Oroszok

Eredeti ötlettel állt elő az orosz-spanyol Solartia Group energetikai cég Moszkvában: a belvárosi Petrovka utcában egy fát ültettek, de nem akármilyet, egy wifi-fát! A burjánzó levelek helyén napelemmel működő fotocellák “teremnek” és ha a szerkezet 150 méteres körzetében leülünk valamelyik kényelmes padra, akkor használhatjuk az ingyen vezetéknélküli wifit. A fa azonban ennél is többet tud: a madárcsicsergést is élvezhetjük, igaz, a hang nem valódi madaraktól származik, hanem hangszórókból érkezik.

A külső energiaforrás nélkül működő találmány gyorsan belepte magát a moszkvaiak szívébe, már csak azért is, mert a fának arra is jut a nap közben összegyűjtött fényből, hogy napnyugta után különböző színekben kivilágítsa magát. Az újdonság a Moszkvai Modern Művészeti Múzeum kertjében tekinthető meg (csak 9 órától este 11-ig van nyitva) és arra a népszerű ötletre épült, hogy "ha a fák ingyenes wifit sugároznának, akkor az emberek még többet ültetnének belőlük, de kár, hogy csak oxigént termelnek". A környezettudatosságra nevelés az egyik fontos feladata a külföldi vállalatokkal is együttműködő orosz cégnek, s a Solartia már több áttörést is elért az alternatív energiaforrások terén. Bár még jócskán tart a nyár, a fejlesztők már a félévig tartó orosz télre készülnek: tervbe vették egy hasonló elven működő wifi fenyőfa felállítását is.

 Fotó: www.english.cri.cn

A moszkvai közlekedés csak félig volt/van kitalálva. A metró például szuper (miközben most gyászolunk, akkor is), a felszíni tömegközlekedés (na, azt próbálja meg valaki közösséginek nevezni) viszont hihetetlenül nem. A lestrapált Ikarusok (már nem sokáig), az elfogadhatónál pont egy fokkal nagyobb tömeg, az önmagukat és másokat veszettül fegyelmező utasok pesti lógásszolidáris hangulathoz képest nyomasztó világa mind arról győzött meg, hogy amit nem érek el metró+gyalog kombinációval, az leesik a térképről. Gyerekként egy dologgal lehetett elcsábítani buszozni Moszkvában mindezek ellenére: a szerencsés jegyek vadászatával. Állítólag trolin és villamoson is ez ment, de azokra már tényleg nem szálltam fel.

Így nézett ki a klasszikus jegykiadó gép a buszokon

Be az ötkopejkásat, jobbra a kart megforgatni, jegy kijön

Gondolom, más nagyvárosban is kialakultak ilyen fura babonák, Moszkvában a következőképpen nézett ki ez: a magán a buszon váltható jegyen található hat számjegyet kellett figyelni, ha az első három számjegy összege megegyezett a második három számjegy összegével, akkor az szerencsésnek számított. Ha félre akartál tenni magadnak egy kis szerencsét, akkor meg kellett őrizni a jegyet, ha azonnal volt szükséged rá, akkor, hamm, jó étvágyat. A 70-es, 80-as évek egyik furcsa tévéműsorában, az "А ну-ка девушки!" (= Gyerünk, nagylányok) című blőd vetélkedőben egyszer az volt a feladat, hogy a szerencsétlen csajoknak egy tekercs buszjegyből ki kellett válogatni a szerencséseket. És persze a matematikusok is rácuppantak a témára, kiszámolták, hogy mennyi az esély a szerencsé jegyre (elvileg 1/18, viszont bekavar az, hogy a sorban jövő számok között nem egyenlően vannak eloszolva a szerencsések.) A leningrádiak persze elirigyelték a moszkvai szerencsét, ezért náluk is volt ilyen, de ott - ha jól tudom - a páros-páratlan számjegyekkel szerencsétlenkedtek. Ennyit a nemlétező moszkvaiságomból eredő nagyképűségről.

