Oroszok

Július 1-től tilos nyilvánosan káromkodni Oroszországban, súlyos bírsággal néz szembe az, aki mégis megteszi. Koncertek, felvételek, műsorok, felolvasóestek kényszerülnek fülsiketítő csipogásra. A cenzúrázott 'állami nyelvhasználat'a társadalmi és kulturális terekre érvényes.

Nyilvánvalóan ezzel az intézkedéssel nem a közízlésen és a 'nyelv állapotán' óhajtanak változtatni, hanem öncenzúrára, a megalkotott nyelvi és a mögötte lévő tartalmak megregulázása, (az alkotók és  a közönség kordában tartása) a cél. A trágárság, a káromkodás erős nyelvi kifejezőeszköz, aminek szerepe van egy adott nyelvi folyamban. Funkciója a jól-rosszul elhelyezett figyelemfelkeltésen túl az expresszivitás, az őszinte és erőteljes önkifejezés, illetve lehet csupán deskripció is: amikor egy-egy szociokulturális helyzetet leíró jellemzőként jelenik meg (pl. egy szubkulturát megjelenítő rapszámban, vagy a valós élethelyzetek leírásában).

Egy izgalmas projekt ért véget július 1-ével: a Nyisd ki a szád! rendezvényen felolvasó versenyt tartottak trágár szövegekből, hogy elbúcsúzzanak a szabad nyelvhasználattól. A videón tapintható az isteni jó hangulat.

Ki is pontosan Mamonov: énekes, zenész, színész, a szovjet underground alakja, alkesz,  báránybőrbe bújt farkas, hittérítő keresztény? Bármibe is fog Mamonov az egyik legsokoldalúbb performer.

Pjotr Mamonov és Viktor Coj már mutatkoztak együtt a filmvásznon. A nyolcvanas évek szovjet undergorund 2 csapatának: a Zvuki Mu-nak, de leginkább a Kinonak nagy lökést adott az ismertség felé a Tű (Igla) című kultfilm.

Az esti filmnézéshez ráhangolódásképp legyen itt egyik kedvenc darabon Pjotr Mamonovtól  Alekszejjel közös "Programma A" zenei projektj egyik alkotása: a Konzervnyitó.

Az 1980. július 25-én, 42 évesen elhunyt énekes-költő-színész Vlagyimir Viszockij egy 2010-es közvélemény-kutatás szerint az oroszok 2. számú kedvence volt a huszadik századi kultúrhősök közül. (A mindenek felett álló kedvencet is könnyű kitalálni: Jurij Gagarin, ki más.) Egyszerre volt a nép egyszerű gyermeke, aki mindenkivel, de tényleg mindenkivel tudott egy jót beszélgetni (a legeldugottabb üzbég, ukrán, belorusz, kazah kisvárosban, ahol csak koncertet adott, mindig akadnak tucatnyian, akik váltig állítják, hogy személyesen ismerték Vologyát, náluk evett plovot, amikor errejárt), és egyszerre volt igazi popsztár hivatalosan megjelent nagylemez nélkül: csak neki volt a városban Mercedese, összejött minden szovjet férfi álmával, a francia színésznővel, Marina Vladyval, így aztán külföldre is utazhatott, sokat, és az evidens vodkázáson túl ő még drogozott is. Mondjuk bele is halt.

Leningrád ajándéka ez a klip  KÖTELEZŐ megnézni:

Ленинград — Плачу НОВЫЙ ВИДЕОКЛИП

Kemény lifestyle és gender kérdéseket vet fel a videó, igaz némileg egysíkon ábrázolva, hiszen mégis csak popszámról beszélünk. Ütős és érzékletes, túlmutat önmagán: a jelenség gyökere az egyenlőtlen társadalmi munkamegosztás, a marxi értelemben, illetve a hiánygazdaságból eredeztethető fogyasztói preferenciák a luxus iránt.

Legnagyobb megrökönyödésemre az orosz csajok két-háromhavi fizujukat odaadják egy pár olasz csizmáért, vagy akár a vonatos utaskísérő, aki filléreket keres, a legmenőbb kozmetikai láncnál veszi a krémjeit Moszkvában jártában, kerül, amibe kerül.

Az oroszországi szépségipari és divatfogyasztás luxuxsigénye többféle magyarázatra ad felületet, ebből kettőt érintek.

Történeti: a szovjet időkből eredeztetni a különleges és az ordítóan divatos darabok és smink iránti igényt. A szovjet tömegdivat kedves és egyendarabjainak kínálatát ugyanis a feketegazdaság, illetve a csempészet színesítette. Előnyben részesültek azok, akik kapcsolatban álltak külföldre járó rokonokkal, ismerősökkel, és fontos szerepet játszottak azok a titkos lakások, ahol az árut meg lehetett vásárolni. Így lehetett hozzájutni farmerhoz, parfümhöz, vagy különleges színű és kelméjű ruhadarabokhoz. Mások otthon varrták meg, amire szükségük volt, a különleges szabásvonalakt nyugatról beszerzett divatlapokból utánozva, másolva. A szép és divatos iránti igényt nem elégítette ki a szovjet ipar, ám a mai fogyasztásmodell megértéséhez véleményem szerint ez nem ad teljes magyarázatot.

És ha már végképp kifogytunk a témákból, vagy annyira nem ismerjük azt a társaságot, amibe belecsöppentünk, hogy még vicceket sem merünk nekik mesélni, ha nincsen közös élményünk - segít a dal. Ha mindez Oroszországban történik meg velünk, akkor íme a közös dalkészlet egyik legfőbb vonulata: a rajzfilmdalok. Ezeket nullától százéves korig, nemtől, nemzetiségtől, vallástól függetlenül mindenki tudja, ismeri, énekli, a szövegeket is alig-alig tévesztik.

7. Brémai muzsikusok dala "Ничего на свете лучше нету" (Nincs a világon jobb)

1969-ben megjelent a Grimm-testvérek ismert meséjéből készült szovjet rajzfilm, és ahogyan szokás volt, a rajzfilm zenéjét kiadták lemezen. És csak ekkor esett le a tantusz (a 15 kopejkás) - a lemezt 2 év alatt 28 millióan vették meg. Ugyanis a szerzők ebbe a mesébe szelidített változatban, de azért jól látható és hallható módon rockandrollt csempésztek. Az a jeje a szamártól a szovjet beatzene születésének a hangja. A hivatalos kritika elmarasztaló volt, egy komolyzenész egészen odáig ment, hogy a rajzfilm zenéjét "gyerekeknek szánt marihuaná"-nak nevezze. Aztán 1973-ban szóltak a rendező Inessza Kovaljovszkajának és a zeneszerző Gennagyij Gladkovnak, hogy jöhet a folytatás.