Oroszok

Oroszországi nyaralásaim egyik kedves időtöltése volt a szép, díszes bankók és a manyéták - vagyis érmék - számolgatása, színek és méretek szerinti csoportosítása. Hogy mi mennyibe került akkoriban, a hetvenes-nyolcvanas években arra nem emlékszem, de az rémlik, hogy az 5 rubel már nagy pénznek számított.

1918-ban, a polgárháború kellős közepén, a kimúlófélben lévő Oroszország és a születő Szovjetunió sok más területéhez hasonlóan a pénzellátás a közép-ázsiai, ún. Szemirecsje körzetben (a mai Kazahsztán, Kirgizisztán és Kína határán) is leállt. A körzetben akkorra már megalakuló népbiztosok tanácsa úgy döntött, "saját pénzzel" látja el a lakosságot, s arany nem lévén, az új fizetőeszközt jobb híján ópiumalapra helyezték.

Ha a Szovjetunió és az ópium között szeretnék kapcsolatot találni, sokak számára talán kézenfekvő volna Marx gondolatát idézni, miszerint "a vallás a nép ópiuma". Nos, igen rövid ideig, s csak egy bizonyos szegletében a később megszülető Szovjetuniónak, a pénz valóban a nép ópiumává vált (vagy a nép ópiuma vált pénzzé?). Ne feledjük, hogy a terület nem esik messze a mai ópiumtermelő központként ismert Aranyfélholdtól: Afganisztán, Pakisztán, Irán). A környék bővelkedett más furcsaságokban is: az ópium alapú pénz mellett dohányalapra helyezett, valamint szövetpénz is forgalomba került akkoriban.