Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aki legyőzte az állampártot

Miközben Moszkvában a Putyin által kinevezett polgármester, Szobjanyin sikeresen vette a választás jelentette akadályt és már az első fordulóban megszerezte a többséget az ellenzék fenegyerekével, Navalnijjal szemben (51:27), addig Oroszország harmadik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban az Egységes Oroszország jelöltje leszerepelt, és az ellenzék helyi erős embere, Jevgenyij Roizman győzött. Szívhatja a fogát a hatalom, hogy itt egyfordulósra szabták a választást: abban bíztak, hogy az Egységes O. korrupciós ügyeibe, politikai bénázásaiba belefáradt polgárok szavazatai majd az ellenzék sok kis pártja között eloszlanak, és így a nagy állampárt mégis be tud futni. Csak arra nem gondoltak, hogy a helyi szimpatikus fickó majd annyira meggyőző lesz, hogy az első fordulóban többet gyűjt, mint a hivatalos jelölt - ha lett volna második forduló, nem biztos, hogy sikerült volna megtartania az elsőséget.

De ki is ez a Jevgenyij Roizman?

0 Tovább

Cuki politika

Hétvégén polgármestert választanak Moszkvában, 10 év után először. Persze lefutott a meccs, marad az eddigi, Putyin által kinevezett, most választások útján legitimálandó Szergej Szobjanyin.

Ugyan van másik 5 jelölt, közülük csak egy igazán érdekes, a parlamenten kívüli ellenzék emblematikus figurája, Alekszej Navalnij. Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán indulhat-e, sikkasztásos ügyben járja a bíróságot, de úgy tűnik, hogy nem akarnak belőle mártírt csinálni: egy börtönbezárt politikai vezető több bajt tud okozni, mint egy választásokon legyőzött. Szobjanyin a kampányát arra fűzte fel, hogy mennyit épült-szépült-bővült Moszkva az ő ideje alatt (sokat) és hogy Navalnij fúj-fúj. Navalnij közben a metrón és az utcákon nyomul, a blogjában irogatja a leleplező posztokat Szobjanyin ingatlanügyeiről.

Navalnij támogatóit szokták kreatív osztálynak is hívni, a kampány alatt igyekeznek ezt igazolni, előálltak minden idők legcukibb politikai kampányfilmjével. A reklám élvezetéhez nem kell tudni oroszul, nem kell szeretni Navalnijt, elég annyit tudni, hogy a moszkvai választásokon a szavazat akkor érvényes, ha a szavazószelvény kis négyzetébe pipa, kereszt vagy ilyesmi kerül.  

Ettől még nem fog Navalnij nyerni, sőt, a második helye is meglepő lenne, csak egy rövid ideig kevésbé lesz befeszülős a politikai harc.

0 Tovább

A leghíresebb orosz börtön

Idén kétszázharminc éves Oroszország egyik leghíresebb börtöne a Vlagyimirszkij Central. A vlagyimiri központi börtön egy méltatlanul kedvelt sanzonról ismert Oroszország-szerte, pedig raboskodott itt Sztálin fia, sógornője, a Sztálingrádnál legyőzött német Paulus tábornok, sőt Kádár János is.

0 Tovább

Putyin a húspiacon

Putyin válásának híre nem csak a javíthatatlan romantikusok torkát szorongatja, nem csak a tinilányok szívét dobogtatja meg, hanem az internet névtelen művészeinek is friss alapanyagot jelentett. Íme a legjobbak:

0 Tovább

Válnak Putyinék

Június 6-án este, az Esmeralda balett megtekintését követően feleségével együtt jelentette be Puytin válásukat egy interjúban. A házastársak szavai szerint közös döntés született.

0 Tovább
«
123

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek