagy megvásárolni a könyveket.

Arra a kérdésre, hogy vajon beszél-e az alanyaival, Ourit egy interjúban azt mondta:

'Gyakran beszélgetek arról, amit csinálok. Ha maga a könyvet olvasó éppen nem is, a többiek körülötte észrevesznek. Igen sokféle szituáció adódik ebből, de nem tudom megmondani, hogy ez függ-e attól, hogy észrevesznek. Előfordul, hogy az olvasó a kattintás után kapja fel a fejét. Ilyenkor elmondom, hogy lefényképeztem, és elmagyarázom, hogy miért tettem.'

A könyv és az olvasó viszonyáról, ezt gondolja:

'Ha valaki olvas, az azt jelzi, hogy a világ felfedezésére törekszik. Bármilyen könyvet is olvasson az illető. Amikor utazó-olvasókat látok, azt látom, hogy ezek az emberek az élet különböző lehetőségeinek leírásait tárják fel maguk számára. Ebben az értelemben minden könyv azt üzeni, hogy az olvasó nagyszerű.'

A virtuális kiállítás címe, The Underground New York Public Library, azaz a New York-i Metró Nyilvános Könyvtára. Lássuk, hogy a földalatti olvasás során az orosz irodalomból mit forgatnak a tengerentúliak a munkahelyük és az otthonuk között félúton:

“Отец-Лес,”  Анатолий Ким

Nabokov: Gyér világ (Pale Fire)

Bulgakov: Mester és Margarita

Dosztojevszkij: Feljegyzések az Egérlyukból

És itt van a lány a kamera mögött, Ourit Ben-Haim:

Egy lájk nekünk a facebook-on és kiderül, hogy mit olvas most éppen Ourit!