Oroszok

Az utolsó nyáron, amikor még iskolás voltam, vagyis életem utolsó szünidejében, július végén egy szinte teljesen lakatlan helyen jártam a barátaimmal. Valamilyen messzi rokonomnak volt háza falun és én néhány fiúval ott nyaraltam nála, abban a folyóparti faluban. Fiatalok voltunk és vidámak. Én voltam a legfiatalabb a társaságban. Elkötöttünk két motorcsónakot és lejjebb ereszkedtünk a vízen. "Olyan helyre megyünk - fordult felém az egyik fiú, akihez fogalmam sincs milyen fokú rokoni szál fűzött -, ahol gatya nélkül lehet fürödni. Ahol nem jár senki. Teljesen érintetlen hely."

Én az Orosz ok egyik posztjában olvastam először arról, hogy "az oroszok meg a medve". Azelőtt oroszsággal kapcsolatban csak a farkasról meg a nyusziról hallottam a "No megállj csak"-ból. Vagy maximum a beazonosíthatatlan fajú Csiburáskáról. De a medve…, az tényleg nem került soha a látószögembe. Utánanéztem és találtam egy elég kimerítő magyarázatot: "Az oroszok medvével történő azonosítását először bizonyíthatóan Shakespeare használta, amikor a Banquo szellemétől kísértett, rettegő Macbeth azt bizonygatja, hogy nem félne ő semmitől, ami emberi, sem a "torzonborz orosz medvé"-től, sem a "páncélos orrszarvú"-tól, sem pedig a "perzsa tigris"-től. Az V. Henrik című drámában pedig az orléans-i herceg "bolond ebek"-nek nevezi az angolokat, akik "szemüket behunyva rohannak az orosz medve szájába; s mint rothadt almát zúzatják szét a fejüket". (A medvének egy sor más állatnév között történő említése azt mutatja, hogy ekkor még nem politikai jelképként értelmezték.)

És a medve jól megragadt az angolok tudatában. Az 1600 körül Angliába érkezett első orosz követet a híradások - élvhajhász életmódját kiemelve - "táncos medve"-ként jellemezték. Később pedig politikai figuraként használták a nagy ragadozót, amelynek az orosz nép belső lényegét kellett kifejeznie - mint például a brit oroszlánnak az angolságot, vagy a gall kakasnak a franciaságot. Az orosz jellemet a medve, generációkon keresztül egy fenyegető és nehezen megfogható dologként jelképezte."

Az elmúlt napokban beteg voltam, és ilyenkor az embert szinte más nem is érdekli, mint az, hogy minél hamarabb meggyógyuljon… Eszembe jutott Jevgenyij Griskovec magyarul még meg nem jelent írása a betegségről:

Egy közhely: nem vagyunk egyformák. De igaz! Még egy: a korral előrébb haladva egyre nehezebb felkelteni az ember érdeklődését. Legalábbis rám ez is igaz. Éppen ezért, ha ez mégis megtörténik velem, az meghat, átjár, feltölt és boldoggá tesz. Na és mert, bár mind mások vagyunk, de a közhelyek mégis többnyire mindenkire érvényesek (feszülő ellentét), gondolom, hogy nemcsak nekem okoz nehézséget valami ütős, új értékre találni a kulturális kínálatból. Rengeteg orosz kortárs író van, de honnan tudhatnám, hogy melyik fog felrázni, magával ragadni, elvarázsolni… Hogy biztosra menjünk, javasolom, válasszuk a fiatal szibériai bölcsész-író-előadóművész-dramaturg-pantomimost, Jevgenyij Griskovecet.