Oroszok

Szeptember 7-én 200 éves a borogyinói csata, a napóleoni és a tizenkilencedik századi háborúk egyik legvéresebb ütközete. Az évforduló meglehetősen jó alkalom arra, hogy az orosz patriotizmus kedvére tobzódjon, lesz élő egyenes adásban közvetített csatarekonstrukció, korhű jelmezben vonulás, történészek minden apró részletre kitérő előadásözöne, Lermontov-szavalás, Tolsztoj-felolvasás, Háború és béke filmmaraton, Kutuzov-hasonmás verseny, és vélhetőleg őfelsége Nyikita Mihalkov sem fog tétlenkedni, ahogy az ilyenkor elvárható. Természetesen a blogunk is készül majd a jeles napon meglepetéssel.

Az ünnepségsorozat nyitányaként - nahát, nahát - egy nyitányról írok.

Az amerikai filmgyártás elég hamar rászokott a nagy orosz klasszikusokra, mert az (új)romantikus zene bizonyult a legjobb hangulati aláfestőnek. Ha éppen nem volt pénz új kísérő zene megírására, akkor elővették a meglevőket: Vad és félelmetes éjszaka? - Jöjjön Muszorgszkij. Szerelmes andalgás? - Hallgassunk egy kis Prokofjevet. Karácsonyi hangulatra vágyunk? - Vegyük elő a jó öreg Csajkovszkijt. Hiányzik a szenvedély? - Pótoljuk Rahmanyinovval. Meglepő módon az utóbbi 10-20 évben is így megy, annyi különbséggel, hogy kevésbé ismert zenéket kell keresni a nagy oroszoktól, a már rongyosra hallgatott és használt Diótörő meg a Kiállítás képei helyett. És amilyen beszűkült a látásunk-hallásunk, ezekből az amerikai filmekből fedezzük fel azt, hogy milyen kincseket rejtenek még az orosz zenetárak.

A legjobb példa erre Dmitrij Sosztakovics 1. szvit varieté-zenekarra, 7. tétel, az ún. 2. keringő.