Szerencsés jegy

Mindez simán elmúlt volna, elsüllyed szovjet-emlékatlantisszal együtt, ha nincs az Art Lebedev, már megint. Kitalálták, hogy ha már ennyire összekapcsolódott a szerencse és a buszjegyevés, akkor ebből lehet kekszet készíteni. És íme:

Igaz, hogy itt elvész a vadászat élvezete, cserébe minden jegy szerencsés és finom. 

Teával az igazi.

Ha tudtok más városi babonákról, írjátok meg itt kommentben, vagy a facebook-oldalunkon.

Mindig is állatira izgatott a paradoxon, hogy a növekvő társadalmi különbségek hogyan s miként hagynak teljesen hidegen bizonyos rétegeket, sőt mi több, mintha annál inkább törekednének egyesek a még erőteljesebb csillogásra-villogásra, minél erőteljesebben szétnyílik az olló.

Moszkváról beszélek, hogyne, meg azokról az ifjakról, akik a rendszerváltás után születtek, és javarészt a kétezres években cseperedtek fel, tettek/ tesznek szert tudatos (?) fogyasztói döntéseik és társadalmi attitűdjeik legalapvetőbb mintáira.

A kétezres évek: igen a feltörekvő olajárak, a nagyobb gazdasági sokk utáni felkapaszkodás a gödörből, a putyini konszolidáció a jelcini káosz után, a kilencvenes évek nagynyertes pozícióinak megszilárdulásának ideje ez. Közben persze a társadalom jelentős részének kiábrándultsága, a politikai centralizációba vetett bizalom és bizalmatlanság egyszerre, a zárványok, az elnéptelenedés, reménytelen munkanélküliséggel sújtotta városok, és a mindent átszövő média álcsillogása.

Ezen a háttéren groteszknek és egyben elképesztően szemtelennek ugyanakkor naívnak és maga módján törékenynek tűnik nekem az a törekvés, hogy az aranyifjak, aranylányok prominens alakjává váljon valaki. A blog, ami a moszkvai csillogó világ és gyorsan változó krémjének gimnazista életét mutatja be: hátborzongató lenyomata annak, hogy mi az itt és most kánonja a papa porschéján vaduló tinik számára. A blog nem hazudik: a képedbe vágja, hogy pontosan miért nem lehetsz soha posh például, ha egyszerre hiányzik a befolyásos családi háttered és a pénzed.

Amikor a Gravitációban Sandra Bullock az orosz űrhajóban kering, egy-két sakkfigura úszik mellette. (Mindhárom űrhajóban valamilyen vallási kegytárgy is mutatja, hogy hol járunk éppen, az oroszoknál természetesen egy ikon, a kínaiaknál egy kis Buddha.) Már régóta egyértelmű, hogy ha egy filmben oroszok szerepelnek, legyenek azok rettegett gengszterek, őrült tudósok, világhatalomra törő exügynökök vagy csak szimplán oroszok, egy csendesebb jelenetben fel fog tűnni egy sakktábla. Általában szamovár is, de sakktábla biztosan.

De miért olyan evidens a kapcsolat az oroszok és a sakk között? Tényleg fontos része a sakk az orosz hétköznapoknak?

Röviden: tényleg. Azért egy kicsit hosszabban is írok róla.

2010-ben az egészen furcsa képződmény, a Наши (= Mieink) nevű, leginkább a hatalom körül sündörgő fiatalok társaságának tekinthető mozgalom vezetői arra jöttek rá, hogy úgy tudnak több embert bevonni, ha beindítanak népszerű, értelmesnek is vélhető projekteket. A Röfik ellenzik néven például fogyasztóvédelmi akciósorozatot indítottak, de van vállakozásfejlesztő, környezetvédelmi, sportos projekt is. És van a StopHam, ami szintén így indult, aztán két évvel később önállósodott. Azt találták ki a fiatalok, hogy megtanítják az autósokat szabályosan közlekedni. Aki volt már Moszkvában, látta azt az őrületet, ami közlekedés címén megy, az értheti, hogy egy ilyen mozgalomnak van létjogosultsága.