Szeptember 7-én 200 éves a borogyinói csata, a napóleoni és a tizenkilencedik századi háborúk egyik legvéresebb ütközete. Az évforduló meglehetősen jó alkalom arra, hogy az orosz patriotizmus kedvére tobzódjon, lesz élő egyenes adásban közvetített csatarekonstrukció, korhű jelmezben vonulás, történészek minden apró részletre kitérő előadásözöne, Lermontov-szavalás, Tolsztoj-felolvasás, Háború és béke filmmaraton, Kutuzov-hasonmás verseny, és vélhetőleg őfelsége Nyikita Mihalkov sem fog tétlenkedni, ahogy az ilyenkor elvárható. Természetesen a blogunk is készül majd a jeles napon meglepetéssel.

Az ünnepségsorozat nyitányaként - nahát, nahát - egy nyitányról írok.

1882-ben, a hetvenedik évfordulón mutatták be Csajkovszkij Az 1812-es év című nyitányát, amely azóta is közkedvelt darabja nemcsak Oroszország, de a világ szinte minden szimfónikus zenekarának. Azt gondolhatnánk, hogy ennek fő oka - a természetéből fakadóan megmagyarázhatatlan - áradó szépsége és sodró lendülete mellett az, hogy kevés komolyzenei mű értelmezhető ennyire könnyen. Ehhez képest az amerikai közönség jelentős része azért rajong a darabért, mert azt gondolja, hogy az 1812-es amerikai-brit háborúról szól. Pedig annyira programzene, hogy már-már hangról hangra be lehet azonosítani, hogy hol tartunk az 1812-es napóleoni orosz hadjárat eseményeiben. Kezdünk egy templomi imával ("Спаси, господи, люди твоя" - az 1960-as években elkészült a mű újrahangszerelt változata, amelyben egy kórus el is énekli ezt nekünk), mivel a hadüzenetet Oroszország-szerte istentiszteleteken hirdették ki. Utána jönnek a franciák, előbb menetelve, aztán győzedelmesen, a Marseillaise dallamát megidézve. (Ebből is látszik, hogy Csajkovszkij mennyire a közönségnek játszik és nem a korhűség volt a fő szempont: Napóleon nem nagyon szerette a Marseillaise-t.) Ezután jönnek az oroszok, egy népdal motívumaival ("У ворот, ворот батюшкиных"), végül harangzúgás és ágyúszó kiséretében (Csajkovszkij beleírta, de csak jóval később sikerült előadni valódi ágyúkkal az eredeti szándéknak megfelelően) kikergetik a franciákat orosz honból, még az akkori orosz himnuszt is halljuk. Mármint az 1882-es himnuszt, amit 1833-ban írt Lvov herceg. Ennyiben Csajkovszkij műve érdekesen árulkodik a modern orosz nemzeti identitás megszületésének időszakáról is: egy identitáskellék  visszavetítése az időben nem kivételes esemény, a hagyományok kitalálása és aztán örökkön létezőként való bemutatására sok példát lehetne sorolni. A szovjet időkben egyébként pont a cári orosz himnusz megidézése miatt a Csajkovszkij-műveket kiherélték, kivágták ezeket a részeket, vagy mással helyettesítették: az 1812-be egy Glinka-idézetet raktak a himnusz helyére.

A nyitány népszerűségének oka lehet az is, hogy már-már cirkuszi látványosságként is be lehet mutatni. Be is mutatják: lézerágyú, hadászati bemutató, tüzijáték, minden jöhet. Filmzeneként is megállja a helyét, rengetegen használták, kettőt mindenképpen érdemes kiemelni. A V for Vendetta robbantásmániás rendezői tényleg Csajkovszkij kottája szerint haladtak. Szeptember 7. mellett november 5. a másik fontos dátum a mű történetében.

A másik klasszikus megjelenése az oroszokért titokzatos módon rajongó Woody Allen korai filmjében található, Csajkovszkij, a forradalom és a szex különös találkozásaként.